Csak egy játszma volt izgalmas

 2010.10.15. 10:52

Ahogyan arra számítani lehetett, a Vasasnak nem okozott gondot a Nyíregyházi Főiskola SE legyőzése (3:0) a női Extraliga alapszakaszának harmadik fordulójában. Az óbudai együttes így győzelemmel hangolt a vasárnapi, Gödöllő elleni rangadóra. A mérkőzésen a legnagyobb meglepetést az okozta, hogy a vendégeknél hiányzott Botos Fruzsina, aki térdsérüléséből lábadozik, ám a szabolcsi csapat becsületére váljék, hogy még így is kis híján szettet nyertek a Folyondár utcában.

Nem csak a vendégeknél, a hazaiaknál is akadtak hiányzók. Továbbra sem lehetett ott a pályán Borsos Lili és Lakatos Enikő, akik szintén sérülésből lábadoznak, de hiányzott ezúttal még betegség miatt Soós Ivett és Horváth Gabriella is.

Bár a fővárosiak szereztek vezetést, a Főiskola SE hamar fordítani tudott (3:4). Itt azonban magához ragadta a kezdeményezést a Vasas, és meg sem állt az első technikai szünetig (8:4). Hamar láthatóvá vált, hogy a hazaiak a nyitásokkal tudják megfogni ellenfelüket, hiszen a nyíregyháziak tapasztalt feladója, Natalija Akimova a pontos bejátszásokból nagyon jól szét tudta húzni a Vasas-sáncot, ám ha nem tudják neki pontosan passzolni a társak a labdát, akkor ő is kiszolgáltatott helyzetbe került. Igen ám, de a hazai csapatnak éppen ez a játékelem okozta a legnagyobb problémát az elmúlt két fordulóban. Ezúttal azonban jóval kevesebbet hibáztak az óbudaiak, ami meg is látszott az eredményen (16:11). A hajrára is lendületben maradt a csapat, és bár a támadásokba néha még hiba csúszott, mégis meggyőző volt a játék. 21:13-nál kikérte második idejét is Kolozsi János, a nyíregyháziak edzője, ám komoly céljai ebben a játékrészben már nem nagyon lehettek. Az időkérés végül mégis hasznosnak bizonyult, hiszen három pontot tudtak szerezni a látogatók, ezzel elkerülték a szett végi tízpontos különbséget (25:16, 1:0).

A fordulást követően Takács Zsófia és Oláh Vivien hatékony támadásainak köszönhetően hamar ellépett a Vasas (8:3). Látszott a játékosokon, hogy még nincsenek csúcsformában, ám becsületükre váljék, hogy hajtottak a pályán. A lendületet mindössze néhány hiba törte meg, de komoly ellenállásba nem ütköztek (15:10). Két vendégpont következett egymás után, így Jókay Zoltán cserére szánta el magát, és Oláh Vivien helyére Szalma Alexandrát küldte pályára. A folytatásban is őrizni tudta előnyét a Vasas, amely így ismét megengedhette magának a cserét. Azok, akik kevesebbet szoktak szerepelni, most lehetőséghez jutottak, így 19:15-nél Miklai Zsanett helyére Lombos Lívia érkezett. Na de ami ezután jött, arra még a sokat látott edző, Jókay Zoltán sem számított! Az addig olajozottan működő csapat egy csapásra görcsössé vált, és pillanatokon belül egyenlíteni tudott a vendég (20:20)! Szép mezőnymunka után Nagy Eszter szerzett pontot, de ismét egalizált a Nyíregyháza (21:21). Milovits Júlia másodikra áttette a labdát, amely földet ért, ismét a hazaiaknál volt az előny, ám egy nyitásrontás, majd egy pontos szabolcsi megoldás után máris a Főiskola vezetett (22:23). Magának tette szorossá a hajrát a Vasas, ám a fővárosi játékosok jól koncentráltak és két pontot szerezve játszmalabdához jutottak (24:23). Jókay ismét cserélt, ezúttal feladóposzton változtatott, Milovits helyére Lutter Liza érkezhetett. A nyitást jól fogadják a látogatók, sőt Akimova is másodikra tette át a labdát, amit Szalma már nem tudott elérni (24:24). Nyíregyházi szervarontás után ismét a Vasas jutott játszmalabdához, amit ezúttal már ki is tudott használni, így ha nehezen is, de megnyerte a második játszmát is (26:24, 2:0).

Érdekesen kezdődött a harmadik etap. Oláh Vivien és Lutter Liza egymásra vártak egy lehulló labdánál, amely végül kettőjük között ért földet, így Jókay edző már 1:1-nél időt kért. Az utasítások helyett ezúttal a két érintett játékosnak kellett büntető feladatokat végrehajtania! A vendégek ott folytatták a játékot, ahol néhány perccel korábban befejezték, így nem sokkal később ismét időt kellett kérnie Jókaynak (3:6). Az edzői intelmek hatásosnak bizonyultak és az első kötelező pihenőnél már csak egy pont volt a Vasas hátránya (7:8). 10:10-nél egyenlíteni tudott a házigazda, amely egy nagyon jó sorozatot követően kisvártatva kilenc pontot szerzett zsinórban (19:10). Ekkor már egyértelmű volt a csapat győzelme, így ismét jöhettek a cserék. Takács Zsófia helyére Lévai Vivien érkezett a kettes posztra (21:13)! Felszabadultan játszottak a lányok és ezzel már nem tudott mit kezdeni az ellenfél. Nem is engedett több pontot a Nyíregyházának a Vasas, amely így játszmaveszteség nélkül tudott nyerni (25:13, 3:0).

A kötelező győzelmek mindig a legnehezebbek, tartja a mondás. Ezúttal sem volt könnyű dolga a Vasasnak, nagyon kevés hiányzott ahhoz, hogy elveszítse a második játszmát. Azonban amikor nagyon kellett, megfelelően tudtak koncentrálni a lányok, így a hazaiak nem hagyták borulni a papírformát. Mindenképpen pozitív, hogy jóval kevesebb szervát rontottak az óbudaiak, mint az előző találkozókon, és a játékban is kevesebbet hibáztak. Vasárnap a Gödöllő ellen folytatják hazai pályán, 18 órától. A hét utolsó napján sokkal többet kell majd mutatnia a csapatnak, hogy megnyerhessék a rangadót.

A mérkőzés legjobbja
Ezúttal a győztes csapat centere, Nagy Eszter volt a mérkőzés legjobbja. A Közgázból érkezett játékos nagyon jól teljesített, az előtte adódó lehetőségeket szinte hibátlanul kihasználta, és a nyitásoknál is magabiztos volt. Rajta kívül Takács Zsófia is jó teljesítményt nyújtott (16 pont), ő volt a mezőny legeredményesebbje. Továbbá dicsérhető még Vatai Gabriella is, aki stabil fogadásával és kiváló mezőnymunkájával vette ki részét a győzelemből.

Extraliga, nők, alapszakasz, 3. forduló

Vasas Duna Autó Óbuda – Nyíregyházi Főiskola SE 3:0 (16, 24, 13)
Folyondár utca, 200 néző. Játékvezetők: Szabó Zs., Kiss Z.
Vasas: Milovits 4, Oláh 5, Nagy E. 7, Takács Zs. 16, Dékány 14, Miklai 8. Csere: Vatai (liberó), Szalma, Lombos, Lutter L. 1, Lévai V. Edző: Jókay Zoltán
Főiskola: Sípos Z. 6, Roma 3, Szalai 3, Akimova 5, Szikszai 10, Lévai G. 2. Csere: Sípos T. Edző: Kolozsi János

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Jókay Zoltán: – El kell gondolkodnom, hogy mégis, mit csinálunk az edzésen. Láttam három-négy értékelhető dolgot, de többet nem.
Kolozsi János: – Sajnálatos módon azt kaptuk, amire számíthattunk. Sajnálom a második szettet, mert az meg lehetett volna, amatőr hibákat vétettünk és ez megbosszulta magát.

Junior: Vasas Duna Autó Óbuda – Nyíregyházi Főiskola SE 3:0 (10, 9, 13)

(forrás: vasasvolley.hu)
 

Címkék: nyíregyháza röplabda főiskola vasas extraliga nyíregyházi főiskola

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr972373518

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

blaugranata 2010.10.15. 12:22:21

tudják, szerkesztő urak, a vasasnak soha nem okoz gondot semmi! :-)))
sok sikert a bloghoz.
viscá el BARCA!
süti beállítások módosítása