A Szeged elleni sima győzelmet követően újra hazai pályán szerepel a Dunaferr SE férficsapata: az újvárosiak vasárnap 16 órától a Company Nyelviskola-Veszprémi RC-t fogadják. A hazai együttes célja ezúttal is a győzelem megszerzése, bár Ruffing Péter edző szerint ez jóval nehezebbnek ígérkezik, mint amilyen a legutóbbi találkozó volt.

„Jót tett a csapatnak a Szeged elleni könnyed győzelem, ennek révén egészséges önbizalommal, de nem elbizakodottan várják az együttes tagjai a Veszprém elleni, vasárnap délutáni találkozót – magyarázta Ruffing mester. – Az biztos, hogy ez a mérkőzés jóval nehezebbnek ígérkezik, már csak azért is, mert korábbi kiválóságunk, Tóth Tibor felépült sérüléséből, s minden bizonnyal pályára is lép, de az ellenfél együttesében. A célunk azonban a győzelem megszerzése lesz, s ha olyan jól és egyenletesen tudunk játszani, mint tettük azt legutóbb, akkor komoly sanszunk lesz az újabb sikerre.”

A győzelemre nagy szüksége van a Dunaferrnek, hiszen továbbra is az a cél, hogy bejusson a csapat a legjobb négy közé, s ennek eléréséhez mindenképpen szükség van a hazai mérkőzések két pontjaira. Dávid Csanád szerdán bokasérülést szenvedett, s bár nem tűnik nagyon súlyosnak a baj, egyáltalán nem biztos, hogy pályára léphet vasárnap.

(forrás: Dunaújváros Online)

Címkék: veszprém dunaújváros röplabda dunaferr extraliga vrc

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr192373482

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.