Remekül kezdte a bajnokságot a Vegyész RC-Kazincbarcika. A borsodiak a férfi Extraliga alapszakaszában előbb Veszprémben, majd Szegeden is nyertek, a harmadik fordulóban pedig hazai pályán győztek a MAFC-BME-Mapei ellen.

Bár szombaton nem röplabdáztak kirobbanó formában a kazincbarcikaiak, azért fel-felvillantottak olyan dolgokat, amik elvezethetik a csapatot jövő tavasszal oda, ahova a játékosok és a stáb szeretné. Nyáron két igazi húzóember érkezett a Vegyészhez: Szalai Szabolcs a MAFC ellen csak pillanatokat kapott, mivel szűk egy hete begyulladtak a szalagok a jobb lábában, viszont amikor beküldte Dudás András edző, biztonságot, magabiztosságot adott a többieknek. Hogy végül tud-e maradni a továbbiakban is Kazincbarcikán, el fog dőlni, hiszen úgy egyezett meg a hazai szakvezetővel, hogy amennyiben megfelelő külföldi ajánlatot kap, eligazolhat.

A másik rutinos röplabdázó Toronyai Miklós, akinek akadtak jó nyitásai, feladásai, illetve két remek áthúzás az első, valamint a harmadik szettben. Olyan volt, mintha a drukkerek előtt az egykori 96-szoros válogatott, volt barcikai Schildkraut Krisztián pimasz megmozdulásai elevenedtek volna meg. A sikeres közelmúltban szinte mindig telt ház buzdította a csapatot, s ugyan itt még nem tartunk, előkerült már a dob, és szólt a taps, amikor kijárt a pályán lévőknek.

Az első felvonást huszonkét percben intézte el a Vegyész, jó rajt (6:1) után a középszakaszban némi megtorpanás történt (17:15), majd a végjátékban újra kiegyensúlyozottabb lett a házigazda, nem engedve közelebb magához a budapestieket. A következő játszmában elsősorban Takács Gergely pontjainak köszönhetően nem szakadt le a MAFC, amely jól látta, érezte meg azokat a hiányosságokat, amelyek ekkor jelentkeztek a barcikaiak védekezésében. 19:19-től ha nem is nagyot, de robbantottak a borsodiak, 2:0-ra alakítva az állást.

A harmadik szettben nem pörgött olyan fordulatszámon a Vegyész, előjött néhány hiba, rontott nyitás is, s ezek ajándékpontok formájában megjelentek a MAFC oldalán. Nem volt meglepő, hogy sikerült szépíteniük a fővárosiaknak. A negyedik játékban 5:5-ig volt esélye a látogatónak, onnan a Vegyész alapgárdájával nem tudtak mit kezdeni (16:8), s innen már nem volt kérdés, hogy mi lesz a meccs végkimenetele.

Extraliga, férfiak, alapszakasz, 3. forduló

Vegyész RC-Kazincbarcika – MAFC-BME-Mapei 3:1 (22, 21, –21, 16)
Kazincbarcika, 200 néző. Játékvezetők: Csizmarik, Bodrogi
Vegyész: Toronyai, Juhász, Gulyás, Csizmadia, Kovács II Z., Szalai. Csere: Szántai (liberó), Lehóczky G., Dudás, Lónárt, Orosz, Kiss G. Edző: Dudás András
MAFC: Vocskó M., Szappanos, Molnár I., Takács G., Pénzes, Dzsáber. Csere: Tihanyi (liberó), Tari, Jahn, Markovich, Kolozsi, Molnár Z. Edző: Novák László

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Dudás András:  – A győzelmet nem kell megmagyarázni, de a csapat előre elkönyvelte a sikert és egy-két húzóember nem erőltette meg magát. Sajnos, hozzászürkültünk a MAFC-hoz, viszont amikor kellett, akkor felment a kezdő hatos, és sorban jöttek a pontok. Novák László: – Az első két szettben a jobb nyitások döntöttek a hazaiak javára, mi gyengén fogadtunk, a többi elemben nagyjából egál volt a két csapat. A negyedik játszmában, amikor különböző felállásokban játszottunk, már fejben elfáradtunk, de elégedett vagyok a teljesítményünkkel.

(forrás: Borsod Online)

Címkék: röplabda kazincbarcika mafc vegyész extraliga

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr22361457

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása