Európa egyik sztárcsapatát fogadja pénteken a Kaposvári RSE a férfi Közép-európai Liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A szlovénok Bajnokok Ligája-szereplő alakulata, az ACH Volley Bled komoly játékerőt képvisel, így a fiatal somogyi együttesre nehéz feladat vár.

A kaposváriak a legutóbbi fordulóban izgalmas meccsen múlták felül 3:1-re a bécsieket. A csapat két győzelemmel és két vereséggel várja a folytatást. A Bled ellen igazi bravúr lenne a siker. „Szerintem reális, ahogy állunk – mondta Kaszap Tamás, a Kaposvár feladója. – Mindent megteszünk azért, hogy a négyes döntőbe jussunk, erre is megvan az esély. A Bled ellen mindig nehéz, de tavaly is meg tudtuk őket verni. Szerintem itthon bárkit képesek vagyunk legyőzni.”

A legutóbbi találkozón szinte kiismerhetetlen volt a magyar bajnok játéka. Támadásban kiegyensúlyozott volt a csapat, nem egy emberre hárult a támadások értékesítése. „Nehezen kielemezhető a csapatunk – vélekedett Kántor Sándor, edző. – A másik oldalon sem tudja megmondani az edző, ki hogyan kapja a labdát. Van egy sablonunk, ez sikerrel megy, ezt folytatjuk, és a srácok igénylik, hogy ezeket a mérkőzéseket ilyen mennyiségű labdával oldjuk meg. Nem szabad azon siránkozni, ki mennyi labdát kap. Ez el van osztva, ennek kell megfelelni. Ha megfelelünk, akkor mosolyoghatunk a mérkőzés végén.”

A szlovén együttes tavasszal bejutott a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe, megnyerte a Közép-európai Ligát, az új szezonban pedig még veretlen a sorozatban. Az érdekesnek ígérkező találkozó pénteken 18 órakor kezdődik a Városi Sportcsarnokban.

(forrás: kapos.hu)

Címkék: szlovén kaposvár röplabda bled közép európai liga

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr632388876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása