A hétvégén Tatán az U23-válogatottnak vezényelt háromnapos edzőtáborozást az újonnan megválasztott női szövetségi kapitány, Jókay Zoltán. Ennek apropójából készítettünk egy hosszabb lélegzetvételű exkluzív interjút az edzővel, amelyben a válogatott tervei mellett szóba került a bajnokág, és klubja, a Vasas is.

– Kezdjük az aktuális és friss eseményekkel és hírekkel! Ha jól tudom, ítélet született a bajnoki eltiltása ügyében. Eszerint a Székesfehérváron kapott sárga-piroslapos kizárása következtében két hónapig semmilyen minőségben nem ülhet csapata kispadján. Miért csak egy hónappal az eset után született döntés, és mennyire tartja reálisnak a két hónapos száműzetést?
– A döntés hátterében az van, hogy összeült a szövetség Jogi- és Fegyelmi Bizottsága, és ilyenkor jogában van a feleknek megjelenniük, illetve jelentést is kell írniuk a játékvezetőknek. Ezek elhangzása után és figyelembevételével hoz döntést a bizottság. Én megjelentem ezen a fegyelmi tárgyaláson, a két játékvezető nem – mint ahogy a legutóbbi tárgyalásomon is én voltam egyedül ott az érintettek közül –, és ott elmondtam az álláspontomat, a véleményemet. Ezután kiküldtek, tehát konkrétan nem tudom, hogy mit vettek figyelembe, mi volt esetleg súlyosbító, vagy éppen enyhítő körülmény. Végül azt a döntést hozták, hogy három hónap eltiltást kapok. Ezt nekem jogomban állt elfogadni – és akkor azonnal hatályba lép –, vagy fellebbezni. Én éltem ezzel a jogommal, így az ügy az elnökséghez került. Ezt a legutóbbi elnökségi ülésen tárgyalták, és ott azt a döntést hozták, hogy két hónap. Hogy ez most jogos vagy nem jogos, megvan róla a saját véleményem, de nem akarom, hogy az legyen, hogy „bezzeg a Jókay...”. A véleményem az, hogy mindenféleképpen érdemes lenne újra átfogalmazni ezeket a büntetéseket, adott esetben konkrét kategóriákat is meghatározni. Nem feltétlenül időszakban kell a büntetést kiszabni, mert azért nem mindegy, hogy ki mikor kapja, a bajnokág melyik időszakára esik az eltiltás: éppen nyári szünet következik, vagy a bajnokság sűrűjében tartunk heti egy-két mérkőzéssel. Ilyen szempontból az én büntetésem eléggé durvának tűnik, mivel az első, három hónapos határozat alapján huszonhét mérkőzést számoltam össze, amit ki kellett volna hagynom. Ebben benne volt hét juniortalálkozó is. Így a két hónapba kilenc bajnoki meccs esik bele, illetve beleeshet Magyar Kupa-mérkőzés is, a juniort nem is számoltam... Így is közel tíz meccsig távol lenni a csapattól elég húzós. Véleményem szerint inkább darabszámokat kéne meghatározni az ügy súlyosságából fakadóan, fel kéne állítani különböző kategóriákat, hiszen az sem mindegy, hogy valakit azért zárnak ki, mert tényleg tettlegességig fajult a dolog, vagy azért, mert csúnyán beszél, vagy azért, mert – mint ahogy az én első esetemnél – nem csinált semmit, csak lement a pályáról. Azt gondolom, ezeket nem lehet egy kalap alá venni, mérlegelni kellene, de hát jelen esetben ilyen a paragrafus, úgyhogy ez ellen nem tudunk mit csinálni.

– Akkor maradva a bajnoki vonalon, beszéljünk egy kicsit a Vasasról. Bár az együttes jól kezdte a bajnokságot, az elmúlt hetekben két vereség is becsúszott (az UTE és a BSE ellen). Véleménye szerint mi az oka ennek, illetve annak, hogy a csapat játéka is rendkívül hullámzó, akár még egy adott meccsen belül is?
– Fontos elmondanom, hogy én nem eredményekben, győzelmekben vagy tabellában gondolkodom ilyenkor, hanem mutatott játékban. Ha ez a csapat jól játszana, akkor állhatna jobban is, de jelen helyzetben messze nem játszunk úgy, ahogy a játékosok képességeknél fogva játszhatnánk. Bár esetenként megmutatjuk, hogyan is tudunk igazán röplabdázni, azt látni kell, hogy egyelőre a szélsőségek között mozgunk. Remek példa erre a TF elleni Magyar Kupa-mérkőzés, ahol megmutattuk, hogy képesek vagyunk 25:4-re szettet nyerni, illetve képesek vagyunk elveszteni egy játszmát egy NB II-es ellenféllel szemben... Ez a két szélsőség van most, ezek között mozog a csapat, és egyet tudok érteni Oláh János minap tett nyilatkozatával, hogy addig, amíg ez a játék nem alapvetően örömforrás embereknek, hanem görcsösen játszanak, addig ez valószínűleg nem is lesz jobb. Ezt a fajta gátat, ezt a görcsöt mindenféleképpen oldani kell.

– És mit tehet ezzel egy edző akár meccs közben a pálya széléről, akár edzéseken? Mert véleményem szerint ez inkább belső dolog, a lányoknak maguknak kell oldaniuk ezt a görcsöt.
– Ugyanúgy fiatal most a csapat, mint a tavalyi, amelyiknél ugyanúgy megvolt ez a hullámzás. Talán nem ennyire sarkosan, de most olyan az összetétel, illetve olyan időszak van, hogy elég sok teher nehezedik a lányokra – érettségi, szalagavató –, ráadásul képesek magukra venni még más dolgokat is. Ezek mellett itt van a megfelelni vágyás, hiszen mindenki nyerni akar minden meccsen, a figyelem viszont abszolút hullámzó. Ez meglátszik a játékon, és meglátszik az edzéseken is. Vannak olyan napok, amikor nem sokat ér az edzés a figyelmetlenség miatt, viszont vannak olyanok, amikor nagyon jól dolgoznak a lányok. Nyilván őket is frusztrálja az is, hogy becsúsznak váratlan vereségek vagy egy-egy rosszabb játék, valahol azért az értékrendjükben ezt ők sem tudják a megfelelő helyre tenni. Ebből persze adódik egy plusz feszültség is, ezt is oldani kell. Van tehát dolog bőven.

– Mennyire kell másképp viszonyulnia azokhoz a játékosokhoz, akik újonnan, alacsonyabb osztályokból érkeztek a csapathoz (Oláh Vivien, Nagy Eszter)?
– Az új emberekkel abszolút meg vagyok elégedve, mind a hármukkal (Oláh és Nagy mellett Miklai Zsanett érkezett a nyáron). Viszonylag gyorsan be tudtak illeszkedni, gyorsan felvették a ritmust, abszolút terhelhetők. Azok a sajátosságok, amik egy újoncot jellemeznek, azaz hogy először elkezdenek fölfelé lépegetni és a munka révén látványosan fejlődnek, majd utána törvényszerűen jön egy kis visszaesés, hogy aztán megint elinduljanak fölfelé, ez náluk is megvan. Van, akinél előbb jelentkezett, van, akinél később, de most úgy látom, hogy mindegyikük a felfelé szálló ágban van éppen. Három tehetséges lányról van szó, akik akarnak tanulni, képesek áldozatot hozni a fejlődésük érdekében, szóval csak azt tudom mondani, hogy így tovább, és akkor meglesz a haszna az elvégzett munkának. A csapat többi tagjánál az előbb mondott középiskolás események miatt jelentkeznek fáradtságok, amiken azért úrrá lehetne lenni kicsit céltudatosabb, kicsit pontosabb figyelemmel és napi beosztással, de ők még tanulják ezt a dolgot.

– Tavaly köztudott volt, hogy Vatai Gabriella és Takács Zsófia nem csak a pályán, hanem az öltözőben is vezéregyéniségek voltak, rengeteget tettek azért, hogy a csapat igazán csapat legyen. Ez idén is megvan, idén is támaszkodhat rájuk?
– Igen, ez tény, hogy ők próbálják keretekbe foglalni ezt a csapatot, és átadni azokat a dolgokat, amelyek nem feltétlenül a játékra vonatkoznak, hanem a hozzáállásra, a mentalitásra, a szemléletmódra. Azokra, amiknek jellemeznie kell egy élsportolót. Ebben van mit tanulniuk a fiataloknak, talán a hirtelen nagy ugrásnak az az egyik legnagyobb hátránya, hogy az újonnan érkezők kihagynak bizonyos lépcsőfokokat, hirtelen kerülnek bele egy olyan szituációba, egy olyan közegbe, ahol már magasabb szintűek a követelmények, ennek pedig azonnal megfelelni nem egyszerű dolog. Ebben sokat segít a két lány, hogy ezeken a problémákon úrrá tudjanak lenni. Persze sokszor ők ketten is segítségre szorulnak, úgyhogy ez nekem is egy extra dolog, de hát ez van, ezt kell megoldani.

– Négy találkozó van még az alapszakaszból (két idegenbeli: Gödöllő és NRK, valamint két hazai: MÁV Előre és Békéscsaba), mit vár ezektől a mérkőzésektől, mi az, amiben előre kell lépni, hány győzelemmel lenne elégedett december végén?
– Egyértelmű, hogy négy további győzelemmel lennék elégedett! Azt látni kell, hogy nagyon izgalmas, és mindenképpen jóval kiegyensúlyozottabb az idei bajnokság, mint az előző, és tényleg bárki megverhet bárkit. Nagy harc lesz a legjobb négybe kerülésért, sőt, már most is az van. Nekünk is nagyon kellenek a győzelmek ahhoz, hogy első célunkat, azaz az alapszakasz-négybe jutást teljesíteni tudjuk. Fontos, hogy folyamatosan oldjuk a beszűkült dolgokat, a görcsösséget, ezen kell dolgozni a folytatásban is. Egyik csapat sem lebecsülendő, sőt, külön megsüvegelendő a MÁV Előre eddigi produkciója. A Békéscsaba is olyan csapat, amelyik ha lendületbe jön, bárkit képes elkapni, a másik két ránk váró együttesről már nem is beszélve. Maximálisan koncentrálnunk kell, és a lehető legjobb játékkal a legjobb eredményt kell elérnünk.

– A négy találkozóból melyiktől tart a legjobban?
– Mindegyiktől! Látni kell, hogy a nálunk nem gyengébb, de pontszámban mögöttünk lévő csapatokkal is rendkívül nagyokat tudunk szenvedni, így aztán nem tudok, és nem is szeretnék kiemelni egy csapatot sem, akitől jobban tartanék, mint a másiktól. Mind a négy együttest tisztelem, remélem a lányok is! Az összes meccsre megpróbálunk maximálisan felkészülni.

– Ilyenkor készülnek külön az ellenfelekre is, vagy inkább az a lényeg, hogy a csapat saját játéka tökéletesen működjön?
– Természetesen a felkészülés része, hogy rögzítjük a mérkőzéseket, és azokba adott esetben bele is kukkantunk, megnézzük azokat a pontokat, lehetőségeket, amiket ki tudnánk használni. Persze ha ezeket elméletben tudjuk csak, az kevés, ezt a pályára is fel kell vinni, ott is meg kell tudni csinálni azokat a dolgokat, amiket edzésen megbeszélünk, gyakorolunk. Elsősorban persze magunkra kell figyelnünk, a mi játékunkat kell olyan szintre bevésnünk, hogy az egyre lazábban menjen, és egyre eredményesebb legyen.

– Akkor most térjünk át a válogatottra. Hétvégén U23-válogatott összetartás lesz Tatán (az interjú november 25-én, csütörtökön készült), hány játékosra számít?
– Az első körben tizennégy játékost hívtam meg, de sajnos ketten jelezték, hogy sérülés, illetve tanulmányi okok miatt nem tudnak részt venni az összetartáson. Próbáltam másokat keresni helyettük, de ugyanezekbe a problémákba ütköztem, úgyhogy végül tizenkét fővel fogunk lemenni. Bár most jelezték ketten is a saját csapatomból, hogy itt fáj, ott fáj, de remélem, ezek nem olyan súlyosak, hogy ne tudnának lejönni. Annak viszont borzasztóan örülök, hogy mindenki, akit első körben meghívtam, illetve akivel beszéltem személyesen, azok örömmel mondtak kapásból igent. Ez mindenképpen pozitív, és bízom benne, hogy ez jellemzi majd a jövőt is, mivel az ilyen hozzáállás az alapfeltétele annak, hogy eredményes csapatot tudjunk csinálni. Igyekeztem minden posztra több, legalább három embert meghívni, valamint azt is fontosnak tartottam, hogy lehetőleg minden klubból legyenek itt a korosztály legtehetségesebbjei, hogy én is megismerhessem őket, és ők is megismerhessék egymást. Három feladót hívtam be, Milovits Júliát, Tálas Zsuzsannát és Borlai Lucát, majd miután utóbbi sérülés miatt visszamondta, helyette Tóth Lucának küldtem meghívót. A centerek közül Miklai Zsanettre, Nagy Eszterre, a meghívást visszamondó Szakmáry Grétára és Széles Petrára, valamint Hackl Szilviára számítok. A szélen Sándor Renáta, Kötél Dóra (aki a liberók közé is tartozik), Oláh Vivien, Dékány Bernadett, Horváth Alexandra, Pallag Ágnes és Molcsányi Rita kapott meghívót. Utóbbira szintén liberóként is számítok, míg Horváth Alexandra tanulmányi okokra hivatkozva lemondta a szereplést.

– Mit lehet csinálni egy hétvége alatt, mi a program a lányok számára?
– Az elsődleges cél az, hogy – tudván azt, hogy a kluboknál sűrű volt a program mostanában, és sűrű lesz a továbbiakban is – megismerjem a lányokat én is és a szakmai stáb is. Egyelőre a juniorválogatottól Horváth Andrást kértem fel segítőnek, aztán majd meglátjuk, hogy a jövőben mindez hogyan alakul. Szeretnék lehetőséget adni a fiatal kollégáknak is, és szeretném segítségül kérni a tapasztaltabb edzőket is, van tehát ezzel kapcsolatban is elképzelésem. Most az a cél, hogy jó hangulatban teljen el ez a két és fél nap, amiben persze lesz labdás edzés is, lesz más jellegű, lazább gyakorlás is. Ők is megismerik az elképzeléseimet, a programomat, a terveimet, amiből aztán hazajőve tovább tudják szőni a kis álmaikat, feladataikat.

– Menjünk vissza egy kicsit az időben! Arra kérem, mesélje el, mikor történt meg a kinevezése, ki kérte fel a kapitányi posztra, mennyit gondolkozott azon, hogy elfogadja-e, illetve milyen feltételekkel vállalja a megbízatást?
– Hát itt régre kell visszakanyarodni, mert megjelentek bizonyos dolgok különböző fórumokon, amik nem teljesen fedik az igazságot. Köztudott, hogy volt még tavasszal egy pályázat, amikor három hónapos időintervallumra, az Európa-bajnoki selejtező végéig lehetett pályázni, és az eredmények függvényében kétféle opció volt: vagy meghosszabbítják a szerződést, vagy pedig lezárul a történet. Most így utólag már bánom, hogy akkor egyáltalán pályáztam, mert maga a kiírás enyhén szólva is érdekes volt... Az én olvasatomban nem feltétlenül a csak a szakmáról szólt, pedig a pályázat címe az volt, hogy „szövetségi kapitány kerestetik”. Na mindegy, a pályázatot végül is beadtam (Farkas Mihállyal egyetemben), és mint tudjuk, ő lett a kapitány. Megcsinálta a selejtezőt, amin a válogatott nem tudta kiharcolni a következő körbe jutást, ezzel lezárult az ő mandátuma – bármi mással ellentétben, bárki bármit mond. Aztán eltelt a nyár, és az új elnökségben, illetve a nyár után megalakult Szakmai Kollégiumban vetődött fel először annak a lehetősége, hogy én legyek a kapitány. Akkor behívtak, és megkérdezték, hogy egyáltalán vállalom-e. Mondtam, hogy természetesen, nagy kedvvel és munícióval szívesen vállalnám. Ezek után került a Szakmai Kollégium javaslatával az elnökség elé a dolog, akik aztán megszavazták a kinevezésemet. Ez körülbelül egyhónapos történet, ellentétben a mondottakkal, miszerint én esetlegesen bárkit is kitúrtam, vagy pályáztam a helyére. Ennyi ennek a története, és nem több. Ezt követően egy csomó tervet kellett gyártanom a közeli és a távoli jövőről is, kellett írnom egy programot a 2016-os olimpiáig, illetve egy rövid távú, 2011-es évre vonatkozó, részletes, majdhogynem percről-percre, napról-napra lebontott programot is. Ezeket elkészítettem, ezt elfogadta az elnökség.

– Ezekről az ön által felvázolt tervekről lehet megtudni részleteket?
– Igen, lehet. Először azt szerették volna, hogy a juniorválogatottat is vigyem tovább, mert az első elnökségi ülésen az a határozat született, hogy indítják azt a csapatot a korosztályos világbajnokság selejtezőjében. Szabados Istvánnal együtt, vagy mellette szántak volna szerepet nekem, és ez remekül beleillett volna ebbe az U23-as történetbe is. Aztán osztott-szorzott az elnökség, és hát köztudott, hogy itt is többfordulós selejtező van, először egy oda-visszavágós párharc, aztán egy tornarendszerű selejtező is lett volna, ráadásul a világbajnokság Peruban lesz, ami nem olcsó utazás, így ebből az ügyből nem lett semmi. Aztán kellett kidolgoznom egy programot az U23-as korosztályra is, ezt is megtettem, de igazából ebbe nem érdemes olyan mélységekbe belemenni, hiszen ennek a korosztálynak röplabdában nincsenek külön versenyei. A fő koncepcióm az volt, hogy a felnőtt válogatottnak, mint kirakatcsapatnak, és mint remélhetőleg legjobban eladható árunak csináljunk egy olyan szakmai tervet, amely biztosítja, hogy folyamatosan dolgozhat együtt, folyamatosan versenyezhet, és ezáltal folyamatosan szerepelhet a különböző fórumokon, médiumokban. Hogy tiszta legyen mindenkinek a dolog, itt most az Euroligáról van szó. Amikor először felvetettem mindezt, azért láttam, hogy kerekedtek a szemek rendesen, de aztán úgy átgondolva és többször leülve, átbeszélve a dolgokat legnagyobb örömömre abszolút melléálltak a terveknek és az ötletnek. Ha jól tudom, a szerdai elnökségi ülésen meg is szavazták, hogy elviekben elindítják a válogatottat az Euroligában 2011 nyarán. Ez egy óriási lépés a magyar röplabdázás történetében, hiszen belekerülünk egy olyan vérkeringésbe, amire korábban még nem volt példa. Maga a sorozat hat-héthetes, folyamatos edzőtáborozásból és mérkőzésekből áll. Ezt nyilván megelőz majd egy felkészülési időszak is. Mindez azt jelenti, hogy az eddigi három-négyhónapos nyári szünet helyett egy komoly, kéthónapos vagy még ennél is hosszabb, töményen röplabdával töltött időszak vár rám és a válogatottra is.

– Adódik a kérdés, hogy fogja ezt bírni? Egész évben tanít a Testnevelési Egyetemen, mellette a Vasas edzője, emellé most még egész nyáron a válogatottal foglalkozik. Nem hangzik egyszerű feladatnak.
– A bajnokság befejeződik ugye májusban, az Euroliga ehhez igazodik.Mármint nem a magyar bajnoksághoz természetesen, hanem az európai bajnokságokhoz. Egyelőre csak az idei menetrendről tudok beszélni, mert a jövő évi csak most decemberben derül ki. De ahogy hallottam, az előzetesen benyújtott részvételi igények szerint az idei nyolc helyett jóval több csapat lesz. Az a cél, hogy a World Grand Prix mögött felépítsenek egy olyan versenyzési lehetőséget, ami kellően szolgálja az ott részt nem vevő európai csapatok fejlődését. Nekem bírni kell, mert hát végre elindult valami! Ilyenkor az ember nem arra gondol, hogy tölthetném éppen a Balatonon is a szabadidőmet, amit biztos, hogy élveznék, de jelen pillanatban sokkal jobban várom azt, hogy ebben az egészben részt vehessek, részt vehessünk. Ez mindenképpen nagyon motiváló, és ahogy látom, hallom a játékosok visszajelzéseiből, ők is örülnek a lehetőségnek. Olyan válogatottakkal tudnánk egész nyáron játszani, akik általában ott vannak az Európa-bajnokságon, sokuk kijut a világbajnokságra, illetve akár az olimpiára is, tehát el tudjuk helyezni magunkat, fel tudjuk mérni, hol is tartunk valójában. A hosszú távú céljainkat – Európa- és világbajnoki, illetve olimpiai szereplés – csak így tudjuk elérni. Ezen mindenki nyerhet, a szakma, a játékosok, a szurkolók is. Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen nyáron más labdajátékokban szünet van, mi viszont másfél hónapig folyamatosan játszunk majd, ami jó lehetőséget biztosít arra, hogy akár a televízióban, akár máshol megjelenjünk.

– Játékosok nevei vannak már a fejében? Mennyire maradna meg a válogatott mostani magja, mennyire lenne nyitva az ajtó új vagy régi emberek előtt?
– Folyamatosan agyalok ezen a dolgon, és nem csak a játékosok, hanem a szakmai stáb kialakítása miatt is. Az új elnök és elnökség álláspontja az, hogy merjünk nagyot álmodni, én most ezzel a tervvel mertem! Egyelőre úgy néz ki, hogy ezt most elviekben támogatták is. Most jön az, hogy elő kell teremteni erre az anyagiakat. Ha ez megtörténik, akkor tényleg olyan körülmények és feltételek között dolgozhatunk, amit ki kell tudni használni. Nem akarok most még nevekkel dobálózni, de aki ismeri a magyar női röplabdázást, azt olyan nagy meglepetések nyilván nem fogják érni. Tudjuk, hogy nagyon sokan játszanak külföldi bajnokságokban (és itt most azon van a hangsúly, hogy játszanak, nem pedig csak cserék), akik azért magasabb szinten tapasztalnak – ez mindenféleképpen segítség. Az itthon játszók közül is sokan bontogatják a szárnyaikat, és ha dolgoznak, és olyan terveik vannak, hogy komoly játékosok akarnak lenni, akkor íme, itt a lehetőség.

– Jól sejtem, hogy az U23-csapatot a felnőtt válogatott előszobájának lehet tekinteni?
– Igen, mindenképpen, hiszen mint már mondtam, nemzetközi szinten ilyen korosztályú versenyek nincsenek – aki húsz-huszonhárom évesen tehetség, az már a felnőtt csapatokban bontogatja a szárnyait. Ezért nehéz ennek a korosztálynak olyan programot kreálni, hogy csak rájuk hagyatkozva, csak velük dolgozva, csak őket versenyeztetve foglalkozzunk velük, így egyfajta öszvérmegoldásban látom a lehetőséget: ez egy előszoba lehet, ahol eldönthetem, ki az, aki megüti a mércét, hogy esetlegesen a felnőtt válogatottnak is hasznos tagja legyen. Biztos vagyok benne, hogy ebből a most éppen tizenkét főből többen ott lesznek az esetleges nyári, komolyabb tornákon is.

Kovács Gábor

Címkék: válogatott röplabda vasas extraliga jókay

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr802484975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.