A női Extraliga vasárnapi játéknapján az NRK-Nyíregyháza a vártnál talán szorosabb küzdelemben, de megnyerte a városi bajnoki rangadót a Nyíregyházi Főiskola csapata ellen, így két forduló után százszázalékos mérleggel, mindössze egy vesztett szettel áll. A másik mérkőzésen a MÁV Előre a Békéscsaba otthonából hozta el a két bajnoki pontot. Képgaléria ide kattintva megtekinthető!

NYFSE–NRK, azaz Nyíregyháza–Nyíregyháza. Pikáns párosítás. Unikum az Extraligában. Extra érdeklődés kísérte a városi rangadót, nem csak a parkoló, a lelátó is megtelt. A megyeszékhelyi diadal garantálható volt, pusztán a győztes kilétét övezte homály a délután három órai kezdésnél.
A szoros első szett sugallta, hogy bár az NRK jutott előnyhöz, nem lesz könnyű a folytatás. Olyannyira nem lett az, hogy Siposék egyenlítettek, majd a sportág népszerűsítésére tökéletesen alkalmas harmadik játszmában teljesedett ki a párharc! Váltakozva vezettek a csapatok, ravasz, okos megoldásokban és különleges fordulatokban bővelkedtek a labdamenetek. Végül anya és lánya borulhatott össze boldogan, hiszen Erdősnéék az újabb szettgyőzelemmel (35:33) visszavették a vezetést.
A negyedik játékrészben 13:10-nél tört meg a főiskolások lendülete, ekkor a vendégek zsinórban nyolc pontot termeltek. A találkozón azonban nem csak az NRK nyert, hanem mindazok, akik látták a mérkőzést, ami nagyszerű hírverése volt a röplabdának.

Extraliga, nők, 2. forduló

Nyíregyházi FSE–NRK Nyíregyháza 1:3 (–22, 23, –33, –16)
Tiszavasvári út, 400 néző. Játékvezetők: Bodrogi, Csizmarik.
Főiskola: Botos, Akimova, Szikszai, Lévai, Sipos Z. Roma. Csere: Szalai. Edző: Kolozsi János
NRK: Erdős Zs., Katona, Bodnár N., Ilyés, Kapuvári, Erdősné. Csere: Poór (liberó), Sitku. Edző: Kőhalmi Richárd

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 4:4, 7:8, 16:15, 17:22. 2. játszma: 8:7, 16:15, 21:20, 23:20, 24:22. 3. játszma: 5:2, 5:6, 7:10, 10:10, 12:15, 16:19, 20:20, 23:24, 25:24, 25:26, 27:26, 27:28, 30:29, 33:32. 4. játszma: 2:4, 6:4, 6:7, 9:8, 13:10, 13:18, 15:22

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Kolozsi János: – Büszke vagyok a játékosokra. Közelebb kerültünk az NRK-hoz, mint korábban bármikor.
Kőhalmi Richárd: – Számítottunk arra, hogy nagy ellenállásra késztetnek bennünket. Sikerült koncentráltan játszani, és kihasználni a Főiskola hibáit.

A nap másik mérkőzésén
Békéscsabai RSE - MÁV Előre Pro-Patria Electronics SC 1:3 (19, -20, -20, -20)

(forrás: szon.hu)

Címkék: békéscsaba röplabda főiskola extraliga női extraliga máv előre nrk

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr492361028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása