Közkívánatra újra jelentkezik a sokak által kedvelt és hiányolt légiós-körkép elnevezésű rovat! Bőven van miből szemezgetnünk, hiszen a magyar röplabdázók Európa és az Egyesült Államok számos országában sikeresen szerepelnek! Összeállítás Moszkvától Párizson át Leedsig, illetve Kansastől Szalonikin át Izmirig!

FÉRFIAK

Mészáros Dömötör (Arkas Izmir, török): Remekül kezdődött a bajnokság a magyar ütőjátékos, és csapata számára. Az Arkas a bajnokság alapszakaszának első fordulójában 3:0-ra nyert Isztambulban, a Besiktas otthonában. Mészáros a mezőny legeredményesebbjeként 20 pontot termelt, de statisztikai mutatói ezen kívül is kiválóak.

Veres Péter (Dinamo Moszkva, orosz): Az ugyancsak orosz Ural Ufa együttesétől a világ egyik legismertebb, legtekintélyesebb klubjához igazolt a nyíregyházi ütőjátékos. A hagyományoknak megfelelően szeptember végén kezdődött az Orosz Kupa küzdelemsorozata, amelyben értelemszerűen nem vettek részt azok a játékosok, akik az olaszországi világbajnokságon szerepeltek. Veres természetesen ott volt, a Groznij, a Dinamo-Jantar Kalinyingrád, az MGTU Moszkva, a Fakel-Novij Urengoj, valamint az Iszkra Ogyincovo csapataival azonos csoportban szereplő Dimano Moszkva tíz mérkőzés után öt győzelemmel és öt vereséggel zárt. A bajnokság másfél hét múlva, október 28-án kezdődik.

Németh Szabolcs és Geiger András (Remat Zalau, román): Két fordulón vannak túl a csapatok a román bajnokságban, a címvédő zilahiak előbb a Piatra Neamt (3:0), majd az Unirea Dej ellen nyertek, a Román Kupában viszont nem jártak sikerrel, mert a Kolozsvár legyőzésével (3:0) ugyan bejutottak az elődöntőbe, de ott kikaptak a későbbi győztes Dinamo Bukaresttől (1:3).

Kovács I Zoltán (OK Salonit Anhovo Kanal, szlovén): A Közép-európai Liga alapszakaszában már három meccset játszott a szlovén együttes, amely az osztrák Innsbrucktól (1:3) és a horvát Mladost Zágrábtól (0:3) kikapott, a magyar center korábbi csapatát, a Kaposvárt viszont megverte (3:1). Erről a meccsről képgaléria itt! A Szlovén Kupában a legjobb 16 között érdekelt az együttes, amely a Sostanj Topolsica ellen játszik a továbbjutásért. Az első meccset a Salonit nyerte, amely hazája bajnokságának alapszakaszában idén sem vesz részt.

Koch Róbert (SK Posojilnica Aich/Dob, osztrák): Eddig három meccset játszott az osztrák csapat a Közép-európai Liga alapszakaszában, kettőt megnyert, egyet elvesztett. Rögtön a magyar feladó legutóbbi együttese, a Kaposvár otthonában kezdett az Aich/Dob, és óriási csatában 3:1-re nyert. Ezután kikapott a Bajnokok Ligája-negyedik szlovén Bledtől (2:3), majd legyőzte a szlovák Chemes Humennét (3:1).

Szabó Dávid (Sisley Treviso, olasz): A bajnokság rajtjára még várni kell néhány napot, az edzőmeccsek során viszont rendszeres játéklehetőséget kapott a magyar röplabdázó. Az észak-olasz együttes játszott a többi között a Bajnokok Ligája-címvédő Treviso (1:3), a Piacenza (3:1), a Verona (kétszer 3:1), a Modena (2:2) és a Padova (3:1) ellen is.

Baróti Árpád (Tonno Calippo Vibo Valentia, olasz): Október 24-én kezdődik a bajnokság, a bonyhádi ütőjátékos csapata az első körben a Lube Banca Marche Macerata otthonába látogat.

Mózer Zoltán (Hypo Tirol Innsbruck, osztrák): Veretlenül vezeti a Közép-európai Liga alapszakaszának tabelláját az osztrák bajnokcsapat, ez három győzelmet jelent, sorrendben a szlovén Salonit Anhovo (3:1), majd a szlovák Chemes Humenne (3:0), végül a Team Club Austria (3:0) ellen.

Kecskeméti Péter (CS Stiinta Explorari Baia Mare, román): A bajnokságot vereséggel kezdte a Nagybánya, amely 3:2-re kikapott Kolozsváron, de a folytatásban javított a Craiova ellen (3:0). A Román Kupában a Suceava ellen nyert (3:0), a későbbi győztes Dinamo Bukaresttől viszont kikapott (2:3) a Baia Mare, így nem jutott a legjobb négy közé.

Molnár Dávid (TV Bühl, német): A német bajnokság élvonalában néhány nap múlva indul a szezon, a magyar liberó csapata először a Netzhoppers KW otthonában lép majd pályára.

Berndt Attila, Demeter András, Fehér Tamás, Herczeg Roland, Tóth Milán (Leeds Carnegie, angol): Exkluzív tudósításunkban már beszámoltunk róla, hogy a magyaros csapat 3:2-re győzött a bajnoki- és kupa-címvédő London Malory Eagles otthonában a Super 8 elnevezésű élvonalbeli bajnokságban. Az első és a második szettet a fővárosiak nyerték 25:0-ra! Aztán megérkeztek vendégek, és elkezdődött a meccs... A Leeds skót edzője rossz címet adott meg a játékosoknak, és mire azok átértek a meccs helyszínére, már elvettek tőlük két szettet. Az edző a saját kocsijával utazott, mert másnap a lányok is Londonban játszottak. Úgy szól Angliában a szabály, ha egy csapat nem ér oda a meccs kezdési időpontjáig, akkor onnantól számítva minden megkezdett negyedóra után veszít a csapat egy szettet. Hat percen múlott, hogy nem veszítették el a látogatók a mérkőzést. A csapat a mikrobuszban öltözött át, és a megérkezés után öt perccel már kezdődött is a harmadik szett. Persze dolgozott mindenkiben az adrenalin, és szépen bele is jöttek a játékba. Az ötödik szettet 13:10-ről nyerték meg. Mindezt a tavalyi bajnok- és kupagyőztest ellen! És a kép úgy teljes, ha azt is leírjuk, hogy az együttesnek ez volt háromból a harmadik győzelme a bajnokságban!

Demeter György (edző, Fenerbahce, török): A bajnokcsapat elvesztette a Szuperkupa-mérkőzést a Ziraat Bankasi ellen (1:3), majd a bajnoki rajton 3:0-ra nyert Bursában, a Tofas ellen. A Fener szezonkezdéséről szóló cikk itt található!

NŐK

Dégi Barbara (VBC Köniz, svájci): A Németországból a szomszédos Svájcba igazoló ütőjátékos új együttese két győzelemmel kezdte, majd két vereséggel folytatta a bajnokságot.

Kötél Zsanett (Saint-Chamond, francia): Két meccs után egy győzelemmel és egy vereséggel rendelkezik a magyar feladó francia másodosztályú együttese.

Józsa Zsuzsanna (Iraklisz Szaloniki, görög): A magyar játékos nyitásfogadó-négyesütő poszton szerepel, együttese megnyerte a bajnokság első meccsét a Keratea ellen (3:1).

Héjjas Valéria (Nantes, francia): Három fordulót rendeztek eddig a francia bajnokságban. A Nantes az első körben a címvédő Cannes-t fogadta (0:3), majd a Pays d'Aix Venelles VB otthonában aratott bravúros győzelmet (3:2), végül az AS Saint-Raphael VB ellen is nyert (3:0). A magyar játékos egyik találkozón sem játszott. Érdekesség, hogy ő a Nantes csapatkapitánya!

Dobi Edina (New Orleans Privateers, amerikai): Ő az egyetlen magyar játékos, aki Forman József távozása ellenére nem váltott csapatot. A szezon már augusztus végén elkezdődött, az UNO szereplése egyelőre meglehetősen felemás, legutóbb 3:0-ra kikapott a McNeese State ellen. Érdekesség, hogy az egri röplabdázónak van egy Kovács Evelyn nevű csapattársa, akinek a szülei magyarok (édesanyja idehaza röplabdázott), de ő már az Egyesült Államokban született.

Molnár Hajnalka (Memphis Tigers, amerikai): Szintén augusztus óta játszik a csapat, amely leutóbbi találkozóján 3:1-es vereséget szenvedett a houstoni Rice együttese ellen. A teljes eredménylista ide kattintva megtekinthető!

Szívós Mária (Middle Tennessee State University BlueRaiders, amerikai): a csapat honlapja nem működik, ezért egyelőre sajnos nem tudunk beszámolni az eredményekről.

Nagy Mariann (Lavoro.Doc Pontecagnano, olasz): Az A2 Liga alapszakaszának első fordulójában győzelem (3:1) a Banca Reale Yoyogurt Giaveno otthonában. A magyar játékos 22 pontjával a mezőny legeredményesebbje volt!

Filipovics Anita (Icos Crema, olasz): Az első fordulóban 3:2-es siker odahaza a Cedat 85 San Vito ellen. A magyar center 11 pontot szerzett.

Horváth Dóra (Asystel Novara, olasz): Az élvonalbeli bajnokság a világbajnokság miatt csak november 28-án kezdődik. A válogatott ütőjátékosáról egy hosszabb anyagot olvashatnak ide kattintva!

Kovács Eszter (SWE Volley-Team, német), Bognár Krisztina (SC Potsdam, német): A bajnokság rajtjáig a csapatok edzőmeccsekket játszanak és részt vesznek a Ligakupában.

Liliom Rita (Alemannia Aachen, német): A Ligakupa meccseivel és edzőmérkőzésekkel készült a csapat a bajnoki rajtra. A kupában kikaptak az Allgäu Team Sonthofen-től (1:3) és a Rote Raben Vilsbiburgtól (0:3), de legyőzték az Allianz Volley Stuttgart (3:1), az SV Sinsheim (3:1), a VT Aurubis Hamburg (3:0) együttesét. Barátságos alapon megverték a Datovoc Tongeren (3:0) és a VC Oudegem (3:0) csapatát, ugyanakkor kikaptak az USC Münstertől (0:3). A német bajnokság a világbajnokság miatt csak november végén kezdődik.

Farkas Anett (Virginia Commonwealth University Rams, amerikai): Eleinte szinte kizárólag vereségek jellemezték a csapat teljesítményét, az elmúlt hét találkozójából azonban ötöt megnyert a Rams, legutóbb például a George Mason ellen (3:2).

Porubek Lilla (Kansas State University Wildcats): Jól kezdte a szezont a csapat, azonban az utóbbi időben több vereség is becsúszott. Az elmúlt nyolc meccséből hatot elvesztett a Kansas, legutóbb a Nebraska ellen (0:3).

Meléndez-Pál Beatrix (Extremadura Arroyo, spanyol): A másodosztályú csapat előbb hazai pályán simán nyert a Feel Volley Alcobendas ellen (3:0), majd Barcelonában, a CVB Barca otthonában 3:2-es vereséget szenvedett.

Kriegel Éva (Union Stade Francais Saint Cloud, francia): Nem kezdte jól a párizsi csapat a bajnokság alapszakaszát. Sőt, nyugodtan mondhatjuk, hogy egészen rosszul kezdte, hiszen a harmadik forduló után három vereséggel rendelkezik (Vandoeuvre Nancy, Evreux, Istres Sports VB), és még egyetlen szettet sem nyert. Ennél csak jobb jöhet! Mi szurkolunk! A statisztika szerint a fővárosi együttes keretében az első és a második meccsen egyébként csak hat játékos szerepelt, Kriegel nem volt köztük, de a harmadik találkozóra már nevezték, sőt végigjátszott, és három pontot is szerzett.

Farkas Virág, Kiss Beáta, Kun Dorottya (Leeds Carnegie, angol): Kiválóan rajtolt a csapat a bajnokságban, hiszen eddig mind a négy meccsét megnyerte (sorrendben a Cheshire West and Chester VC, a Portsmouth, a South Hants és a Dulwich Tuskers ellen), ráadásul még szettet sem vesztett. A 12 játszma során húsz pont fölé is csak egyetlen alkalommal tudott kerülni az egyik rivális.

Forman József (edző, Auburn University Tigers, amerikai): Remekül szerepel a csapat az augusztus vége óta tartó szezonban, legutóbb például a South Carolina ellen győzött 3:0-ra!

(legutóbb frissítve: 2010. október 20.)

Címkék: légió röplabda

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr632387584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RioF 2010.10.21. 07:23:05

Dani,Gabi!!
Ez tök jóóóóó.Nagyon tetszik ez az körkép,csak így tovább,és frissüljön bátran!!:))

Rodics · http://hunvolley.blog.hu 2010.10.21. 09:20:36

@RioF: A világ legmocskosabb rabszolgamunkája, de ha az olvasóknak ez kell, tényleg szívesen csinálom!
süti beállítások módosítása