Sajnos immár szinte megszokott dolog, hogy szezononként legalább egyszer segélykiáltást hallat az egri női röplabdaklub. Az Agria RC megint kilátástalan anyagi helyzetbe került, a játékosok adták össze a Szolnok elleni mérkőzés rendezési költségeit. Újra szóba került a visszalépés és a megszűnés...

Azok után, hogy az NB I alapszakaszának hatodik fordulójában, Veszprémben megszerezte első bajnoki győzelmét az AVE-Agria RC-Eger női csapata, bekövetkezett az, amitől már régen tartottak a klubhoz közelállók. A magas költségek felemésztették a rendelkezésre álló összeget, így a legutóbbi, Szolnok elleni hazai mérkőzésre már a játékosoknak kellett összeadniuk a találkozó rendezési költségeit.

„Az AVE Kft. tavasszal folyósított kétmillió forintos szponzori juttatásán, az önkormányzattól kapott két és fél milliós éves támogatáson, és a Kelly Kútmunkálati Kft-től kapott négyszázezer forinton kívül nem volt számottevő bevételünk idén – világosította meg az egylet anyagi helyzetét Gáspárdy György, a klub ügyvezetője. – A versenyzéshez szükséges előírások komoly terheket róttak a klubra. Egy hazai mérkőzés mintegy 100 ezer forintos költséggel jár, amit már nem tudunk fedezni. Két lehetőségünk adódott. Az egyik, hogy visszalepünk a további küzdelmektől, ez esetben azonban az utánpótláscsapatok szerepeltetése is akadályba ütközött volna. A másik, hogy megpróbáljuk önerőből előteremteni azt az összeget, amely biztosítja a csapat 2010-es játékát. Négyhavi tagdíjat előre befizettek a lányok, ami átmeneti megoldást jelent. Így be tudjuk fejezni az alapszakaszt, ami a korosztályos csapatok esetleges további működését is biztosíthatja. Az idegenbeli találkozókra a Tribusz Kft. utaztatja a csapatot, egyelőre hitelből. Számításaim szerint az év végére mintegy másfélmilliós tartozásunk lesz. Ha addig nem találunk befektetőt, ezt legközelebb a jövő év elején tudjuk törleszteni.”

Az elmúlt kilenc évben rövidebb ideig az OTP, a Raiffeissen Bank, az EGUT ZRt. és a Szabóker Kft. nyújtott segítő kezet az egri röplabdázóknak, de a biztos háttér megteremtéséhez ezek a támogatások is kevésnek bizonyultak. Az Agria RC első embere megjegyezte: nagy reményeket fűzött az új elnök, Bodnár Pál kinevezéséhez, de sajnos komoly előrelépést az ő szerepvállalása sem hozott.

Nyáron az is szóba került, hogy esetleg alacsonyabb osztályban indulnának a hevesiek. „Tény, ha az NB II-be nevezünk, mintegy ötven százalékkal kevesebb lett volna a kiadásunk, de a pontvadászat szakmai szempontból óriási visszalépést jelentett volna – folytatta Gáspárdy. – A színvonal meg sem közelíti az NB I-es mérkőzésekét, ami nem jelent fejlődési lehetőséget a játékosoknak. A kialakult helyzet eléggé megviselt, így már a visszavonulás gondolatával is foglalkoztam.”

(forrás: heol.hu)

Címkék: eger agria röplabda

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr622442845

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása