One man show

 2010.10.10. 10:13

A BSE-FCSM némi meglepetésre viszonylag simán, 3:0-ra nyert hazai pályán a Vasas Duna Autó Óbuda elleni örökrangadón, a női Extraliga alapszakaszának második fordulójában. A városmajori együttes elsőszámú ütőjátékosa, Sándor Renáta három szett alatt 27 pontot szerzett, csapattársai közül viszont senki nem került nyolc (!) pont fölé.

Az örökrangadókhoz hűen teltház előtt léptek pályára a csapatok. A kezdeti tapogatózás után Sándor Renáta bombája jelezte, ő már most is csúcs formában van. Az első technikai szünetig nem alakult ki nagyobb különbség a csapatok között, ekkor két pont volt a hazaiak előnye. Visszatérve azonban még lendületesebben kezdett röplabdázni a vendéglátó, elsősorban a széleken próbára térve a szombati napon nem a legjobban működő Vasas-sáncot. Horváth Alexandra és Sándor Renáta vezérletével folyamatosan lépett el a címvédő, így Jókay Zoltán edző 18:13-nál időt kért. Hiába az edzői intelmek, csak nem akart olajozottan működni a Vasas-gépezet. Ennek ellenére elkezdte a felzárkózást az óbudai csapat, és 20:17-nél már a hazaiak trénerének, Hollósy Lászlónak kellett megszakítania a játékot. A folytatásban hiába próbálkozott a Vasas, 24:21-nél a hazaiak jutottak játszmalabdához. Az első próbálkozásukat még hárítani tudta a látogató, amely azonban egy szervarontással megnyerte riválisának a szettet (25:22, 1:0).

A fordulást követően sem változott a csapatok teljesítménye. Továbbra is rengeteg hiba tarkította a játékot, a Vasasnak elsősorban a nyitásokkal gyűlt meg a baja, míg a hazaiak főleg a támadásokban hibáztak. Az első kötelező pihenőnél még Vasas-vezetést mutatott az eredményjelző, ám az előny nem tartott sokáig, mert Gudmann Csilla szép blokkjával és Sándor Renáta gyönyörű támadásainak köszönhetően négy pontot szerzett zsinórban a címvédő (11:8). Dékány Bernadett jó periódust fogott ki és Milovits Júlia is elkapta a fonalat, így 15:15-nél ismét egyenlő volt az állás. Egy újabb szervarontás azonban megint megtörte az óbudaiak lendületét, így ismét futhattak az eredmény után (18:15). A hárompontos különbség állandósult a felek között. 21:18-nál Hollósy László reklamálásért sárga lapot kapott, amitől új erőre kapott a Vasas. 23:22-nél a hazaiaknak kellett időt kérniük, mivel előnyük egy pontra csökkent. Szép feladás után Sándor Renáta villantotta meg klasszisát, így ismét játszmalabdához jutott a BSE. A következő labdamenetben is ugyanazt próbálták meg eljátszani a hazaiak, annyi különbséggel, hogy Sándor Renáta ezúttal hibázott a befejezésnél. Hiába volt a Vasasnál a nyitás, ezen a mérkőzésen a csapatnak meggyűlt a baja ezzel a játékelemmel. Ezúttal is megoldhatatlan feladat volt a pályán belülre szerválni, így a második szettet is megnyerték a hazaiak (25:23, 2:0).

A harmadik szettben aztán hamar előnyre tett szert a hazai csapat és az első technikai szünetig kétszer annyi pontot szerezett, mint a Vasas (8:4). Nem sokkal később sikerült még felzárkóznia egy pontra a vendégcsapatnak (12:11), ám innen a második kötelező pihenőig már csak a címvédő szerzett pontot (16:11). Ismét a játszma második felében kezdett el javulni a Vasas játéka, bár 23:18-nál nem nagyon lehetett arra számítani, hogy még szoros lesz a végjáték. Az óbudai lányok ezt másképp gondolták. Utolsó energiákat mozgósítva sikerült felzárkózniuk. 24:20-nál Dékány Bernadett mehetett nyitni, és három jó szervájával már csak egy pont volt együttese hátránya. Ekkor ismét villant a hazaiak klasszisa, Sándor Renáta és eldöntötte az örökrangadót (25:23, 3:0).

Alacsony színvonalú találkozón, 73 perc alatt tudott győzni a bajnoki- és Magyar Kupa-címvédő BSE. A Vasas rengeteget hibázott, nyitásokban és a támadásokban egyaránt, aminek köszönhetően végig futott az eredmény után, és hiába zárkózott a hajrákban, a végén mindig a hazaiak örülhettek. Ezzel a vereséggel tovább tart a Vasas két éve húzódó nyeretlenségi sorozata a Szamos utcában. A jövő hétig mindenképpen javítania kell az óbudai együttesnek, mert a vasárnapi, Gödöllő elleni rangadón ez a teljesítmény ismét végzetes lehet. Az viszont mindenképpen optimizmusra ad okot a Vasas-játékosok számára, hogy még ennyi rontással is szoros meccset tudtak játszani örök rivális ellen.

Jövő héten dupla forduló vár az együttesre, csütörtökön a Nyíregyházi Főiskola SE, vasárnap pedig a TEVA-Gödöllői RC látogat a Folyondár utcába.

A mérkőzés legjobbja
A hazaiak szélütője Sándor Renáta nagyon jó teljesítményt nyújtott, a legfontosabb pillanatokban is jól döntött. A Vasasból Vatai Gabriella nyújtott jó teljesítményt, ezúttal sem rajta múlott, hogy a csapat nem tudta legyőzni legfőbb riválisát.

Extraliga, nők, alapszakasz, 2. forduló

BSE-FCSM – Vasas Duna Autó Óbuda 3:0 (22, 23, 23)
Városmajor, 300 néző. Játékvezetők: Mezőffy, Donkó
BSE: Sándor 27, Hackl 3, Horváth A. 8, Tóthné 7, Kötél D. 3, Gudmann 3. Csere: Tóth A. (liberó), Gregori, Hegedűs. Edző: Hollósy László
Vasas: Oláh V. 11, Dékány 14, Takács Zs. 10, Miklai 7, Nagy E. 5, Milovits 4. Csere: Vatai (liberó). Edző: Jókay Zoltán

EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Hollósy László: – A flúgosfutamon nekünk sikerült hamarabb megnyugodnunk, ezáltal taktikusabban tudtunk játszani.
Jókay Zoltán: – Rengeteg hibával játszva kellett folyamatosan üldözni ellenfelünket.

Junior: BSE-FCSM – Vasas Duna Autó Óbuda 0:3 (–23, –16, –15)

(forrás: vasasvolley.hu)

Címkék: röplabda vasas bse extraliga

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr722359545

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása