A tekintélyes röplabdás magazin, a pallavoliamo.it internetes kiadványának legutóbbi címlapsztárja nem más volt, mint Horváth Dóra. Az Asystel Novara játékosát ötoldalas interjúban faggatta Martina Ricca, a továbbiakban ennek szerkesztett, magyar változatát olvashatják.
Két év után találtunk rá ismét Horváth Dórára: 2008 októberében, az első címlapunk szereplőjeként foglalkoztunk vele utoljára részletesen, miután eltökélt és nagyszerű játékával akkori csapata, a Riso Scotti Pavia kiharcolta a feljutást az első osztályba. Most, két évvel később Dóra mezt és hajszínt váltott, jóval tapasztaltabb, érettebb játékos lett, ám továbbra is benne van a lehetőség, hogy még tovább fejlődjön, és még jobbá váljon.
„Sok minden történt, de még mindig ugyanaz vagyok – kezdte az interjút a magyar válogatott ütője. – A hajszín-változásom csak az eredetihez való visszatérés. Az életem különösebb esemény nélkül telik, de nagy intenzitással, sok apró lépéssel, ami mind-mind segít abban, hogy igazán felnőjek.”
Egy jelentős változás mellett mégsem mehetünk el szó nélkül, hiszen Dóra nyáron a Paviától az Asystel Novarához igazolt. „Emlékszem, amikor kislány koromban szörföztem a neten és nézegettem az olasz bajnokság híreit, láttam, hogy a Novara keretét olyan világsztárok alkotják, mint Malgorzata Glinka vagy Virginie De Carne. Láttam a nagy bajnokokat, és azt mondtam magamnak, hogy igen, egy nap akár én is viselhetem majd azt a mezt! A paviai szurkolók szerettek, én is szerettem ott játszani, de most úgy éreztem, szükségem van az új ingerekre, az új környezetre. A Novara most ezt jelenti számomra, tele vagyunk fiatal és tehetséges játékossal, nagyon büszke vagyok arra, hogy tagja lehetek a csapatnak. Amikor először magamra húztam az Asystel mezét, nem akartam elhinni, hogy ez valóban velem történt.”
A magyar játékos természetesen nem felejtette el Paviát, hogyan is tehetné, hiszen négy szezont játszott az észak-olasz városban, ahogy fogalmazott, ez a második otthona. „Itt születtem meg a nemzetközi röplabda számára, itt lett belőlem igazi játékos. Ők megtalálták bennem a maguk Eldorádóját, és fordítva, én is megtaláltam itt az én Eldorádómat, hiszen rengeteg önbizalmat gyűjtöttem, és megkaptam a lehetőséget arra, hogy különösebb konfliktusok nélkül fejlődhessek. Hiányozni fog a város, hiányozni fognak a társak, akiktől rengeteget tanultam, például Hanka Pachale, illetve azok is, akikkel már több szezon óta együtt játszottam, Rossana Spinato és Sara Caroli. Együtt osztoztunk örömön és bánaton, és ezeket az emlékeket soha, semmi nem törölheti ki.”
Dóra számára a leginkább érzelemdús pillanat természetesen az A1-be való feljutás kiharcolása volt. A rájátszás döntőjében a Cremona ellen játszott a Pavia, és végül négy meccsből, 3:1-es összesítéssel kvalifikálta magát az első osztályba. Horváth azokon a találkozókon is nagyszerűen játszott, 12, 12, 26 majd 25 pontjával csapata legjobb pontszerzője volt. „A legélénkebb emlékem a Crema elleni negyedik meccs, amikor hazai pályán játszhattunk a feljutásért, hiszen összesítésben 2:1-re vezettünk. Ennek ellenére az első és a második játszmát elveszettük azon a találkozón. A térfélcserénél egymásra néztünk Valeria Albertivel, a csapat akkori liberójával, és ugyanazt a tüzet és elszántságot láttuk egymás tekintetében: a szeme azt mondta, nyerni fogunk! Soha nem felejtem el azt a találkozót, a labdameneteket, a közönség lelkesedését és szeretetét, és hogy minden egyes szerzett ponttal közelebb kerültünk az álmunkhoz, ami végül be is teljesedett!”
Dóra idén is pályára fog lépni Paviában, de ezúttal már vendégként, a Novara mezében. „Nagyon furcsa és különleges élmény lesz más csapat színeiben visszatérni abba a csarnokba, ahol annyi időt eltöltöttem. Nehéz lesz kordában tartanom az érzéseimet, de tudom, hogy a kezdő és a befejező sípszó között csak a játékra szabad majd koncentrálnom. A meccs alatt majd biztos lesz bennem egy gát, hogy ne örüljek olyan nagyon, de akik láttak már játszani, tudják, hogy az öröm fontos része a játékomnak, amit nem lehet csak úgy kitörölni belőle. Szóval azt hiszem, majd jön, ami jön. Ennek ellenére nem hiszem, hogy a paviai barátaim emiatt megorrolnának rám, hiszen a velük kialakított kapcsolatom többet jelent a mezünk színénél.”
A Novara idén új helyzetbe került, hiszen a szponzorok egy része távozott a csapattól, így aztán a világsztárok helyett most elsősorban a tehetséges fiatalokra építenek a csapatnál, hogy aztán néhány év múlva már velük érjenek el a korábbiakhoz hasonló, zajos sikereket. Ebben nyilván nagy szerepe lesz majd az edzőlegendának, a Novara kedvéért a Piacenzát otthagyó, 2006-ban az orosz csapattal világbajnok, 2005-ben a Bergamoval BL-győztes Giovanni Caprarának is.
„Az előszezonban minden nagyszerű volt, mindannyian keményen dolgoztunk, minden körülmény adott volt ahhoz, hogy csak a röplabdával foglalkozhassunk, szóval ezzel nem volt semmi gond. – folytatta Horváth. – Az előző szezon gyengébb szereplése (negyeddöntős kiesés) után remélem, új színt tudunk hozni a Novara játékába. Mindannyian fiatalok vagyunk, nagyszerű a csapategység már most, és mindannyian alázattal tesszük a dolgunkat. Tudjuk, hogy nekünk kell újra felépítenünk ezt a legendás klubot, és hiszünk abban, hogy sok lelkesedéssel ez sikerülni is fog. Már alig várjuk a szezon első meccsét, hogy végre téthelyzetben is megláthassuk, mit is tudunk valójában. Azt hiszem, meg tudok birkózni az új kihívásokkal, és már talán sikerült elérnem, hogy ne az aktuális érzelmeim határozzák meg a pályán mutatott játékomat.”
A magyar játékos álmai és a tervei nem változtak az elmúlt két évben jelentősen, csak a körülmények alakultak át. „A paviai egyetemre jártam eddig idegenforgalmi-gazdasági szakra, ám nem volt egyszerű nem az anyanyelvemen tanulni és olvasni, így most úgy döntöttem, hogy inkább egy magyarországi főiskolán folytatom a tanulmányaimat, levelezős hallgatóként. Azt hiszem, magyarul talán könnyebb lesz az élsport mellett végezni az iskolát, de majd az idő választ ad erre a kérdésre is. Remélem a tanulás megint öröm lesz, és nem kötelezettség. Tudom, hogy fontos az egyetemre járás, hiszen nem röplabdázhatok életem végéig.”
Horáth Dóra továbbra is magyar kíván maradni, itthon képzeli el a jövőjét, és bár szereti Olaszországot, Magyarország jelenti számára az otthont, a családot és a stabilitást. „Nehéz, amikor egyedül vagyok itt kint, távol a családomtól, és – bár soha nem mondd, hogy soha, de – azt hiszem, én túl nyugodt természetű vagyok egy heves vérmérsékletű olaszhoz.”
(Forrás: pallavoliamo.it. Szöveg: Martin Ricca. Fotók: Luigi Di Fiore. Fordította: Kovács Gábor)
