Elkezdődött a női világbajnokság Japánban. Az első csoportkörben rögtön tizenkét meccset rendeztek, ezeket igyekszünk most áttekinteni. Volt fordítás 0:2-ről, volt 34:32-vel záruló játszma, és volt meglepetés is bőven – pedig még csak az első napon vagyunk túl. Összefoglaló!

A-csoport
A csoport első meccsén a vb-re visszatérő Perunak kellemes ellenfél jutott az algériai válogatott személyében, és a dél-amerikaiak kellő magabiztossággal, alig egy óra alatt le is győzték afrikai ellenfelüket. Peru csapatában Uceda, Zamudio és Chichuan is tíz pont fölé jutott, míg az ellenfélnél ez csak Tsabetnek sikerült. A peruiak számára az első igazi erőfelmérő a holnapi, Japán elleni találkozó lesz.

A hatos második mérkőzésén sem született sokkal szorosabb eredmény, a négy évvel ezelőtt bronzérmes Szerbia hatvanhat perc alatt lépett át Costa Ricán, ráadásul mindezt úgy, hogy Zoran Terzics mester minden játékosának lehetőséget adhatott arra, hogy a pályán vegye fel a vb ritmusát. Az már most látszik, hogy a Krsmanovics-Brakocsevics-Nikolics tengely nagyon erős, vezérletükkel a szerbek messzire juthatnak. A közép-amerikaiaknál egyedül a veterán Verania Willis jutott tíz pont fölé.

A csoport első fordulójának rangadóján a házigazda Japán a lengyelekkel mérte össze tudását. A meccs közelítőleg sem úgy alakult, ahogyan azt a hazai szurkolók szerették volna, hiszen kedvenceik elvesztették az első és a második szettet. Érdekes volt, hogy az egyik nagy kedvenc, Kurihara Megumi csak a cseresarokban kezdte a találkozót – mint kiderült, hiba volt, hiszen a harmadik szettől kezdve, amikor beállt, a játéka jót tett a csapatnak. Nélküle Szaori Kimura csak félkarú óriásként küzdött, nagyon kiismerhető volt a japán csapat támadójátéka. Aztán Kurihara és Szaori Szakoda beállásával egy csapásra minden megfordult, és a házigazdák előbb szépítettek, majd a negyedik szettet 21:23-ról nyerték meg! És hogy a hazai szurkolók öröme végül teljes legyen, arról is gondoskodtak a játékosok: az ötödik felvonásban szinte extázisban játszva szintén nyerni tudtak, így győzelemmel rajtoltak!

B-csoport
A brazil-kenyai meccs legfontosabb hozománya az volt, hogy kiderül, a csapat veterán feladója, Fofao a szűkített keretbe nem került be, így az olimpiai bajnok nélküle kell, hogy felvegye a kesztyűt a vb-címért zajló versenyben. Az első találkozón nem izzadtak meg igazán az afrikaiak ellen, és hatvanegy perc alatt simán nyertek. A dél-amerikaiak kapitánya, a mindig maximalista Roberto Guimaraes (Ze Roberto) kritikusan értékelte csapata teljesítményét. „Az első két szettben nem játszottunk jól, a harmadik játszmára már alakult a dolog. Sokféle stílus ellen kell majd pályára lépnünk, így például a japánok nagyon gyorsan játszanak, míg az oroszok magas, kiemelt labdákkal operálnak. Ez eléggé nehézzé teszi a dolgunkat, de úgy érzem, mindenre felkészültünk.” Érdekesség, hogy a találkozón a kenyaiak közül mindössze öt játékosnak sikerült pontot szereznie…

A csoport második meccse volt a vb első, földrészen belüli rangadója, hiszen Hollandia és Csehország találkozott egymással. Az esélytelenebb közép-európaiak az elején bizony megrángatták ellenfelük bajszát, ám a hollandok a végül 21 pontig jutó Manon Flier vezetésével három szettben kicsikarták a győzelmet. A szülés után visszatérő Kim Staelens csak csereként kapott lehetőséget, egy ászt nyitott, így egy ponttal zárt.

A harmadik találkozón a vb-re nagy reményekkel érkező olaszok is bemutatkoztak, mégpedig Puerto Rico ellen. A karibiak az első játszmában még jól tartották magukat, ám a második játékrészben beindult az itáliai henger, és innentől kezdve nem volt megállás – gyors háromszettes győzelem lett a vége. A sztárok közül ezúttal Lucia Bosetti volt a legeredményesebb a maga 16 pontjával, de Eleonora Lo Bianco is remekül osztogatott.

C-csoport
A C jelű hatos első meccsének első szettjében az esélytelenebb kazahok ötletes, kombinatív játékkal lepték meg a német válogatottat, ám részsikert így sem könyvelhettek el, és az európaiak végül három szettben nyertek. Margareta Kozuch, Maren Brinker és Christiane Fürst voltak a siker fő letéteményesei, mindhárman tíz szerzett pont felett zártak. Az már egy másik kérdés, hogy Kozuch és Brinker is rettenetes százalékkal támadott, hiszen előbbi 33 labdából 13-at, míg utóbbi ugyanennyi próbálkozásból mindössze 9 labdát tudott azonnal, közvetlenül pontra váltani… Ezen mindenképpen javítania kell Németországnak, ha sokáig szeretne menetelni.

A csoport második meccsén a hatos favoritjának számító Egyesült Államok a vártnál talán jobban megizzadt az Ázsia-bajnok Thaifölddel szemben, hiszen a délkelet-ázsiaiak 25:23-ra megnyerték az első játszmát! A folytatásban aztán a végül 28 pontig jutó Destinee Hooker vezetésével beindult az amerikai henger, és Hugh McCutcheon tanítványai begyűjtötték első sikerüket. Az viszont kiderült, hogy a thai csapat nem véletlenül verte meg tavaly Kínát, és bizony oda kell rájuk figyelni – ilyen játékkal akár még a továbbjutó helyek valamelyikét is elcsíphetik.

A harmadik találkozón a viszonylag ismeretlen kubaiak a számunkra jól ismert horvátokkal találkoztak, és hatalmas meccset játszottak egymással! Mind az első, mint a második játszma csak a minimális, kétpontos különbséggel dőlt el – a másodikat ráadásul 34:32-re nyerték déli szomszédaink! A folytatásban aztán ha nehezen is, de bedarálták ellenfelüket az európaiak, így némileg meglepő, de megérdemelt sikerrel rajtoltak a vb-n. A legnehezebb pillanatokban elsősorban két ütőjükre, Sanja Popovicra és Senna Usicra támaszkodó horvátoknál a két említett játékoson kívül Maja Poljak jutott tíz pont fölé, míg az ellenfélnél Palacios és Santos voltak a legjobb pontszerzők a sok (összesen 44) hibát hozó találkozón. Talán Natasa Osmokrovic most kezdte el igazán sajnálni, hogy nincs ott a vb-n…

D-csoport
A hatos első találkozójának elején Dominika nem kicsit lepte meg a címvédő oroszokat, és remek szerváiknak köszönhetően, valamint Jekatyerina Gamova ütéseinek semlegesítésével bizony megnyerték az első felvonást! A folytatásban aztán összeállt a címvédő játéka, és végül négy szettben győzött. „A vb előtt voltak kétségeim, hogy hogyan fogunk játszani, épp ezért nem is szeretném most kommentálni a játékunk minőségét, csak örülök a győzelemnek – mondta a találkozó után rendkívül sejtelmesen Vlagyimir Kuzjutykin, az oroszok szövetségi kapitánya. – A játékosaim nem robotok, hanem emberi lények, ráadásul van 3-5 új játékosunk is. Gamova és Szokolova a csapatunk pillérei, ma megmutatták hogy miért. Az első szettben ellenfelünk ügyesen fogta meg előbbi játékosom támadásait, de aztán szerencsére bejöttek a megoldásai.” Az oroszoknak ennél biztosan jobb játékra lesz szükségük a folytatásban.

A csoport második meccsén Dél-Korea magabiztosan győzte le a nagyon egy emberesnek tűnő kanadai csapatot. Az ázsiaiaknál Hvang Jun-Dzso és Kim Jeon-Kung is remekül játszott (19 illetve 14 pont), míg az észak-amerikaikanál egyedül Sarah Pavan jutott tíz pont fölé. Úgy tűnik, a koreaiakkal számolni kell, és a két csoportfavorit nem veheti őket félvállról.

A nap harmadik találkozóját Törökország és Kína vívta egymással, és talán némi meglepetésre az európai csapat nyert az olimpiai bronzérmes ellen! Azt tudtuk, hogy nincs minden rendben a kínai csapat háza táján, ám erre azért nem számíthattunk, hogy már az első csoportmeccset elvesztik. A 26 pontig jutó Neslihan Dernel vezette törökök bizonyították, nem hiába számítottak többen is (köztük mi is) jó teljesítményre tőlük a vb-n – győzelmükkel hatalmas lépést tettek a továbbjutás felé, az ázsiaiak pedig erősen gondolkozhatnak a „hogyan tovább”-on.


16. női világbajnokság, Japán, Csoportkör, 1. forduló

A-csoport (Tokió): Peru–Algéria 3:0 (16, 12, 18), Szerbia–Costa Rica 3:0 (15, 18, 14), Lengyelország–Japán 2:3 (26, 21, –20, –23, –12)
B-csoport (Hamamacu): Brazília–Kenya 3:0 (15, 16, 11), Csehország–Hollandia 0:3 (–24, –20, –14), Puerto Rico–Olaszország 0:3 (–20, –11, –18)
C-csoport (Macumoto): Németország–Kazahsztán 3:0 (21, 14, 16), Egyesült Államok–Thaiföld 3:1 (–23, 17, 17, 21), Horvátország–Kuba 3:0 (23, 32, 21)
D-csoport (Oszaka): Oroszország–Dominikai Köztársaság 3:1 (–21, 9, 17, 11), Kanada–Dél-Korea 0:3 (–19, –19, –14), Törökország–Kína 3:1 (–19, 14, 20, 17)

Címkék: világbajnokság röplabda női vb

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr92407906

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.