Megint igazolódik, amit már évek óta tudunk: sajnos tovább pusztul a magyar röplabda. Az ajkai ARC RSE után ugyanis a nyíregyházi Nyírsuli is visszalépett a női NB II-től, így a Nyugati-csoport után keleten is egy csapattal kevesebb folytatja a bajnokságot.A sportág hazai…

Címkék: nyíregyháza röplabda nb ii nyírsuli

A hétvégén Nyíregyházán találkozik a leány röplabdasport hazai elitje, ekkor rendezi ugyanis a Móricz Zsigmond Általános Iskola a negyedik nemzetközi tornáját.Moravszki Gyuláné főszervező, egyben a házigazdák edzője a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy ezúttal…

Címkék: nyíregyháza röplabda utánpótlás nyírsuli

A Honvéd Zrínyi nagyon simán nyert (3:0) a Nyírsuli otthonában a női NB II Keleti-csoportjában, az alapszakasz hetedik fordulójában. A találkozó képgalériája ide kattintva megtekinthető!Az első bajnoki kör utolsó fordulójára a tervezetthez képest némi késéssel, és sűrű…

Címkék: nyíregyháza röplabda zrínyi honvéd nb ii nyírsuli

A Röpke SE hazai pályán 3:1-re nyert a nyíregyházi Nyírsuli ellen a női NB II Keleti-csoportjában, az alapszakasz harmadik fordulójában. A kecskeméti együttesnek ez volt az első sikere a bajnokságban.Mind a két csapat két vereséggel kezdte a szezont, így a szombati találkozó…

Címkék: kecskemét nyíregyháza röplabda röpke nb ii nyírsuli