Nem voltak egy súlycsoportban...

 2010.10.23. 13:09

A Kaposvári RSE hazai pályán 3:0-ra kikapott a Bajnokok Ligája-negyedik szlovén ACH Volley Bled együttesétől a férfi Közép-európai Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

A szlovén bajnokcsapat hírnevéhez méltóan kezdett. Az első percekben a somogyiak nem tudtak mit kezdeni az ellenfél kemény nyitásaival. A házigazda 2:6 után kezdte meg a felzárkózást: Csoma Krisztián nagyszerűen szervált, a többiek pedig a háló előtt jeleskedtek. Izgalmas, látványos csata bontakozott ki, de a magyarok hiába vezettek már 18:15-re is, a végén fordított a valóban jó erőkből álló ellenfél. Az utolsó pontot Vincic szerezte, ezzel nyert a Bled (22:25, 0:1).

A térfélcsere után pillanatok alatt hárompontos hátrányba került a házigazda, és a kaposvári fiúk a folytatásban is csak futottak az eredmény után. A Bled biztosan őrizte megnyugtató, hat-hétpontos előnyét, a kaposvári együttesen a csereként beállt Németh Ferenc és ifj. Laszczik Iván próbált lendíteni, több-kevesebb sikerrel. A két csapat közti különbség nem csökkent, hanem nőtt, 14:23-nál Kántor Sándor kénytelen volt kikérni második idejét is. Kamnik ezt követően játszmalabdához juttatta együttesét, egy rossz hazai ütés után pedig a végeredmény is kialakult (15:25, 0:2).

A harmadik játékrészben villámrajtot vett a Kaposvár, és ezúttal még az sem zökkentette ki a fiúkat, hogy egymás után négy ponttal válaszolt az ellenfél. A somogyiak nem hagyták magukat, és előbb Csoma pontjával, majd a csereként beállt, saját nevelésű Gergye Roland ütésével szerezték vissza az előnyt. Gergye ásznyitásával már 10:7 volt az állás, egy perccel később azonban már 10:10 állt a táblán... A magyar bajnok ezt követően is elhúzott egyszer három ponttal, de a második technikai szünetben már a Bled állt jobban. Ezt követően felváltva estek a pontok, a hajrát pedig ezúttal is jobban bírta a magasabb és erősebb szlovén együttes. A bő egyórás küzdelem végére a balkezes Jakopin ütése tett pontot egy parádés labdamenet után.

Közép-európai Liga, férfiak, alapszakasz, 4. forduló

Kaposvári RSE – ACH Volley Bled 0:3 (–22, –15, –20)
Kaposvár, 200 néző. Játékvezetők: Bajci, Viktorini-Lisa (szlovákok)
Kaposvár: Kaszap 2, Bagics Balázs 6, Nagy J. 4, Schulcz 4, Hoboth Á. 7, Csoma 8. Csere: Dömötör (liberó), Németh F. 8, ifj. Laszczik, Szabó A. 2, Gergye 2. Edző: Kántor Sándor
Bled: Jakopin 14, Sket 5, Flajs 9, Kamnik 9, Vincic 6, Rasic 8. Csere: Lewis (liberó), Van Dijk 3, Simac 1, Fabjan. Edző: Igor Kolakovic

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 2:6, 5:8, 9:9, 11:9, 16:15, 18:15, 19:19, 20:22, 22:24. 2. játszma: 0:3, 1:3, 3:7, 4:8, 4:11, 9:16, 10:18, 12:20, 14:23, 15:24. 3. játszma: 2:0, 2:4, 6:6, 10:7, 10:10, 12:10, 15:12, 15:17, 18:18, 19:18, 19:20, 20:24

(forrás: kapos.hu)

Címkék: kaposvár röplabda bled közép európai liga

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr622392907

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: website laten maken 2018.06.14. 02:00:36

Schwinn Csepel kerékpár - Bicikli bolt

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.