Továbbra is gőzerővel tárgyalnak a Kalo-Méh-Kecskeméti SE férfi röplabdacsapatának vezetői az MRSZ felé esedékes körülbelül kétmillió forintos tartozásuk rendezéséről. A pénzügyekben még mindig nincs még végleges megoldás, a hercehurca azonban a csapat edzéseit és a felkészülést nem veszélyezteti.

Mint ismeretes, visszalépett a Kecskemét a Challenge Kupától, és a 4800 kilométeres szibériai utazás helyett inkább kifizetné a 7000 eurós, körülbelül kétmillió forintos bírságot. A magyar szövetség már átutalta az összeget az európai szövetség számlájára, s most jogosan követeli a pénzét. A csapat vezetői az utóbbi napokban folyamatosan tárgyaltak, hogy támogatót szerezzenek, és ki tudják egyenlíteni tartozásukat, amely a bajnokságban és a Magyar Kupában való további szereplést is veszélyezteti.

Kiderült, anyagi ügyekben egyelőre nincs konkrét előrelépés, a körülbelül kétmillió forintnak megfelelő eurót január 10-ig kell átutalni a szövetség számára, a csapat edzéseit és a felkészülést azonban nem befolyásolja a kialakult hercehurca. „A két ünnep között, és már idén is edzettünk az ünnepnapok kivételével – mondta Karagics Mátyás edző. – Megbeszéltük a játékosokkal, hogy azzal, ha nem edzünk, nem segítünk senkinek. Úgyhogy nyomjuk teljes erőbedobással. Tóth II Gábort kivéve mindenki egészséges, és további jó hír, hogy sokat javult a sérült játékos válla, és már az edzéseket is elkezdte, a középszakasz vége felé talán már bekapcsolódhat.”

A Kecskemét idei első mérkőzését január 14-én, pénteken 18 órától játssza a Kazincbarcika ellen, hazai pályán.

(forrás: kesport.hu)

Címkék: kecskemét röplabda extraliga

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr52568642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása