Négy közé jutott az Újbuda

 2010.12.05. 10:24

Az Újbuda TC hazai pályán 3:0-ra nyert a Kalocsai SE ellen a női NB I alapszakaszának 11. fordulójában. A fővárosiak három körrel a vége előtt immár matematikailag is biztosították a legjobb négy közé jutásukat.

Nehézkesen indult a meccs Csepelen, ugyanis a találkozó előtt rendezték a fiú Országos Gyermek Bajnokság egyik tornáját, ami várakozásoknak megfelelően el is húzódott, így a 17 órára kiírt női meccs kezdése ötven percet csúszott. Az Újbuda együtteséből ezúttal Gombai Melinda családi, Varga Réka tanulmányi elfoglaltságok miatt nem tudott részt venni a mérkőzésen.

Félórás, rövidített bemelegítés után elkezdődött az összecsapás, a hazaiak lassan vették fel a mérkőzés ritmusát, a Kalocsa pedig az első pillanattól hajtott, és minden labdát összeszedett, így az első etap végén küzdelmesen, két pont különbséggel nyert csak az Újbuda (25:23, 1:0). A második felvonásban már egyértelmű fölénybe került a fővárosi csapat, amely magához ragadta az irányítást, és remek nyitásokkal hozta a szettet (25:11, 2:0).

A harmadik játékrészben megismétlődni látszott a második etap forgatókönyve, 19:12-es Újbuda-vezetésnél Fekete Krisztina edző úgy döntött, lehetőséget ad a fiatal, tehetséges cserejátékosoknak is, így majdnem mindenki beállhatott. Ekkor a Kalocsa felzárkózott 19:19-re, megtörténtek a visszacserék, és 25:21-re hozta a szettet, ezzel 3:0-ra a mérkőzést az Újbuda.

A győzelemmel matematikailag is biztos, hogy a fővárosi csapat a középszakaszt az NB I felsőházában folytatja, ahol a legjobb négy csapat küzd az Extraligába kerülésért.

NB I, nők, alapszakasz, 11. forduló
Újbuda TC – Kalocsai SE 3:0 (23, 13, 21)

(forrás: Szivacs)

Címkék: röplabda kalocsa újbuda

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr612494038

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása