Június első hétvégéjén rendezték Debrecenben a MEFOB-döntőt. Az országos sorozatban összesen 11 férfi és 12 női csapat indult. Az izgalmas összecsapások a férfiaknál nagy küzdelmet, szoros eredményeket hoztak. Végül a győri Széchényi István Egyetem együttese állhatott a…

Címkék: győr röplabda széchenyi mefob tf szese

A Szolnok hazai pályán is 3:0-ra kikapott a TF-től a női NB I hetedik helyéért rendezett rájátszásának második mérkőzésén, így a fővárosiak sikerével ért véget a párharc. Egy-nullás előnnyel érkeztek a vendégek a helyosztó második összecsapására, és a…

Címkék: bajnokság szolnok röplabda nb1 rájátszás tf

A Miskolc hazai pályán 3:0-ra győzött a TFSE-KRA ellen a női NB I 5-8. helyéért zajló rájátszásának harmadik mérkőzésén, így az első meccs 3:2-es kudarca után megfordította a párharc összesített állását. A borsodiak az Újpest ellen zárják a szezont, a fővárosiak pedig…

Címkék: bajnokság miskolc röplabda nb1 rájátszás tf mvsc

Kié lesz a második győzelem?

 2012.03.21. 10:15

Szerdán este harmadszor is összeméri tudását az Albrecht-Miskolci VSC-MISI és a TFSE-KRA a női NB I rájátszásában. A tét a folytatás lehetősége az ötödik helyért. Eddig két idegenbeli sikeren vannak túl a csapatok ebben a párharcban. Az első találkozót szombat este a…

Címkék: bajnokság miskolc röplabda nb1 rájátszás tf mvsc

A hazai vereség után második mérkőzésüket megnyerte a Miskolc a női NB I 5-8. helyéért zajló rájátszásában. A borsodiak a TF otthonában győztek 3:0-ra, így saját otthonukban zárhatják a párharcot. A miskolciak az első szettben határozott és egységes játékkal elhúztak…

Címkék: bajnokság miskolc röplabda nb1 rájátszás tf mvsc

A Miskolc hazai környezetben 3:2-re kikapott a TF-től a női NB I 5-8. helyéért zajló rájátszásának első mérkőzésén! A borsodiak edzője szerint a csapaton belül kialakult nézetkülönbség nagymértékben befolyásolta az eredményt... A meccs képgalériája ide kattintva…

Címkék: bajnokság miskolc röplabda nb1 rájátszás tf mvsc

Szombaton újabb fejezetet kezd az Albrecht-Miskolci VSC-MISI a női NB I-ben. A borsodiak a bajnokság, záró szakaszához közeledve ezúttal az 5-8. helyért csatáznak a TFSE-KRA ellen. Az első összecsapásra Miskolcon, 17 órától kerül sor. A borsodiak helyzeti előnyből vághatnak neki…

Címkék: bajnokság miskolc röplabda nb1 rájátszás tf mvsc

Másodszor is nyert a címvédő Budapest SE a TF csapata ellen a női NB I negyeddöntőjében, így már csak egy győzelem választja el a legjobb négy közé kerüléstől. Az ellenfél a két nappal korábbi súlyos vereség után szépen összeszedte magát és ezúttal játszmát is nyert!…

Címkék: röplabda rájátszás bse tf

Az alapszakasz-győztes Budapest SE hazai pályán nagyon helybenhagyta a TFSE-t a női NB I negyeddöntőjének első mérkőzésén. A városmajoriak fölényére jellemző, hogy három játékosuk is elérte a tíz pontot, míg a látogatóknál senki nem jutott ötig... NB I, nők,…

Címkék: bajnokság röplabda nb1 rájátszás bse tf

A női NB I alapszakaszának huszadik fordulója keretében vasárnap Budapesten lép pályára az Albrecht-Miskolci VSC-MISI. A borsodiak vendéglátója 17 órától a TFSE-KRA lesz. ― Legutóbbi mérkőzésünkön jól játszottunk, és három vereség után végre nyertünk a Békéscsaba…

Címkék: bajnokság miskolc röplabda nb1 tf mvsc

Elégtelen vs. elégséges

 2012.01.21. 14:00

A TFSE-KRA 3:1-re nyert a Palota RSC otthonában a női NB I alapszakaszának 19. fordulójában. A tartalékos összeállításban szereplő hazaiak teljesítménye csak nyomaiban emlékeztetett az egy héttel korábbi Veszprém-verésre, a sokkal pontosabban, hatékonyabban játszó vendégeknek…

Címkék: bajnokság palota röplabda nb1 tf

Röplabdalecke a TF-en

 2012.01.15. 22:51

A Békéscsabai RSE 3:1-re nyert a TFSE-KRA ellen a női NB I alapszakaszának 18. fordulójában. A sérült Pallag Ágnes csak a nézők sorából szemlélhette a találkozót. Ennek ellenére is határozott, szép játékot mutatott be a vendégcsapat az első játszma elején. Borkovits Zoltán…

Címkék: bajnokság békéscsaba röplabda nb1 tf brse

A Veszprémi Egyetemi SC hazai pályán 3:0-ra kikapott a Várhegyi Anikóval erősítő TFSE-KRA csapatától a női NB I alapszakaszának 17. fordulójában. Ezzel eldőlt, hogy a bakonyiak tényleg lemaradnak a felsőházi rájátszásról. Az első szettben a vendégek játszottak…

Címkék: bajnokság veszprém röplabda nb1 tf vesc

Elvesztette alsóházi veretlenségét a Szolnoki Főiskola RK-SI, miután odahaza kikapott 3:2-re egyik közvetlen riválisától, a TFSE-KRA csapatától a női NB I alapszakaszának 15. fordulójában. A házigazdának volt esélye a sikerre, de 2:1-nél mérkőzéslabdát hibázott! A…

Címkék: bajnokság szolnok röplabda nb1 tf

Balszerencsés körülmények között elvesztett első szett, és egy nagy hullámvölgy után állt talpra a BITT KNRC-Kaposvári Egyetem együttese a női NB I alapszakaszának 11. fordulójában. A somogyiak végül a szezon legjobb teljesítményét nyújtva verték meg 3:1-re a TFSE-KRA…

Címkék: bajnokság kaposvár röplabda nb1 tf bitt

A címvédő Fino-Kaposvár 3:0-ra (12, 10, 14) győzött a TFSE otthonában a férfi Magyar Kupa első fordulójában. A somogyiak sikerükkel bejutottak a negyeddöntőbe. Remek hangulat fogadta a Kaposvár legénységét a TF-en, és a fiúk esélyeshez méltóan teljesítettek a pályán az…

Címkék: kaposvár röplabda magyar kupa tf

Kedd este bemutatkozik a Magyar Kupában a Fino-Kaposvár férficsapata. A címvédő somogyiak a Budapest-bajnokság első osztályában szereplő TFSE otthonában lépnek pályára. A találkozó 19 óra 30 perckor kezdődik a fővárosban, a tét a nyolc közé jutás. A budapesti együttes a…

Címkék: kaposvár röplabda magyar kupa tf

Címkék: kaposvár röplabda magyar kupa tf

Az Albrecht-Miskolci VSC-MISI hazai pályán 3:0-ra győzött a Nyári Virággal megerősített TFSE-KRA ellen a női NB I alapszakaszának kilencedik fordulójában. Két játszma csak a minimális két ponttal dőlt el a borsodiak javára. A pénteki, békéscsabai vereség után javításra…

Címkék: bajnokság miskolc röplabda nb1 tf mvsc

Csütörtökön, 20 óra 30 perctől rendezik a TFSE — Széchenyi ESE-Győr férfi Magyar Kupa-mérkőzést a TF D-teremben. A továbbjutást megcélzó fővárosiak szeretettel várnak minden érdeklődőt a találkozóra!

Címkék: győr röplabda magyar kupa széchenyi tf

A Békéscsabai RSE a várakozásoknak megfelelően simán nyert (3:0) hazai pályán a TFSE-KRA ellen a női NB I alapszakaszának hetedik fordulójában. Bár az első pontot a vendégek szerezték, ezt követően nem rúgtak (ütöttek...) labdába hosszú ideig, miközben a házigazdák…

Címkék: bajnokság békéscsaba röplabda nb1 tf brse

Nagyon sima Gödöllő-győzelem

 2011.09.29. 18:37

A TEVA-Gödöllői RC hazai pályán 3:0-ra nyert a TF ellen a női NB I alapszakaszában, az ötödik forduló nyitómérkőzésén. A többi meccset vasárnap rendezik. Két, veretesebb rivális (BSE és UTE) után, az alapszakasz ötödik fordulójában ismét egy papíron könnyebb…

Címkék: bajnokság röplabda gödöllő nb1 tf

2011. május 1-én első alkalommal rendezik meg a Majális Kupa vegyes-röplabda tornát Budapesten, a TF D-teremben! Nevezési határidő: április 20. szerda, a szervezők az első nyolc csapat nevezését tudják elfogadni. Nevezési díj: 10.000 forint/csapat. A torna részletes…

Címkék: vegyes röplabda tf

A Honvéd Zrínyi SE hazai pályán 3:1-re nyert a TFSE-KRA ellen a női NB II Keleti-csoportjában, az alapszakasz 19., utolsó fordulójában. A meccs képgalériája ide kattintva megtekinthető. A Kecskemét nagy meglepetésre 2:0-s hátrányból fordított, és 3:2-re győzött…

Címkék: kecskemét röplabda zrínyi honvéd kazincbarcika tf röpke nb ii nrck

Az előző kiírásban ezüstérmes Vasas Duna Autó Óbuda a vártnál jobban megizzadt az NB II-es TFSE-KRA otthonában a női Magyar Kupa második fordulójában. A hazaiak a második és a harmadik szettben rendkívül szimpatikusan, nagy lelkesedéssel játszottak az elkényelmesedő…

Címkék: röplabda magyar kupa vasas tf