Az első három az utolsó hárommal – a papírforma alapján sima meccsek várnak ránk a férfi Extraliga soron következő, szám szerint immáron hatodik fordulójában. Ezek már a „visszavágók”, hiszen az elmúlt öt körben mindenki játszott mindenkivel. A Kaposvár a Közép-európai Ligában az Innsbruckot fogadja. Beharangozó!

MAFC-BME-MAPEI – DUNAFERR SE
(november 6., szombat, 16 óra)

Ez az összecsapás lehet a forduló talán legérdekesebb mérkőzése, hiszen a fővárosiak az utóbbi években nem egyszer megtréfálták már Ruffing Péter tanítványait – volt, hogy az alapszakaszban, volt, hogy a rájátszásban. Az esélyek ezúttal egyértelműen a két vereséggel álló újvárosiak mellett szólnak, akik játékosállományban és felkészültségben is ellenfelük előtt járnak. Ennek ellenére a MAFC-nak mindig van egy-egy bravúrmeccse, mint néhány héttel ezelőtt a Veszprém elleni siker alkalmával (3:2). Ha igazán jól röplabdáznak Vocskó György játékosai, illetve ha nem figyel oda a Dunaferr, könnyen megizzadhat Káposztásmegyeren. Reméljük, az öltözőt ezúttal nem törik fel...

Tippjeink
Kovács Gábor:
2:3
Rodics Dániel: 0:3

VEGYÉSZ RC-KAZINCBARCIKA – COMPANY NYELVISKOLA-VESZPRÉMI RC
(november 6., szombat, 17.30 óra)

Nyári Sándor játékosai az elmúlt hétvégén megszerezték első győzelmüket, ám óriási meglepetés lenne, ha ezt rögtön követné a második is, hiszen az eddig csupán egy vereséggel álló Kazincbarcika otthonából szinte lehetetlen elhozni a két bajnoki pontot. Veszprém ráadásul nem a borsodi város tőszomszédságában található, így nem csak a remek ellenféllel, hanem az utazás miatti fáradtsággal is meg kell küzdeniük a bakonyiaknak. A hazaiak az előző körben szintén otthon játszottak, és verték magabiztosan, 3:0-ra a nagy riválisnak számító Dunaferrt. Toronyai Miklós játéka korántsem biztos, és az is kérdéses, hogy az újvárosiak ellen fantasztikusan teljesítő Szalai Szabolcs marad-e a Vegyésznél, hiszen Ázsiából kapott rendkívül kecsegetető ajánlatot, ahova – szerződése értelmében – ha akar, el is igazolhat.

Tippjeink
Kovács Gábor:
3:0
Rodics Dániel: 3:0

HPQ-SZEGEDI RSE – KALO-MÉH-KECSKEMÉTI SE
(november 7., vasárnap, 16 óra)

A szegediek eddigi egyetlen győzelmüket hazai pályán aratták, ám ezúttal erre csekély az esélyük, hiszen a veretlenül listavezető Kecskemét látogat a csongrádi megyeszékhelyre. Mészáros Péter csapata nem csak az ellenfelekkel, hanem a sérülésekkel és a betegségekkel is komoly küzdelmet vív eddig a szezonban, és egyelőre úgy néz ki, nem áll nyerésre – legalábbis a győzelem/vereség mutató erre enged következtetni. A vendégek az idény eleji nehézségek és sérülések ellenére egyelőre őrzik veretlenségüket, és nagy valószínűséggel most sem kívánnak sok időt eltölteni a szegedi sportcsarnokban…

Tippjeink
Kovács Gábor:
0:3
Rodics Dániel: 0:3

KAPOSVÁRI RSE - HYPO TIROL INNSBRUCK (osztrák)
(november 5., péntek, 18 óra)
Kemény feladat vár a somogyi csapatra a Közép-európai Liga alapszakaszának hatodik fordulójában, hiszen Mózer Zoltán csapata, az eddig mindössze egy vereséget jegyző osztrák Innsbruck látogat Kaposvárra. A magyar bajnok eddig a vártnál talán jobban szerepel, hiszen jelenleg a negyedik helyen áll a táblázaton, 3 győzelmet és 3 vereséget gyűjtött eddig. Mindenképpen szükség lenne egy bravúros sikerre ahhoz, hogy ott is maradjon, és igazán versenyben legyen a négyes döntőbe jutásért. Bár nagyon jó csapat, korántsem verhetetlen ellenfél a pénteken idelátogató osztrák bajnok, így ha valamikor, most itt a nagy lehetőség a bravúrra.

Tippjeink
Kovács Gábor:
3:2
Rodics Dániel: 0:3

Tekintse meg a férfi Extraliga adatbankját ide kattintva!

Címkék: szeged veszprém kecskemét dunaújváros beharangozó kaposvár röplabda kazincbarcika dunaferr mafc vegyész extraliga férfi extraliga közép európai liga kaposvári rse veszprémi rc mevza

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr112420462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása