A Szolnoki RK-SI hazai pályán 3:1-re nyert az AVE-Agria RC-Eger ellen a női NB I alapszakaszának 14. (utolsó) fordulójában. Győzelmükkel az újonc szolnokiak biztosították helyüket a legjobb négy között!

Kicsit hidegben, de jó hangulatban melegítettek a csapatok a felsőházba jutást eldöntő mérkőzés előtt. A várakozásnak megfelelően kezdődött a mérkőzés, az Eger elveszett labdát nem ismerő lelkesedéssel vette magát a harcba. A pontosabb nyitásfogadásuknak köszönhetően nem csak a mezőnymunkájuk, de a támadásépítésük is jobb volt a hevesieknek. A szolnokiak még kicsit fázósan nem tudták kihozni magukból tudásuk legjavát. Több volt a nyitásfogadási hiba és a befejezések sem voltak elég hatékonyak, vagy az egri sáncban haltak el a szolnoki támadások, vagy mezőnyben védekezték ki a látogatók. A szett vége szorosabb lett, de a három kulcsemberét, Kolman Viktóriát, Tóth Esztert és Dancs Renátát nélkülöző Eger mégis megnyerte az első részt (24:26, 0:1).

A második szettet is kiválóan kezdte az Eger (2:7). Egyre hidegebb lett a szolnoki Tűzoltó-csarnokban. A technikai idő előtti időkérés volt a mérkőzés fordulópontja! A folytatásban stabilizálódott a szolnoki nyitásfogadás, s átütőbbek lettek a támadások is. Az egriek két-három szolnoki pontra csak eggyel tudtak válaszolni, így a hazaiak fokozatosan elhúztak, egyre magabiztosabb támadásokat vezettek Illésné irányításával. A befejezésekben Nyári Virág, Karakas Margit és Nagy Bernadett jeleskedett, de nem maradt el tőlük a mindössze 17 éves Hegedűs Anna sem (25:14, 1:1).

Az egyenlítés után sem változott a mérkőzés menete. Egyre magabiztosabb lett a Szolnok és hiába vezetett átütő támadásokat az Eger is, a pontszerzési arány megmaradt a harmadik játszmában is, és az újonc átvette a vezetést (25:12, 2:1). A negyedik szettben a magabiztos előny tudatában már örömjátékot mutatott be a Szolnok. Minden tisztelet a kiválóan küzdő Egeré, de ezen az estén összességében jobbak voltak a szolnokiak (25:16, 3:1), amely ezzel a sikerrel a legjobb négy közé jutott! A játékoskeretében erősödött Szolnok igazi megmérettetése a felsőházban lesz.

Juhászné Tóth Mária, az Eger edzője: – Másfél szettig jól játszottunk, utána összeomlottunk. A hazaiak megérdemelten nyertek.

NB I, nők, alapszakasz, 14. (utolsó) forduló

Szolnoki RK-SI – AVE-Agria RC-Eger 3-1 (–24, 14, 12, 16)
Szolnok, 50 néző. Játékvezetők: Bátkai-Katona, László É.
Szolnok: Kun B., Szigediné, Illésné, Nagy B., Karakas, Nyári. Csere: Pammer (liberó), Hegedűs A. Edző: Gulyás Ferenc
Eger: Petrás, Tóth R., Izsák, Imreh, Hajdú, Róth. Csere: Répászki (liberó). Edző: Juhászné Tóth Mária

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 8:6, 16:11, 23:18. 2. játszma: 3:8, 16:12, 23:14. 3. játszma: 8:3, 16:8, 23:11. 4. játszma: 8:5, 16:9, 23:12

NB I, nők, az alapszakasz végeredménye
1. Miskolc 26 pont (40:17)
2. Kaposvár 25 pont (38:18)
3. Újbuda 24 pont (34:23)
4. Szolnok 21 pont (26:28)
5. Veszprém 19 pont (29:29)
6. Eger 19 pont (23:30)
7. Palota 18 pont (20:34)
8. Kalocsa 16 pont (9:40)

Középszakasz az 1-4. helyért, az állás
1. Miskolc 11 pont (17:9)
2. Kaposvár 9 pont (14:12)
3. Újbuda 9 pont (13:14)
4. Szolnok 7 pont (8:17)

Középszakasz az 5-8. helyért, az állás
1. Eger 10 pont (15:9)
2. Palota 10 pont (13:10)
3. Veszprém 9 pont (14:11)
4. Kalocsa 7 pont (5:17)

(forrás: roplabda.hupont.hu, agriasport.hu)

Címkék: eger agria szolnok röplabda

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr622526886

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása