Hazai rendezésű tornán bizonyíthattak a Kaposvári Sportiskola fiú röplabdázói. A város nyílt bajnokságán a három helyi együttes mellett két veszprémi és egy sümegi gárda vett részt, és végül a Gárdonyi szerezte meg az első helyet.

A Gárdonyi Géza Tagiskola tornatermében rendezték meg Kaposvár város nyílt röplabdatornáját mini korosztályú fiúcsapatok számára. A jó hangulatú viadalon hat csapat mérte össze tudását két pályán. A Kodály győzelemmel kezdte a csoportkört. A szakemberek azt mondják: ha sok a játék és a sikerélmény, akkor a fiatalok garantáltan megszeretik a röplabdát. A veszprémiekkel edzőként egy korábbi kaposvári játékos érkezett Somogyba.

„Felcsaptam utánpótlásedzőnek – büszkélkedett Puspán Balázs, a Company Nyelviskola-Veszprémi RC feladója. – Nagyon örülök, hogy kisgyerekekkel foglalkozhatok, remélem, ők is megkedvelnek. Két hete foglalkozom velük, ez az első tornánk. Nagyon örülök, hogy az első tornámat itt játszhatom edzőként, annak idején még én is szerepeltem itt, a Gárdonyiban. Az első meccsemet éppen a volt edzőm és csapattársam, Zarka Péter csapata ellen vívhattam, és még sok ismerős arcot látok itt.”

A tornát végül a Gárdonyi Géza Tagiskola nyerte meg a Sümeg és az Ágfalvi Krisztina vezette KASI vegyes előtt. A kaposváriak közül Szabó Tamás, Bekker Bence, Farkas Bence és Bánhegyi Istvánné edző kapott különdíjat.

(forrás: kapos.hu)

Címkék: veszprém kaposvár röplabda utánpótlás kasi

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr982489469

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.