Furcsán kezdődött a leány Országos Gyermek Bajnokság tapolcai fordulója, mivel a két vendégcsapat, a Kaposvári USE és BSE közül a fővárosi együttes nem érkezett meg. Az egyetlen mérkőzés kezdetekor pedig az is kiderült, hogy a hivatalos játékvezetők is távol maradnak ezen a napon! A meccs levezetését közös megegyezéssel így a két edző vállalta magára.

Mivel mindkét csapat aktív részvevője a dunántúli regionális tornáknak – bár még sosem találkoztak egymással – előzetesen tudni lehetett, hogy a hazaiak képviselnek nagyobb tudást. Az, hogy mégis összekerültek, annak köszönhető, hogy a tapolcaiak az első tornán az utolsó helyet szerezték meg abban a csoportban, amelynek bármelyik kiesője a felsőágban is esélyes lett volna. Jogos tehát a felvetés, ha az előzetes erőviszonyokkal nincsenek tisztában az OGYB szervezői, akkor miért csak egy tornán (ráadásul már októberben) dől el néhány csapat jobb szereplésének a lehetősége? Ez különösen igaz volt most is, mivel a jövő évi kiemelésnél a Kaposvár erősebbik csapatának eredményét veszik majd alapul, így az ezen a tortán egy korosztályt képező csapatok közül a most gyengébbik lehet majd a későbbi kiemelt!

Ezen a napon újra teljes összeállításban tudott kiállni a hazai csapat az utóbbi hetek tornáihoz képest. Az első játékrészben így is mentek fel Meilinger Zoltán edző tanítványai, akik megfogadták az edző kérését, és a lehető legkevesebb pontot engedélyezték ellenfelüknek, szám szerint ötöt. A következő felvonásban már a cserék is lehetőséghez jutottak, de ez nem látszott igazán a játékon, és hazaiak könnyedén hozták a meccset. A gyors mérkőzés után pedig még egy nem hivatalos meccset is játszottak a csapatok, ha már ilyen messziről elutazott a Kaposvár...

Országos Gyermek Bajnokság, leányok, Tapolca
Tapolcai Kenguruk – KASI-USE 3:0 (5, 12, 7)
Tapolcai Kenguruk – BSE-FCSM 3:0 (75:0)
KASI-USE – BSE-FCSM 3:0 (75:0)

Címkék: kaposvár tapolca röplabda utánpótlás kasi

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr822520920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

olyan8 2010.12.17. 00:26:13

Tudtommal ezen a hétvégén nem egyedi eset volt a tapolcai. Úgy tudom, hogy Kalocsán és Gödöllőn se volt játékvezető, illetve Kalocsára se ment el az egyik ellenfél.

trénerbá 2010.12.17. 11:11:30

Az OGYB szervezői, ahogyan a cikkíró nevezte, több gonddal is küzdöttek. Az eredeti versenykiírás szerint a kiemelt csapatokon túl csak 12 csapatnak volt lehetősége és esélye olyan csoportba kapni besorolást amelyből tovább lehet jutni! Erről nem a jelenlegi szervezők, hanem a nyáron ad hoc módon összeállított versenykiírás készítők tehetnek.Tehát el kellett dönteni, hogy a továbbjutás kérdése két tornán dől el, de csak 12 csapatnak!! A maradék 7 csapatot tehát az alap csoportba kellett volna sorolni, ahonnan az eredeti kiírás szerint nem lehetett továbbjutni. Ezért kellett változtatni, és az idén csak ilyen módon lehetett megoldani ezt.
A KASI USE egyébként az alap csoportba kérte magát a nevezéskor, tehát nem értem a cikkíró felháborodását...
A Tapolca pedig valóban utolsó lett az első körben, tehát akkor hol is a hiba?

trénerbá 2010.12.17. 11:14:32

A játékvezetők nem csak ezen a két tornán nem jelentek meg, hanem tudtommal szinte sehol nem voltak...
A probléma ezzel, csak az, hogy most mély hallgatás van a dolog körül, pedig nyilvánvalóan hiba történt, minimum az, hogy elnézést kéne kérni. Esetleg a következő fordulót ingyen levezetni?!
Mert a csapatokat, hasonló mulasztás esetén több 10,000 ft-ra büntetik rendszeresen.

trénerbá 2010.12.17. 11:18:39

A Tapolca -Kaposvár távolság 117 km. Csak a miheztartás végett mondanám, hogy ez nem számít távolságnak.. Vannak csapatok akiknek kétszer ennyit kell utazniuk. Csak a miheztartás végett írnám, hogy a Békéscsaba a hétvégén Tatabányára látogat OSB-t játszani...

trénerbá 2010.12.17. 11:29:13

És végezetül: nyugodt szívvel mondhatom, mint az egyik "szervező", hogy az előzetes erőviszonyokkal tökéletesen tisztában vagyok. Eleddig nem találkoztam még SOHA a Tapolca vagy a KASI USE csapatával a bajnokságokban vagy olyan tornákon ahol az ország élmezőnye jelen van, a legjobbak között. Éppen ezért nehezen értem a cikkíró felháborodását:Hogyan is kellene akkor ezt csinálni? Ne kelljen 100 km-nél messzebbre menni,csoport utolsóként, előzetes eredmények nélkül, olyan csoportbeosztást kapni, ahonnan tuti a továbbjutás?

martesz 2010.12.17. 22:12:54

Tisztelt hozzászoló!
Mivel én vagyok a cikk szerzője engedje meg,hogy bemutatkozzam :Meilinger Zoltán vagyok a Tapolcai Club edzője és egyben mindenese.Cikkemmel elsősorban szerettem volna tájékoztatni és egyben jobbitó szándékkal megjegyzést is füzni. Tettem mindezt azért mivel ugy gondoltam ,hogy a jelenlegi rendszer még ha változtatáson is ment át ,nem éppen a legjobb.A puding probája pedig az evés! Ráadásul mostanában az MRSZ részéről elég sűrün hallani ,hogy szivesen fogadnak minden jobbitó szándékú gondolatot ami a csapatok érdeke is. A sportág sikeres felemelkedése csak közösen ,viták nélkül konstruktivan ,összefogva sikerülhet!!Nekünk- és időközben kiderült ,hogy nem egyedi eset- most három problémánk volt ami közül kettőben tudott volna az Mrsz is segíteni: az elsőben ,hogy sajnos nem érkezett meg az egyik ellenfél nem tehetet.A másodikban viszont már igen ,mégpedig a biróküldésben.Igaz ez sem okozott akkora problémát mivel igy költségmentesen levezethető volt a mérközés.A harmadik problémánk viszont valós és a regáló elég rosszul látja.Nem " tuti" győzelmet szeretnénk mert az most is megvolt és ahogy értesültem róla a Kalocsa is simán győzött.(csak ebben semmi hasznos nem volt) A probléma az volt ,hogy ezt erősebb csapatok ellen a középdöntőben is eséllyel megtehettük volna ha továbbjutás nem csak egy tornán és nem a három legerősebb Dunántuli csapatot összesorolva + Kalocsa ellen kell kivivni.Még mielőtt bármelyik csapatot is megbántanám azért bátran kijelenthetem ,hogy a Dunántulról továbbjutott másik két csapat (Győr ,Tatabánya) joval gyengébb játékerőt képvisel.Összehasonlítani másassal tényleg nem tudok mert vagy nem játszottunk még velük (MÁV Előre)vagy messzebb anyagi okok miatt nem igazán járunk ,bár igaz ,hogy arra vannak az erősebb csapatok!Egyébbként a sportág helyi elismertsége végett lenne szükségünk a lehető legjobb eredményre ,gondolom ezt az érzést máshol is elég jól ismerik!
Az apropoját az idei indulásunknak egyébbként az adta,hogy tavaly másodikok voltunk a III. korcsoportos Amatör Diákolimpián és hatodikak az Országos Mini kupán ezen felül két sport XXI -es versenyen is harmadikak lettünk.,így kaptunk egy kis összeget a Nupi-tól ami segítségével indulhattunk!Csapatunknak ez akkora teljesítmény mint a "nagyoknak" a győzelem elég sajnálatos ha ezt fennt semminek ("SOHA") látják. A távolsággal nekünk hazaiaknak nem volt semmi gondunk inkább ellenfelünknek lehetet és ez inkább viszonyítás kérdése . A hivatalos mérközés(mivel csak egy volt) kb 35 percig tartott ezért utaztak 234 km -t(oda -vissza)
Remélem irásommal nem bántottam meg senkit nem is ez a célom mert mégeegyszer kihansulyoznám ,hogy a sportág felemelkedése végett szükség van az összefogásra és az olyan kis műhelyekre mint a miénk is! Tisztelettel : M.Z

trénerbá 2010.12.18. 20:44:09

Kedves Zoltán!
Természetesen nem az általad leírtakkal van a baj, hanem azzal a stílussal, ahogyan a cikket írtad. Hogy miért ilyen a rendszer az idén, arra már fentebb válaszoltam, sajnos a két rossz közül a kevésbé rosszat kellett választanunk.Én magam voltam, aki javaslatot tett és a szakmai kollégium elé vitte az OGYB ide lebonyolításának megváltoztatását. Ha nem teszem, akkor például pont a Tapolca, mint új nevező lett volna az egyik csapat akit az alap csoportba kellett volna sorolni, ahonnan nem lehetett volna továbbjutni. Így, ha kevés esély is mutatkozott, de azért volt!

trénerbá 2010.12.18. 20:59:44

Természetesen minden jobbító szándékú kritikát szívesen fogadunk, megteheted telefonon, vagy e-mailben is.
Egy ilyen cikk megírása azonban nem segít a helyzeten.
Arra vonatkozólag, pedig, hogy az eredményeiteket" fenn soha nem látják" : A sportág területi referense bizonyára látta, és nagyon helyesen pénzt juttatott nektek... Ez tehát szerintem egyértelműen az eredményeiteknek szólt, mégha emlékeim szerint a Mini Kupán a Kalocsával közösen indult a csapatotok!
Természetesen nem bántottál meg, sőt örülök, hogy fontosnak tartod az általad képviselt közösség érdekeit!
További sikereket kívánok!
Üdvözlettel:
Nagy Attila
MRSZ IUB elnök