Idegenben szerepel a Vegyész RC-Kazincbarcika a férfi Extraligában. A borsodiak az alapszakasz nyolcadik fordulójában a fővárosba látogat, és a MAFC-BME-Mapei káposztásmegyeri otthonában vendégeskedik.

„Nehéz lesz, de mint eddig is minden meccsen, most is nyerni akarunk – mondta Dudás András, a Vegyész edzője. – A pozíciónk jó, nemcsak a mérkőzés előtt, hanem a tabellán is, éppen ezért nincs okunk az idegeskedésre, nyugodtan a saját stílusunkat játszhatjuk idegenben is. Ellenfelünk eddig a szezonban nem túl acélos, a korábbi években azért erősebbek voltak, igaz, több kulcsjátékosuk távozott, változott a keretük. De mi inkább magunkkal foglalkozunk, hiszen eddig sikerült masszív teljesítményt nyújtanunk, bár Szalai Szabolcs távozása nyilván nem könnyíti meg a dolgunkat, valamint az sem, hogy a munka és az iskola mellett több alkalommal nem tudunk teljes kerettel edzeni. Azonban a játékosok maximálisan teszik a dolgukat, úgyhogy bizakodó vagyok a találkozó előtt, mert egy újabb sikeres lépést akarunk tenni a részcélunk felé.”

Az állás 7 forduló után
1. Kecskemét 14 pont
2. Kazincbarcika 13 pont
3. Dunaferr 11 pont
4. Veszprém 9 pont
5. MAFC 8 pont (7:20)
6. Szeged 8 pont (6:20)

(forrás: boon.hu)

Címkék: röplabda kazincbarcika mafc vegyész extraliga

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr52460430

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása