A pallavoliamo.it után egy újabb internetes röplabdaportál, a vivovolley.net is terjedelmes interjút készített Horváth Dórával, az olasz élvonalban szereplő Asystel Novara magyar játékosával. Itáliában egyébként ezen a hétvégén kezdődik a Round Rubin League, amely tulajdonképpen a bajnokságot felvezető előszezonnak felel meg.

Horváth Dóra a fiatal, tehetséges játékosokra építő Asystel Novara csapatához igazolt. Ez lesz az ötödik idénye Olaszországban, 2006-tól négy szezonon keresztül a Paviában szerepelt. A 22 éves, 187 centiméter magas szélsőütő az Angyalföldi DRC-ben kezdett röplabdázni, a BSE-ben lett ismert játékos, utolsó magyarországi állomásként pedig a Vasast erősítette. Végigjárta a korosztályos válogatottakat, a felnőtt nemzeti csapatból 2008 óta kihagyhatatlan.

– Négy év után Paviából Novarába költözik. Készen áll?
– Igen, készen állok az új kalandra, és nagy megtiszteltetésnek tekintem ezt a lehetőséget.

– Mit adott önnek Pavia emberként és sportolóként?
– Röplabdázóként rengeteg lehetőséget kaptam. Például arra, hogy fiatal és ismeretlen játékosként bemutatkozzak a világ legerősebb bajnokságában, az A1 Ligában. Egy álmom valóra vált ezzel! Nem kétséges, hogy technikailag rengeteget fejlődtem, tanultam. Úgy érzem, sokkal magabiztosabb vagyok.

– Hogyan élt 2006-ban, Olaszországban az a fiatal lány, aki elhagyta a hazáját, hogy kövesse az álmait?
– Az első évben minden rendben volt. Őszintén megmondom, hogy amikor Itáliába érkeztem, azt gondoltam, hogy sokkal rosszabb lesz.
A csapattársaim és a környezetemben mindenki segített, hogy sokkal könnyebb legyen a beilleszkedés. Mindig mellettem voltak, amikor szükségem volt rá. A szüleim és a barátaim gyakran meglátogattak, így kevesebb honvágyat éreztem. Olaszországban persze további barátokat szereztem, ezért úgy érzem, már egy kicsit itthon vagyok.

– A röplabdázás mellett mivel foglalkozik, mi a hobbija, hol tanul?
– Turizmust tanulok az egyik budapesti egyetemen. Szabadidőmben tanulok, vagy a barátaimmal beszélgetek Skype-on. Szeretek a belvárosban sétálni, mert nagyon szép. Ezen kívül a parkban pihenni, olvasni, zenét hallgatni, DVD-t nézni, főzni és természetesen vásárolni.

– Mit tanácsol annak, aki önhöz hasonlóan kiváló röplabdázó szeretne lenni?
– Azt tanácsolom, hogy soha ne adja fel, még a nehéz időkben sem, mert bizony vannak nehéz idők, de később ezek is hasznosak lehetnek a személyiségfejlődés tekintetében. Sok türelem, alázat és meggyőződés szükséges.

– Melyik az a meccs, amelyre a legszívesebben emlékszik?
– Az A1-be kerülésért rendezett rájátszás utolsó párharcában, a negyedik mérkőzésen a Cremona ellen játszottunk. 0:2-ről fordítottunk, és a végén megnyertük a döntőt. Fantasztikus meccs volt!

– Meséljen a magyar röplabdáról!
– Hát... Ez egy kicsit kényes téma... Sajnos nehéz erről beszélnem. Nincs pénz, nincs szponzor, a versenyek előtt csak egy hétig készül a válogatott. Így lehetetlen előrelépni! Sajnos a magyar röplabdasportban megállt az idő néhány évvel ezelőtt. Radikális modernizációra lenne szükség.

– Kinek jár köszönet azért, mert segítette önt ilyen magasra jutni?
– Mindenkinek, aki mellém állt eddigi karrierem során. A szüleimnek, a tanáraimnak, korábbi edzőimnek és a barátaimnak is.

A néhány nappal korábbi cikket ide kattintva olvashatják!

Kezdődik az olasz előszezon
Round Rubin League néven október 23-án rajtol a hivatalos előszezon az olasz női mezőnyben. Ez a sorozat remek felkészülési lehetőség az A1 Liga november 28-án kezdődő küzdelmeire. A résztvevő klubcsapatokban természetesen nem lesznek ott a Japánban rendezendő világbajnokságon szereplő nemzeti válogatottak játékosai. A ligának egyébként tétje is van: a versenykiírás szerint az első és a második helyezett automatikusan bejut az Olasz Kupa negyeddöntőjébe! A sorozat öt hétvégén keresztül tart majd, ez összesen hat tornát jelent, ezt követi a négyes döntő. A kupaindulás szempontjából az egész versenyen elért eredmények rangsorolnak. A tornák helyszíneit úgy választották ki, hogy legyen köztük olyan település is, ahol még nem kifejezetten elterjedt és népszerű a röplabdasport.

A Round Rubin League programja
Október 23-24: Torneo Cittá del Nobile (Novara, Perugia, Urbino, Villa Cortese)
Október 23-24: Torneo di Modena (Modena, Conegliano, Pavia, Piacenza)
Október 30-31: Torneo Piero e Franco Rebecchi (Busto Arsizio, Modena, Pavia, Piacenza)
November 6-7: Memorial Carneroli/Zattoni (Castellana Grotte, Novara, Perugia, Urbino)
November 12-14: Torneo di Oristano (Bergamo, Busto Arsizio, Conegliano, Pavia)
November 20-21: Memorial Celestino Poma (Busto Arsizio, Modena, Pavia, Piacenza)

Pontszámítás: a torna győztese öt, a második helyezett három, a harmadik kettő, a negyedik pedig egy pontot kap.

Címkék: olasz olaszország légió röplabda légiós novara horváth dóra

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr782394040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása