December 19-én, vasárnap este lezárul az alapszakasz a női NB I-ben. A bajnokság első fázisának utolsó köre, a 14. forduló előtt a felsőházban változatlanul kiadó egy hely, és erre matematikailag még mindig három csapat pályázik, de a legkönnyebb helyzetben immár az újonc Szolnok van, amely egy újabb hazai győzelemmel bejuthat a legjobb négy közé. Beharangozó!

SZOLNOKI RK-SI – AVE-AGRIA RC-EGER
(December 19. vasárnap, 15 óra)
A forduló rangadója, a hetek óta zajló dráma csúcspontja! Ha a Szolnok nyer, négy között van. Ha az Eger nyer, a négy között van, feltéve, hogy a Veszprém kikap az Újbudától. Óriási a tét, és a közelmúltban éppen a Veszprém ellen mutatta meg mindkét együttes, hogy óriási küzdő! A szolnokiak és az egriek is nagy csatában gyűrték le a bakonyiakat, és most egymással kell megküzdeniük. A Szolnok hazai mérlege imponáló, továbbra is csak az első és a második, tehát a Miskolc és a Kaposvár tudott győzni a Tiszaligetben, de mindkét együttes csak 3:2-re! Az Egerből két kezdőember továbbra is hiányzik, a tartalékos csapat számára pedig minden bizonnyal fárasztó volt a péntek esti ötjátszmás meccs, mindeközben a Szolnok simán nyert 3:0-ra Kalocsán. Az esélyek egyértelműen a házigazda mellett szólnak, meglátjuk, fel tudja-e tenni a koronát eddigi teljesítményére a csapat!

Tippünk 3:1

ALBRECHT-MISKOLCI VSC-MISI – KALOCSAI SE
(December 19. vasárnap, 15 óra)
Az első fogadja az utolsót. Mit lehet ehhez hozzátenni? Hát azt, hogy a kalocsaiak eddig kétszer nyertek a jelenlegi szezonban, ebből egyszer éppen a borsodiakat tréfálták meg, nem is akárhogyan! Idegenben 2:1-re vezetett a Miskolc, amely ráadásul a harmadik szettet 25:4-re nyerte, ám innen talpra állt és fordított a Kalocsa! Komoly múltja van tehát a két együttes párharcának, tétje viszont annál kevesebb, hiszen akármi is lesz az eredmény, azt a középszakaszra úgysem viszi magával egyik csapat sem.

Tippünk 3:0

VESZPRÉMI EGYETEMI SC – ÚJBUDA TC
(December 19. vasárnap, 16 óra)
Hiába veszíti el egymás után a fontosabbnál fontosabb meccseket a Veszprém, matematikai esélye még mindig van a legjobb négy közé kerülésre, igaz, ehhez az Eger szolnoki sikere is szükséges. Valami nagyon nem stimmel a bakonyi megyeszékhelyen, mert bár voltak távozók és hiányzók, ennek a játékoskeretnek akkor sem az alsóházban lenne a helye. Igen ám, de a tabella az makacs dolog, számokat tartalmaz, és a számok azt mutatják, hogy a Veszprémnek bizony elég halovány sansza van a legjobb négy közé kerülésre. Számos nyerhető meccse volt a csapatnak, ezek közé tartozott a Kaposvár, a Palota, a Szolnok és az Eger elleni idegenbeli, valamint a Kaposvár, a Miskolc és az Eger elleni hazai találkozó. A mérleg másik serpenyőjében csak egy Újbuda elleni, idegenbeli bravúr van, de ez még mindig csak egy a héttel szemben... Előfordult, hogy akadozott a játék, amikor meg jól röplabdázott az együttes, akkor a végén hiányzott valami. Valami, ami a nyeréshez, a győzelemhez kell!
Pont fordítva van minden az Újbudánál! A fővárosiak is buktak olyankor, amikor ők tűntek esélyesebbnek, de ők ezeket bravúrgyőzelmekkel kompenzálták, és az utolsó fordulóban már tét nélkül, felszabadultan, a felsőházba kerülés boldog tudatában játszhatnak!

Tippünk 1:3

BITT-KAPOSVÁRI NRC – PALOTA-BÖLLHOFF
(December 19. vasárnap, 16 óra)
Az Újbuda elleni pénteki 3:2-es vereség nagyon nem hiányzott az Extraligában való feljutásért harcoló Kaposvárnak, hiszen azt az eredményt magával viszi a középszakaszba, s így még inkább lépéshátrányba került az éllovas Miskolccal szemben. A vasárnapi találkozó ilyen szempontból tétnélküli lesz, a Palotával ugyanis biztosan nem találkoznak a somogyiak a folytatásban. Karácsonyi örömjáték várható! Igaz, Julcsi?!  :-)

Tippünk 3:1

Az állás 13 forduló után
1. Miskolc 24 pont (37:17)
2. Kaposvár 23 pont (35:18)
3. Újbuda 22 pont (31:21)
4. Szolnok 19 pont (23:27)
5. Veszprém 18 pont (27:26)
6. Eger 18 pont (22:27)
7. Palota 17 pont (20:31)
8. Kalocsa 15 pont

Címkék: beharangozó röplabda

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr152523310

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása