Már az utolsó forduló előtt biztos, hogy Demeter György edző török csapata, a bajnoki címvédő Fenerbahce, valamint Szabó Dávid együttese, az olasz Sisley Treviso sem jut tovább a Bajnokok Ligája E-csoportjából. A két csapat az utolsó körben egymás ellen játszik, de a tét már csak a CEV Kupa-részvételt jelentő harmadik hely lesz.

Szabó Dávid együttese, az olasz Sisley Treviso a csoport listavezetője, az orosz Lokomotiv Belgorod otthonában lépett pályára, háromezer néző előtt. A csoport élén álló oroszok az utolsóelőtti fordulót megelőzően háromszor nyertek, és egyszer kaptak ki, az olaszok viszont a várnál gyengébben szerepeltek a közelmúltban, egy győzelem mellett három vereséget szenvedtek. A francia Tours ellen idegenben és otthon is 3:2-re kapott ki a Treviso, érdekesség, hogy mindkét alkalommal 114:113 volt a pontarány a vesztes javára. A két csapat itáliai meccsét például meglepetésre 3:0-ra nyerte a Belgorod.

A hazaiak pontos nyitásfogadásuk jóvoltából gyors, erőteljes, pontos akciókat vezettek, és már az első szett elején elléptek az itáliaiaktól (8:3). A folytatásban csökkentette a különbséget a vendégcsapat, de hiányzott az átütőerő, így az oroszok simán nyerték a játszmát (25:20, 1:0).

A második szettben egy hatékonyabb lett a Treviso blokkja, és mezőnyben is több labdát megfogtak az olaszok, így a játszma közepén állandósult a vezetésük (13:15, 17:19). A hajrában nem tudtak újítani a hazaiak, sőt az itáliaiak rátettek még egy lapáttal, és a remekül osztogató feladó, Boninfante vezérletével tulajdonképpen gond nélkül, szép játékkal egyenlítettek (19:25, 1:1).

A vendégek lendülete a harmadik szett első technikai pihenőjéig tartott (7:8). Ezután az oroszok megfogadták edzőjük, Gennagyij Sipulin mester tanácsait, és az ellenállhatatlanul támadó és remekül blokkoló Muszerszkij irányításával gyorsan elhúztak riválisuktól (14:10, 19:16). A hajrában sem hibázott a Belgorod, így összesítésben ismét vezetett (25:20, 2:1). A rendkívül taktikusan, pontosan játszó Lokomotiv a negyedik részben sem engedte át vendégének a kezdeményezést. Folyamatosan vezettek a hazaiak (16:14), aztán megléptek négy ponttal (21:17), a legvégén pedig pillanatnyi megtorpanás nélkül lezárták a meccset, s megerősítették első helyüket a csoport tabelláján (25:21, 3:1).

Az olasz csapat magyar játékosa, Szabó Dávid csereként kétszer is pályára lépett a mérkőzésen, az első és a negyedik szettben! Volt három nyitása, pontot nem szerzett.

Gennagyij Sipulin, a Belgorod edzője: – A rájátszás előtt azt akartam, hogy tegyük boldoggá a rajongóinkat egy győzelemmel, tartsuk meg a csoport első helyét, és próbáljunk ki néhány új variációt az összeállításban, így ma olyanok is játszottak, akik egyébként ritkábban szoktak. Természetesen a Treviso egyetlen pillanatig sem engedélyezte számunkra a lazítást, ahogyan az a második szettben is látszott. Ezért is kellett a mérkőzés alatt néhányszor cserélnem. Nagyon szeretnénk megrendezni a négyes döntőt, már kértük is az Orosz Röplabda Szövetség segítségét. 2004-ben mi voltunk a házigazdák, és az a torna az összes résztvevőtől sok dicséretet kapott.

Roberto Piazza, a Treviso edzője: – Túl sok hibát vétettünk ma, különösen nyitásban. Ez a teljesítmény nem jellemző egy olasz csapatra. Kétszer hibáztunk támadásban a harmadik szett elején, ez volt a vereségünk kulcsa. Dmitrij Muszerszkij felülmúlhatatlan volt ma. Nem találtunk hatékony ellenszert az ő játékára. Akkor is eredményes volt, ha hármas blokk ugrott fel vele szemben, nem zavartatta magát.

Bajnokok Ligája, férfiak, E-csoport, 5. forduló

Lokomotiv Belgorod (orosz) – Sisyley Treviso (olasz) 3:1 (20, –19, 20, 21)
Belgorod, 3000 néző. Játékvezetők: Hóbor (magyar), Alijev (azerbajdzsáni)
Belgorod: Szicsev, Bagrej, Htej, Muszerszkij, Dinejkin, Koszarjev. Csere: Kovirjajev (liberó), Birjukov, Kologyinszkij, Ilinyih. Edző: Gennagyij Sipulin
Treviso: De Togni, Fei, Kovar, Bontje, Boninfante, Maurotti. Csere: Farina, Szabó D., Horstink, Papi. Edző: Roberto Piazza

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 8:3, 14:10, 19:16, 23:20. 2. játszma: 7:8, 13:15, 17:19, 18:23. 3. játszma: 7:8, 14:10, 19:16, 23:19. 4. játszma: 8:7, 16:14, 21:17

Ugyanebben a csoportban Demeter György csapatának, a török bajnoki címvédőnek nyernie kellett odahaza a Tours VB ellen, hogy az utolsó fordulóban, az olasz Sisley Treviso otthonában még legyen esélye a továbbjutás kiharcolására. A Fenerbahce az egyik kulcsembere, a sérülés miatt hiányzó olimpiai bajnok szerb Ivan Miljkovic nélkül szerepelt a találkozón. Ez megpecsételte az együttes sorsát, hiszen megbomlott a jól megszokott nyitásfogadási szerkezet, így a franciák változatos szervái gyakran nagyon nehéz helyzet elé állították a törököket. A vendégek feladója, Rafael Redwitz a pontos fogadások után rendre gyors labdákkal szolgálta ki az ütőjátékosokat, akik elég ritkán hibáztak. Lelkesen, elszántan, hatékonyan, pontosan röplabdáztak, és megérdemelten nyertek.

Az utolsó forduló előtt biztos, hogy a Belgorod és a Tours jut tovább a csoportból, a Treviso és a Fener a CEV Kupa-szereplésért csatázik egy hét múlva.

Arslan Eksi, a Fenerbahce csapatkapitánya: – Ez a csapat azért jött létre, hogy négyes döntőt játsszon a Bajnokok Ligájában, de már a csoportkör során sok nehézséggel, sérülésekkel és egyéb problémákkal kellett szembenéznünk. Összpontosítanunk kell az utolsó mérkőzésen, hogy bekerülhessünk a CEV Kupába.

Eric Ngapeth, a Tours edzője: – Nagyon örülök, hogy biztosítottuk a helyünket a rájátszásban. Ez egy könnyű győzelem volt egy erős csapat ellen. Ivan Miljkovic távolléte segített nekünk.

Rafael Redwitz, a Tours feladója: – Azért nyertünk, mert egységesebbek voltunk, mint a Fenerbahce. A törökök egyénileg jobbak, de mi igazi csapatként győztünk!

Bajnokok Ligája, férfiak, E-csoport, 5. forduló

Fenerbahce (török) – Tours VB (francia) 0:3 (–21, –22, –23)
Isztambul, 1000 néző. Játékvezetők: Mateizer (román), Szmydynski (lengyel)
Fenerbahce: Coskovic, Batur, Eksi, Marshall, Geric, Durgut. Csere: Kilic (liberó), Yavuz, Söylemez. Edző: Demeter György
Tours: Redwitz, E. Ngapeth, P. Konecny, D. Konecny, Olteanu, Tolar. Csere: Gonzalez (liberó), Geiler. Edző: Eric Ngapeth

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 7:8, 14:13, 18:19, 18:21, 21:23. 2. játszma: 4:8, 10:14, 14:20, 20:23. 3. játszma: 8:4, 14:13, 18:15, 18:22

Az E-csoport állása
1. Lokomotiv Belgorod 13 pont
2. Tours VB 9 pont
3. Sisley Treviso 4 pont (8:14)
4. Fenerbahce 4 pont (6:13)

Címkék: francia olasz orosz török demeter törökország bajnokok ligája szabó röplabda tours fenerbahce treviso lokomotiv belgorod

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr832564012

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.