A nyári pihenő után hétfőn munkába állt a Fino-Kaposvár férficsapata. A bajnok és Magyar Kupa-győztes somogyi együttes hazai környezetben készül a Közép-európai Liga szeptember végén rajtoló alapszakaszára.Az együttesből két válogatott center távozott: Szabó Alpár a…

Címkék: nagy kaposvár szabó kovács röplabda csoma

Kevéssel délután negyed öt előtt már labdapattogás hangja szűrődött ki a kazincbarcikai csarnokból, ami egyértelmű jele volt annak, hogy véget ért a vakáció a borsodi játékosok számára, kedden elkezdte a felkészülést a következő szezonra a Vegyész RC férficsapata.Egymás…

Címkék: szabó kovács tóth röplabda kazincbarcika vegyész

Külföldön folytatja pályafutását Szabó Alpár. A Fino-Kaposvár bajnok és kupagyőztes csapatának válogatott centere a belga élvonalban szereplő WBC Waremme gárdájához szerződött. A 21 éves, 202 centi magas játékos három szezont húzott le a somogyi klubban. ― A bajnoki…

Címkék: belga légió kaposvár szabó belgium röplabda légiós

Rangos vendége volt a vasárnap délutáni MAFC—Kazincbarcika bajnoki meccsnek. Ott volna káposztásmegyeri gimnázium tornatermében Szabó Dávid, a Vegyész korábbi játékosa, aki jelenleg az olasz élvonalbeli Sisley Belluno együttesében röplabdázik... A lefújás után exkluzív…

Címkék: olasz olaszország légió szabó röplabda légiós sisley

Néhány hete szem elől tévesztettük az Itáliában játszó magyar röplabdázókat! Itt az ideje, hogy ismét körülnézzünk csizmaországban! Kezdjük a sort Szabó Dávid csapatával, az A1 Ligában szereplő Sisley Bellunóval! Légiós-körképünk legutóbbi olaszos szelete ide…

Címkék: olasz olaszország légió szabó röplabda légiós sisley

Az olasz A1 Ligában Szabó Dávid csapata kétszer is úgy vesztett 3:2-es meccset, hogy az ötödik szett 19:17 lett az ellenfélnek! A másodvonalban Mészáros Dömötör előbb 16, majd 17 pontot szerzett! Az olasz férfi első- és másodosztály első fordulójának eseményeiről már…

Címkék: olasz olaszország légió szabó mészáros németh röplabda légiós baróti

Egy héttel az olasz ezüstérmet hozó Európa-bajnokság zárása után elrajtolt a világ egyik legszínvonalasabb, legerősebb férfibajnoksága, az itáliai liga. Az első- és a másodosztályban összesen négy magyar röplabdázik: Szabó Dávid, Mészáros Dömötör, Baróti Árpád és…

Címkék: olasz olaszország légió szabó mészáros németh röplabda légiós baróti

Természetes közege a víz. Sportága a világversenyeken rendre érmekkel kecsegtető úszás. Ő maga olimpiai, világ- és Európa-bajnok! Ehhez képest Szabó József, azaz Joe a röplabdánál kötött ki: technikai vezetője lett a Vasas-Óbuda-Hofeka bajnoki- és Magyar Kupa-ezüstérmes…

Címkék: szabó röplabda vasas

Aki részese volt a legendának

 2011.06.03. 11:25

A CEV Kupa-győztes Szabó Dávid elárulta: február óta tudták, hogy kiszáll az olasz Sisley Treviso főszponzora, a Benetton ruhaipari óriásicég. A magyar ütőjátékosnak elvileg egy évig még érvényes a szerződése...Ahogyan arról csütörtök már beszámoltunk, minden bizonnyal…

Címkék: olasz olaszország szabó röplabda treviso sisley

Nem jutott be a bajnoki elődöntőbe Szabó Dávid olasz csapata. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a CEV Kupa-győztes Sisley Treviso két mérkőzés után 2:0-s összesített hátrányban volt a Challenge Kupa-győztes Lube Banca Marche Macerata ellen, de két nyert meccsel kiegyenlítette a…

Címkék: olasz német lengyel olaszország németország szabó röplabda treviso rzeszów sisley grózer belchatow

Az olasz férfibajnokság negyeddöntőjének első mérkőzésén Szabó Dávid együttese, a CEV Kupa-győztes Sisley Treviso 3:0-ra kikapott a Challenge Kupa-címvédő Macerata otthonában. A vendégek magyar játékosa csereként lépett pályára, pontot nem szerzett.Olasz bajnokság (A1…

Címkék: olasz olaszország szabó röplabda treviso sisley macerata

Cuneo – Trentino B 2:3

 2011.04.04. 18:49

Mint azt a Bajnokok Ligája idei négyes döntője előtt írtuk, az immáron háromszoros BL-győztes olasz Trentónak hazai porondon az utóbbi időben alaposan meggyűlt a baja a Cuneo csapatával. A két nagy rivális a bajnoki alapszakasz utolsó körében ismét találkozott…

Címkék: olasz olaszország légió szabó röplabda légiós treviso trentino

Szabó Dávid CEV Kupa-győztes!

 2011.03.13. 09:37

Az olasz Sisley Treviso nyerte a CEV Kupa döntőjét, miután az első meccsen, hazai pályán elszenvedett 3:2-es vereség után a visszavágón 3:1-re győzött a lengyel Zaksa Kedzierzyn-Kozle otthonában. Szabó Dávid csapata az aranyjátszmát 15:11-re nyerte meg.• Statisztika…

Címkék: olasz lengyel olaszország szabó röplabda treviso cev kupa zaksa

Szombaton, azaz ma rendezik a férfi CEV Kupa döntőjének visszavágóját. Szabó Dávid olasz csapata, a Sisley Treviso az első meccset idegenben 3:2-re megnyerő lengyel Zaksa Kedzierzyn-Kozle otthonába látogat. A 16 óra 30 perckor kezdődő összecsapás élőképes közvetítése ide…

Címkék: olasz lengyel szabó röplabda treviso cev kupa zaksa

Az olasz Sisley Treviso hazai pályán elvesztette a CEV Kupa-döntő első mérkőzését. Szabó Dávid csapatát a lengyel Zaksa Kedzierzyn-Kozle győzte le 3:2-re. A magyar játékos nem lépett pályára.• Statisztika itt!• Képgaléria itt!• A mérkőzés teljes…

Címkék: olasz lengyel szabó röplabda treviso cev kupa zaksa

Eljött a kupadöntők napja!

 2011.03.08. 23:21

Március 9-én, szerdán, azaz ma rendezik a döntő első mérkőzését a férfi CEV Kupában és a Challenge Kupában is, és rendkívül örömteli, hogy mindkét találkozón lesz magyar szereplő! Ezen kívül a Bajnokok Ligájában is rendkívül fontos meccset játszanak!A CEV Kupa…

Címkék: olasz orosz török lengyel olaszország törökország zenit szabó mészáros röplabda challenge treviso kazany izmir arkas macerata cev kupa belchatow

Mészáros Dömötör török csapata, az Arkas Izmir hazai pályán 3:0-ra nyert Koch Róbert osztrák együttese, az SK Posojilnica Aich/Dob ellen a Challenge Kupa elődöntőjének visszavágóján. A törökök az első meccsen 3:2-re kikaptak, ezért a rendes játékidő után következett az…

Címkék: olasz török lengyel olaszország törökország szabó mészáros röplabda osztrák challenge koch treviso izmir rzeszów arkas cev kupa grózer aich dob

Szabó Dávid olasz csapata, a Sisley Treviso 3:2-re nyert ifj. Grózer György lengyel együttese, az Asseco Resovia Rzeszow otthonában a CEV Kupa elődöntőjének első mérkőzésén. A 4300 néző előtt rendezett találkozón Grózer a mezőny toronymagasan legeredményesebb játékosa volt…

Címkék: olasz lengyel szabó röplabda treviso rzeszów cev kupa grózer

Szabó Dávid csapata, az olasz Sisley Treviso szerdán 20 óra 30 perctől ifj. Grózer György lengyel együttese, az Asseco Resovia Rzeszow otthonában szerepel a CEV Kupa elődöntőjének első mérkőzésén. Élő eredményközlés itt!CEV Kupa, férfiak, elődöntő, 1. mérkőzésCSZKA…

Címkék: olasz lengyel szabó röplabda treviso rzeszów cev kupa grózer

A férfi Challenge Kupa negyeddöntőjének visszavágóján Mészáros Dömötör török csapata, az első meccset idegenben 3:1-re elvesztő Arkas Izmir ma este, magyar idő szerint 18 órától az orosz Fakel Novij Urengoj ellen játszik. Élő eredményközlés itt!Ugyanebben a sorozatban Koch…

Címkék: olasz török szabó mészáros röplabda osztrák challenge koch treviso izmir arkas cev kupa aich dob

A férfi Bajnokok Ligája rájátszásának első fordulójában Veres Péter csapata, a tavalyi ezüstérmes orosz Dinamo Moszkva csütörtökön 20 óra 30 perctől a francia Tours VB otthonában szerepel! A meccs élő közvetítése ide kattintva megtekinthető! Az élő eredményközlés ide…

Címkék: olasz orosz török bajnokok ligája moszkva szabó mészáros röplabda challenge veres dinamo treviso izmir arkas cev kupa

A férfiaknál a címvédő olasz Trentino, a nőknél a legutóbbi ezüstérmes török Fenerbahce rendezi a Bajnokok Ligája négyes döntőjét. A házigazdák automatikus résztvevői a tornának. Elkészült a rájátszás párosítása, Veres Péter orosz csapata, az előző szezonban második…

Címkék: bajnokok ligája moszkva szabó mészáros röplabda veres dinamo koch treviso izmir arkas aich dob

Magyar szempontból meglehetősen rosszul sikerült a szerdai nap a férfi Bajnokok Ligája hatodik, utolsó fordulójában. Egyedül a CEV Kupa-részvételt kiharcoló olasz Sisley Treviso játékosa, a 21. születésnapját éppen ma, csütörtökön ünneplő Szabó Dávid örülhetett.A…

Címkék: demeter bajnokok ligája nagy szabó németh röplabda innsbruck fenerbahce hypo treviso tirol geiger mózer fener zalau belchatow roeselare remat

A férfi Bajnokok Ligája több kvartettben már korábban eldőlt a továbbjutás kérdése, az F-csoportban azonban az utolsó, hatodik forduló dönt Mózer Zoltán osztrák csapata, a házigazda Hypo Tirol Innsbruck, valamint a belga bajnok Knack Randstad Roeselare között. A szerdán 20 óra…

Címkék: demeter bajnokok ligája nagy szabó mészáros németh röplabda veres fenerbahce dinamo koch treviso tirol geiger mózer arkas remat aich dob dégi köniz

Már az utolsó forduló előtt biztos, hogy Demeter György edző török csapata, a bajnoki címvédő Fenerbahce, valamint Szabó Dávid együttese, az olasz Sisley Treviso sem jut tovább a Bajnokok Ligája E-csoportjából. A két csapat az utolsó körben egymás ellen játszik, de a tét már…

Címkék: francia olasz orosz török demeter törökország bajnokok ligája szabó röplabda tours fenerbahce treviso lokomotiv belgorod