A Nemzetközi Röplabda Szövetség (FIVB) történetében másodszor nyolc csapat részvételével kerül megrendezésre jövőre a férfi Világliga döntője, amelynek házigazdája 2011-ben a lengyelországi Gdnask lesz.

Legutóbb – először és utoljára – a 2003-as, madridi fináléban vett részt nyolc csapat, ezen változtatott most Lausanne-ban az FIVB. „Az igényeknek megfelelően eljött az idő a bővítésre – indokolta a döntést Francesco Franchi, a Világliga lebonyolításáról döntő bizottság elnöke. – A döntő a hat hétvégét felölelő selejtező ünnepe, és most, hogy nyolc csapat lehet ott, azt hiszem, még nagyobb elismerés és kihívás lesz megnyerni a sorozatot."

A jövő évi finálénak Gdansk ad otthont július 6-10. között, míg a selejtezőket május 27. és július 1. között rendezik világszerte. A selejtező lebonyolítása nem változik (egy hétvégén mindenki kétszer játszik adott ellenfelével), ám ezúttal minden csoportból az elsők és a másodikak is résztvevői lesznek a finálénak (kivéve, ha a házigazda Lengyelország nem végez saját csoportjának első két helyén, mert ők akkor is ott lesznek a döntőben).

A 2011-es Világliga selejtezőcsoportjai
A-csoport: Brazília, Lengyelország, Egyesült Államok, Puerto Rico
B-csoport: Oroszország, Bulgária, Németország, Japán
C-csoport: Szerbia, Argentína, Finnország, Egyiptom
D-csoport: Kuba, Olaszország, Franciaország, Dél-Korea

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr292388305

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása