Légiós-körkép november 1.

 2010.11.01. 22:35

Közkívánatra újra jelentkezik a sokak által kedvelt és hiányolt légiós-körkép elnevezésű rovat! Bőven van miből szemezgetnünk, hiszen a magyar röplabdázók Európa és az Egyesült Államok számos országában, államában sikeresen szerepelnek! Összeállítás Moszkvától Párizson át Leedsig, illetve Kansastől Szalonikin át Izmirig!

FÉRFIAK

Mészáros Dömötör (Arkas Izmir, török): A bajnoki alapszakasz harmadik fordulója után is veretlen a csapat, amely ezúttal az újonc Tofas otthonában nyert 3:1-re. Mészáros végigjátszotta a találkozót, s a mezőny második legeredményesebbjeként 18 pontot szerzett. Érdekesség, hogy ezúttal nem a megszokott posztján, négyesütő-nyitásfogadóként szerepelt, hanem életében először feladóátlóként! Történt ugyanis, hogy a kolumbiai Liberman Cristhofer Agamez Urango az egyik edzősen megsérült, éppen Mészáros lábára ugrott rá és kibicsaklott a bokája. Cseréje, egy török játékos szintén harcképtelen, neki a combja fáj. Elfogytak tehát a diagonál-poszton bevethető röplabdázók, ezért a magyar légiósnak kellett megoldania a feladatot! Statisztika itt! Képgaléria itt!

Veres Péter (Dinamo Moszkva, orosz): Elrajtolt a világ egyik legerősebb röplabdabajnoksága, az orosz férfi pontvadászat! A fővárosiak éppen azzal az Iszkra Ogyincovóval találkoztak, amelytől az utolsó Orosz Kupa-meccsen 3:0-ra kikaptak. Ezúttal már játszottak a világbajnokságot megjárt röplabdázók is, tehát vérbeli sztárparádét hozott a meccs: Bogomolov, Abramov, Kulesov, Verbov, Makarov, a német Schöps és a francia Samica a házigazda Ogyincovo soraiban, illetve Osztyapenko, Grankin, Kazakov, Zajcev, Jakovlev, Kornyejev, Kruglov, valamint a világbajnok brazil Dante és Veres Péter a vendég Dinamo együttesében. A magyar légiós a mezőny harmadik legeredményesebbjeként 13 pontot szerzett, együttese pedig nagy bravúrt hajtott végre, hiszen 3:1-re győzött egyik legfőbb riválisa otthonában. Statisztika itt! Fotógaléria itt!
Néhány nappal később már a második fordulóban léptek pályára az élvonalbeli orosz csapatok, így a Dinamo bemutatkozhatott hazai pályán is. A debütálás jól sikerült, a moszkvaiak 3:0-ra verték a Kuzbassz Kemerovo együttesét, Veres a mezőny legeredményesebbjeként 19 ponttal járult hozzá a jó eredményhez. Statisztika itt! Fotógaléria itt!

Németh Szabolcs, Geiger András, Nagy Péter (Remat Zalau, román): A bajnokság alapszakaszának negyedik fordulójában nagyon sima hazai győzelem az ezer sebből vérző marosvásárhelyi Torpi ellen (3:0). A címvédő zilahi együttes veretlenül vezeti a tabellát.

Kecskeméti Péter (CS Stiinta Explorari Baia Mare, román): A bajnokság alapszakaszának negyedik fordulójában sima 3:0-s vereség az egyelőre veretlen CVM Tomis Constanta ellen. Érdekesség, hogy a Constanta kispadján az orosz Viktor Sidelnyikov ül, aki korábban a Kazany együttesével Bajnokok Ligáját nyert, s később dolgozott az osztrák Aon hotVolleys Wiennél is.

Kovács I Zoltán (OK Salonit Anhovo Kanal, szlovén): A Közép-európai Liga alapszakaszának ötödik fordulójában 3:2-es siker otthon a szlovák VK Chemes Humenné ellen. A csapat három győzelemmel és két vereséggel jelenleg a tabella ötödik helyén áll.

Koch Róbert (SK Posojilnica Aich/Dob, osztrák): A bravúros idegenbeli győzelmek hétvégje volt ez a magyar feladó, és együttese számára a Közép-európai Ligában! Szombaton a horvát Mladost Zagreb otthonában 3:0 (statisztika itt), másnap az osztrák válogatott ellen, Perchtoldsdorfban 3:2 (statisztika itt)! Koch természetesen mindkét meccset végigjátszotta, s mindkétszer három pontot szerzett.

Mózer Zoltán (Hypo Tirol Innsbruck, osztrák): A Közép-európai Liga alapszakaszának ötödik fordulójában sima hazai győzelem (3:0) a horvát Mladost Marina Kastela ellen. Mózer a mezőny legeredményesebbjeként 16 pontot ütött. Statisztika itt!

Szabó Dávid (Sisley Treviso, olasz): A bajnokság alapszakaszának második fordulójában 3:2-es vereség Silvano Prandi mester csapata, a Casa Modena otthonában. A magyar játékos kétszer állt be csereként, kettőt szervált, pontot nem szerzett. Statisztika itt!

Baróti Árpád (Tonno Calippo Vibo Valentia, olasz): Az élvonal alapszakaszának második fordulójában megszerezte első győzelmét a magyar ütőjátékos csapat, hiszen hazai környezetben 3:1-re nyert az M. Roma Volley ellen. Baróti kétszer lépett pályára csereként, pontot nem szerzett. Statisztika itt!

Molnár Dávid (TV Bühl, német): A bajnokság élvonalának második fordulójában 3:2-es győzelem otthon a Rottenburg ellen. A magyar liberó produkálta a mezőnyben a második legjobb nyitásfogadó-átlagot. Statisztika itt! A harmadik körben 3:2-es vereség idegenben, az RWE Bottrop ellen. Ezúttal Molnár volta legjobb szervafogadó a mezőnyben! Statisztika itt!

Berndt Attila, Demeter András, Fehér Tamás, Herczeg Roland, Tóth Milán (Leeds Carnegie, angol): "Szombaton játszottuk az ötödik bajnoki mérkőzésünket, amelyet ismételten sikerült megnyernünk (3:0), így tapadunk az éllovas Sheffieldre, amely csak jobb játszmaarányának köszönhetően vezeti a tabellát – áll Tóth Milán exkluzív beszámolójában, amelyet csak a hunvolley.blog olvasói kedvéért készített. – A London Docklands elleni meccs előtt mi voltunk a favoritok, mivel hazai pályán játszottunk és ellenfelünknek még mérkőzést sem sikerült nyernie a jelenlegi szezonban. Az első szettre még nem igazán sikerült bemelegednünk, a második és a harmadik szettre már annál inkább, és az edzőnk is nyugodtabban cserélgethetett a találkozó folyamán. Az első szettben a blokk- illetve a mezőnymunka nem igazán ment csapatunknak, de a következőkre ez is összeállt, és viszonylag sima győzelmet arattunk. A mérkőzés legjobbjának Berndt Attilát választotta az ellenfél csapata.
A következő héten három mérkőzés is vár a csapatunkra: szerdán egyetemi színekben lépünk pályára Lancasterben, szombaton kupamérkőzés lesz itthon a Watford ellen, majd másnap a listavezető Sheffield otthonában játszunk. Heti két mérkőzéshez hozzá vagyunk szokva, kérdés, mennyit vesz majd ki belőlünk a szombati kupameccs..."

Demeter György (edző, Fenerbahce, török): A bajnoki címvédő hétközi edzőmeccsen 3:2-re kikapott hazai pályán Irán válogatottjától. Képgaléria itt! A bajnokság alapszakaszának harmadik fordulójában az újonc Cankaya Belediyesi Anka otthonában nyert 3:0-ra a Fener. A légiósok közül az olimpiai bajnok szerb Ivan Miljkovic egyáltalán nem játszott, honfitársa, Andrija Geric pedig csereként kapott lehetőséget. Statisztika itt!

NŐK

Dégi Barbara (VBC Köniz, svájci): A bajnokság alapszakaszának hetedik fordulójában 3:0-s hazai siker a VBC Cheseaux ellen. A következő körben igazi rangadóra kerül sor, a magyar ütőjátékos együttese a Voléro Zürich otthonában szerepel majd.

Kötél Zsanett (Entente Saint-Chamond, francia): A másodosztály alapszakaszának negyedik fordulójában 3:1-es vereség otthon a Terville Florange Olympique ellen. A magyar feladó együttese egy győzelemmel és három vereséggel a 12 csapatos liga kilencedik helyén áll.

Józsa Zsuzsanna (Iraklisz Szaloniki, görög): A bajnokság alapszakaszának harmadik fordulójában 3:2-es győzelem nagy csatában, hazai pályán a Panelliniosz ellen. Józsa a mezőny második legeredményesebbjének bizonyult (21 pont, +18). Statisztika itt!

Kiss Katalin (AEK Athén, görög): A bajnoki alapszakasz harmadik körében 3:0-s idegenbeli győzelem a Peiramatiko ellen. Kiss 19 pontjával (+15) a mezőny legeredményesebbje volt. Statisztika itt!

Héjjas Valéria (Nantes, francia): Az alapszakasz ötödik fordulójában 3:2-re nyert a csapat hazai pályán a Stella ES Calais ellen. A májusi térdműtéte után továbbra is lábadozó magyar játékos az eddigiekhez hasonlóan ezúttal sem lépett pályára. Statisztika itt!

Kriegel Éva (Union Stade Francais Saint Cloud, francia): Továbbra is nyeretlen a párizsi csapat a bajnokságban. A fővárosiak az ötödik fordulóban hazai környezetben kaptak ki 3:1-re a Pays d'Aix Venelles VB ellen. A magyar játékos kezdő volt, majd lecserélték, két pontot szerzett. Statisztika itt! A csapat nulla ponttal az utolsóelőtti, 11. helyen áll.

Dobi Edina (New Orleans Privateers, amerikai): A Loyola ellen 3:2-re nyert a New Orleans-i csapat, a magyar játékos 13 pontjával a mezőny második legeredményesebbjének bizonyult. Statisztika itt!

Molnár Hajnalka (Memphis Tigers, amerikai): A közelmúltban két meccset játszott a csapat. Előbb 3:2-es vereség a Southern Miss ellen, majd 3:2-es győzelem a Tulane ellen. A magyar feladó előbb négy, majd három pontot szerzett.

Szívós Mária (Middle Tennessee State University BlueRaiders, amerikai): Tovább tart a ragyogó győzelmi sorozat: az együttes az elmúlt 19 mérkőzéséből 18-at megnyert! Ezúttal előbb a Georgia Tech (3:1), majd a North Texas (3:2) bánta a Raiders menetelését. A magyar játékos előbb tíz, majd három pontot szerzett.

Farkas Anett (Virginia Commonwealth University Rams, amerikai): Egy vereség és egy győzelem volt a csapat mérlege a közelmúltban: a Northeastern ellen 1:3, a Hofstra ellen pedig 3:2. Farkas mindkétszer csereként állt be, előbb nem szerzett pontot, majd egyszer volt eredményes.

Porubek Lilla (Kansas State University Wildcats, amerikai): Képtelen szettet nyerni a csapat! A Kansas az elmúlt nyolc meccsét egyaránt 3:0-ra vesztette el. Legutóbb az Iowa State és a Missouri is legyőzte Porubek együttesét. A magyar röplabdázó előbb hét, majd egy pontot szerzett. Az Iowa-meccs képgalériája ide kattintva megtekinthető!

Nagy Mariann (Lavoro.Doc Pontecagnano, olasz): Az A2 Liga alapszakaszának harmadik fordulójában 3:1-es győzelem a Pomezia Roma otthonában. A magyar röplabdázó 18 pontjával ismét a mezőny legeredményesebbje volt. Statisztika itt!

Filipovics Anita (Icos Crema, olasz): A második fordulóban 3:1-es győzelem otthon az Esse-ti Loreto ellen. A magyar center 10 pontot ütött. Statisztika itt!

Horváth Dóra (Asystel Novara, olasz): Az élvonalbeli bajnokság a világbajnokság miatt csak november 28-án kezdődik. A Round Rubin League elnevezésű előszezon második hétvégéjén a Novara nem lépett pályára.

Kovács Eszter (SWE Volley-Team, német) és Bognár Krisztina (SC Potsdam, német): A német bajnokság a világbajnokság miatt csak november végén kezdődik.

Liliom Rita (Alemannia Aachen, német): Az előszezonban 3:0-s siker az SV Sinsheim ellen. Képgaléria itt!

Meléndez-Pál Beatrix (Extremadura Arroyo, spanyol): A másodosztályú csapat a bajnoki alapszakasz negyedik körében 3:1-re nyert az Emevé Laboratorios Nupel otthonában, és a tabellán továbbra is a második helyen áll, egy ponttal lemaradva a listavezető mögött.

Farkas Virág, Kiss Beáta, Kun Dorottya (Leeds Carnegie, angol): Hat forduló után is veretlen a Leeds a bajnokságban, ráadásul még mindig nem vesztett szettet! Legutóbb a tavalyi ligagyőztes Devon otthonában nyertek a magyar lányok 3:0-ra!

Forman József (edző, Auburn University Tigers, amerikai): Rossz periódusban van a csapat, hiszen előbb a Tennessee, majd a Kentucky ellen is kikapott 3:0-ra.

Címkék: légió röplabda légiós

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr492414819

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása