Újra elindultak a siker útján

 2010.10.18. 19:47

Véget ért a férfi világbajnokság, lassacskán elkezdődik a klubszezon az összes számottevő európai országban. Törökországban Demeter György csapata, a bajnoki címvédő Fenerbahce érdekes körülmények között elvesztette a Szuperkupa-mérkőzést, majd győzelemmel rajtolt a bajnokságban.

Csak három edzőmérkőzést játszott a Fener a rajt előtt. A lengyelországi Rzeszów városában rendeztek nemzetközi felkészülési tornát október első hétvégéjén a törökök részvételével. Demeter mester együttese a nyitányon 3:2-re kikapott az olasz Piacenzától, majd 3:1-re legyőzte a házigazda Asseco Resovia Rzeszów-ot, amelyből hiányzott a világbajnokságon szereplő német ifj. Grózer György, olasz Matej Cernic és lengyel Krzysztof Ignaczak. Zárásként a német Netzhoppers ellen is nyert a Fener (3:0), így a szintén a világbajnokságon szereplő szerb Ivan Miljkovic nélkül a második helyen zárt.

„Ha nem az első napon találkozunk a Piacenzával, az olaszokat is legyőztük volna – kezdte Demeter György. – nagyon fontos és hasznos torna volt, örülök, hogy részt vettünk rajta. Annál is inkább, mert volt még egy torna, ahova készültünk, Katarban, de az végül elmaradt. Rajtunk kívül a katari válogatott indult volna, az orosz Iszkra Ogyinovo, valamint Baróti Árpád olasz együttese, a Vibo Valentia. Az oroszok és az olaszok lemondták a szereplést, mire a rendezők közölték, hogy meghívják az egyiptomi válogatottat, de az is meghiúsult, úgyhogy mi sem mentünk.”

Komoly erőpróbával kezdődött a klubszezon Törökországban, hiszen a bajnok és a kupagyőztes mérte össze tudását a Szuperkupán, amelyen végül a Fener 3:1-re kikapott a Ziraat Bankasitól. „Ivan Miljkovic a világbajnoksággal a háta mögött éppen csak beesett közénk a Szuperkupa-meccsre – mondta Demeter György. – Még mindig látszik rajta, hogy fáradt, ami nem is csoda, hiszen csak a torna hajrájában három kemény meccset játszott Oroszország, Kuba és Olaszország ellen. Ez persze nem mentség, hiszen a Ziraat német feladója, Simon Tischer is akkor érkezett meg a klubjához, és egyetlen közös edzés nélkül játszott ellenünk új társaival. Miljkovic egyébként egy külön kategória... Ő más, mint a többiek. Hihetetlen profizmus érződik rajta. Nagyon jó röplabdázó!”

A Szuperkupa-meccsen nem Miljkovic fáradtsága volt az egyetlen hátráltató tényező a Fenerbahce számára. A többiek sem voltak éppen tökéletes állapotban... „A kubai Leonel Marshall rálépett egy labdára edzésen, és kifordult a bokája – mesélte tovább az edző. – Emre Batur pedig a lengyelországi tornáról való hazatérés után felkereste a volt barátnőjét. A baj csak az volt, hogy a hölgy új barátját is ott találta, aki a szóváltás közben először hátulról, majd szemből is leütötte a centeremet egy üvegpalackkal. Az arcán a bőrt összevarrták, de nagyon fájt a szeme, úgyhogy visszament az orvoshoz. Kiderült, hogy a szemében három réteg is megsérült, felszakadt, így a szaruhártyát tíz öltéssel varrták össze.”

Egyelőre Tomislav Coskovic ügye sem zárult le. A horvát játékos immár török állampolgár, de a röplabdaszövetség nem adta ki neki a török játékengedélyt, csak a külföldit, ezért most a Fenernek négy idegenlégiósa van, ami azért baj, mert egy bajnokin csak három szerepelhet a jegyzőkönyvben, tehát valakinek a lelátóról kell néznie a találkozót. „A külföldieknek szóló játékengedélyt is csak néhány órával a Szuperkupa-meccs előtt sikerült megkapnia, így egyáltalán nem volt biztos, hogy játszhat – magyarázta Demeter. – Zajlik egy per ebben az ügyben, nem tudom, mikor lesz végleges döntés. A meccsen egyébként látszott, hogy a Ziraat még annyira sem állt össze, mint mi, de látszott, hogy játékosai nem is vették túl komolyan a találkozót. Felelőtlenül, bátran játszottak, jól nyitottak, mi pedig túlságosan nyerni akartunk.”

Az együttes Bursába utazott az első bajnoki meccsre, és könnyedén nyert a Tofas csapata ellen. „Ideális első ellenfél volt az újonc, amelyben nem játszanak külföldiek – mondta Demeter. – A második fordulóban máris rangadó vár ránk, az Istanbul Büyüksehir-rel találkozunk.”

A mester szerint nem a korábbi csepeli játékos, majd 2006-ban világbajnoki bronzérmes bolgár Plamen Konstantinov edző együttese, a Ziraat Bankasi lesz a Fenerbahce legfőbb ellenfele a bajnokságban, bár a német Simon Tischeren kívül a lett Gundars Celitans és a cseh Peter Platenik is itt játszik. „Mészáros Dömötör együttese, az Arkas Izmir nagyon jó – vélekedett Demeter. – Ott játszik még az olasz Piacenzától érkezett brazil Joao Paolo Bravo, valamint a kolumbiai Liberman Cristhofer Agamez Urango, aki korábban a görög Panathinaikosz-t erősítette, és szintén a Bajnokok Ligájában játszott. Erős lesz még az Istanbul Büyüksehir (Olli Kunnari és Mikko Oivanen, finn; Todor Alekszijev, bolgár), és a Halkbank Ankara (Piotr Gruszka, lengyel; Alain Addys Roca Borrero, kubai; Raphael Thiago Olivera, brazil) is.”

A bajnokcsapat november 17-én mutatkozik be a Bajnokok Ligája E-csoportjában, ahol ellenfelei az orosz Lokomotiv Belgorod, az olasz Sisley Treviso és a francia Tours VB.

A Fenerbahce kerete
Arslan Eksi
Burak Yavuz,
Cem Kurtar
Cengizhan Kartaltepe
Emre Batur
Leonel Marshall (kubai)
Ivan Miljkovic (szerb)
Ersin Durgut
Serkan Kilic
Tomislav Coskovic (horvát/török)
Andrija Geric (szerb)
Kemal Kayhan
Erden Cevikel
Izzet Ünver
Ismet Söylemez
Ugur Günes
Vezetőedző: Demeter György
Edző: Sinan Dülgar

Az összes török női- és férficsapat kerete megtekinthető ide kattintva!

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr712381850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása