Láthatóan szomorúak voltak a Nyíregyházi Főiskola SE játékosai vasárnap délután, miután ismét vereséget szenvedtek a női Extraligában. A BSE, az NRK és a Vasas után az alapszakasz negyedik fordulójában a Békéscsaba győzött a szabolcsiak ellen. Azért is bosszantó a háromjátszmás kudarc, mert mindegyik játékrészben győzelmi esélyt herdáltak el nagyvonalúan.

„Lényegesen több volt ebben a meccsben – sóhajtott Lévai Gabriella. – Úgy készültünk erre a mérkőzésre, hogy végre megszakad a nyeretlenségi sorozatunk. Sajnos a nagy akarásnak görcsösség lett a vége, ennél jóval bátrabb, határozottabb játék kell. Keressük az okokat, hiszen a Békéscsaba ellen két játszmában is vezettünk már öt ponttal, de ez is kevésnek bizonyult. Sokat hibáztunk, a végjátékban rendre megtorpantunk, emiatt pedig csakis magunkra lehetünk bosszúsak.”

Tavaly az NB I-ben más volt a koreográfia, hiszen az előző idény egy sikertörténet volt a Nyíregyházi Főiskola számára. A legmagasabb osztályban eddig négy vereség a mérleg. „Nagyon erős a mezőny, ezt tapasztaljuk a saját bőrünkön – közölte Lévai. – Még nem nőttünk fel a többiekhez, azonban sokat teszünk azért, hogy megszülessen az első győzelem. Attól ugyanis lényegesen többet tudunk, mint amit eddig mutattunk. Nincs mese, a Kalocsa elleni csütörtöki, hazai Magyar Kupa-mérkőzést be kell húzni. A bajnokságban két hét szünet lesz, legközelebb október 30-án, Gödöllőn lépünk pályára. Addig is megpróbáljuk rendezni a sorokat.”

(forrás: szon.hu)

Címkék: nyíregyháza békéscsaba röplabda főiskola extraliga

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr402380529

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.