A Palota RSC az elmúlt hétvégén rendezte meg a XV. kerületi önkormányzat támogatásával az első Szalayné Sebők Éva-emléktornát. A tavaly elhunyt egykori kitűnő röplabdázója, Rákospalota röplabdasportjának megteremtőjére emlékezett a három vendégcsapat is, amely azonnal…

Címkék: eger veszprém palota agria budai röplabda sebők emléktorna vesc szalayné budaixi röplabda agria eger palota

Hallottam, és nem hittem el. Rákérdeztem, még mindig azt hittem, csak viccelnek. Van egy sportág és egy csapat, amin felnőttem a kilencvenes évek közepén. Egy gárda, ami lázba hozta az egész várost, lányok, akik megdobogtatták a kis és nagy fiúk szívét. Egerben 1990-től 1996-ig,…

Címkék: eger agria röplabda

Korábban a sportág fennmaradása is kétséges volt a városban, mostanra azonban kiderült, hogy két női röplabdacsapat képviseli Egert az NB II következő idényében! ― Teljesen újjászervezett csapattal készülünk az NB II-re ― nyilatkozta Gáspárdy György, az Agria RC-Eger…

Címkék: eger agria röplabda nb ii Címkék

A Honvéd Zrínyi SE hazai pályán 3:0-ra győzött az Agria RC-Eger ellen a női NB II Keleti-csoportjában, az alapszakasz 15. fordulójában. Az eredeti időponthoz képest egyórás késéssel kezdődött a békásmegyeri mérkőzés, mert a hivatalosan megküldött fax és e-mail ellenére a…

Címkék: eger agria röplabda zrínyi honvéd nb ii

A Magyar Kupa négyes döntőjére készülő NRK-Nyíregyháza 3:0-ra nyert a VIKSZ-Agria RC-Eger otthonában a női NB II Keleti-csoportjában, az alapszakasz 14. fordulójából elhalasztott meccsen. Sikerükkel a Roma Flórát sérülés miatt nélkülöző szabolcsiak megerősítették…

Címkék: eger nyíregyháza agria röplabda nb ii nrk

Egerben is hódított a EHÖK SE

 2012.01.18. 20:03

A szegedi EHÖK SE-Realio 3:2-re nyert a VIKSZ-Agria RC-Eger otthonában a női NB II Keleti-csoportjában, az alapszakasz 11. fordulójában. Ahogy az eredmény is mutatja, a meccset végig kiegyenlített küzdelem jellemezte. Az első szett mindkét csapat részéről döcögősen indult. A…

Címkék: eger szeged agria röplabda nb ii

Minimális különbségű vereséget szenvedett a VIKSZ-Agria RC-Eger női csapata hazai környezetben a Szegeddel szemben. Az NB II alapszakaszában, a Keleti-csoport 11. fordulójában rendezett meccset kiegyenlített küzdelem jellemezte. Az ötödik felvonásban már öt ponttal is vezettek a…

Címkék: eger szeged agria röplabda nb ii

Kilenc mérkőzés után az utolsó helyen áll a női NB II Keleti-csoportjában a VIKSZ-Agria RC-Eger. A hevesiek legközelebb a Szeged csapatát fogadják, január 15-én. ― A nyári időszakban ilyen-olyan okok miatt a komplett kezdősor távozott, a tavalyi csapatból szinte csak Róth Imola…

Címkék: eger agria röplabda nb ii

Az esztendő utolsó bajnoki mérkőzésén a VIKSZ-Agria RC-Eger női csapata 3:0-ra kikapott a Tiszavasvári SE otthonában. Az NB II Keleti-csoportjában, az alapszakasz tízedik fordulójában a hevesi együttes az első és a második szettben is csak a ráadásban maradt alul a hazaiakkal…

Címkék: eger agria röplabda tiszavasvári nb ii

A Honvéd Zrínyi SE 3:2-re győzött a VIKSZ-Agria RC-Eger otthonában a női NB II Keleti-csoportjában, az alapszakasz kilencedik fordulójában. A hevesiek egyik kulcsembere, Kolman Viktória súlyos Achilles-sérülést szenvedett. Az egriek csapatkapitányát mentő szállította kórházba,…

Címkék: eger agria röplabda zrínyi honvéd nb ii

A Jászberény hazai pályán 3:1-re nyert az Eger ellen a női NB II Keleti-csoportjában, az alapszakasz nyolcadik fordulójában. Győzelmi kényszerrel lépett pályára a JRK az előző fordulóban elszenvedett hazai vereség után. Az első szettben ez a kényszer béklyókat kötött a hazai…

Címkék: eger agria röplabda jászberény nb ii

Hazai győzelmet hozott az NRK-Nyíregyháza — VIKSZ-Agria RC-Eger mérkőzés. A szabolcsiak a női NB II Keleti-csoportban, az alapszakasz hetedik fordulójában 3:0-ra nyertek a hevesiek ellen. A Nyíregyháza érvényre juttatta nagyobb tudását és rutinját, így megérdemelten győzte…

Címkék: eger nyíregyháza kaposvár agria röplabda magyar kupa bitt nb ii nrk

Egerben tudott győzni a HTE!

 2011.11.06. 22:15

A VIKSZ-Agria RC-Eger hazai pályán 3:2-re kikapott a Hajdúböszörménytől az NB II Keleti-csoportjában, az alapszakasz hatodik fordulójában. A hajdúságiak összeszokottabbnak tűntek a házigazdánál. A fordulatos mérkőzésen 2:1-re még vezetett a hevesi együttes, ám a vendégek a…

Címkék: eger agria röplabda hajdúböszörmény nb ii

Hazai környezetben játszik bajnoki mérkőzést a VIKSZ-Agria RC-Eger női csapata az NB II Keleti-csoportjában. A hevesiek az alapszakasz hatodik fordulójában a Hajdúböszörményt fogadja vasárnap. Az egriek két játékosuktól elköszöntek! Az Agria RC győzelmi kényszer alatt fog…

Címkék: eger agria röplabda nb ii

Két győzelem mellett egy vereséget szenvedett el az Egri Városi Sportiskola leánycsapata az Országos Gyermek Bajnokság első tornáján. A Kaposvári Röplabda Akadémia lányai egy győzelemmel és egy vereséggel zárták az Országos Serdülő Bajnokság első fordulóját. Az…

Címkék: eger gyermek kaposvár agria röplabda serdülő utánpótlás osb ogyb

Az agriasport.hu portált kritika érte, miszerint valótlanságokat írt a vasárnapi Szeged—Eger női mérkőzés helyszínével kapcsolatosan. A hevesiek tudósításában az állt, hogy méltatlan körülmények között rendezték az összecsapást. Fűtetlen csarnokról, kifutó…

Címkék: eger szeged agria röplabda nb ii

A szegedi SZTE-EHÖK SE Realio hazai pályán 3:1-re győzött a VIKSZ-Agria RC-Eger ellen a női NB II Keleti-csoportjában, az alapszakasz negyedik fordulójában. Csíkos Gábor, a csongrádiak edzője a harmadik és a negyedik szettben mutatott játékkal volt elégedett. Az első szettben…

Címkék: eger szeged agria röplabda nb ii

A VIKSZ-Agria RC-Eger hazai pályán 3:1-re nyert a Tiszavasvári SE ellen a női NB II Keleti-csoportjában, az alapszakasz harmadik fordulójában. Két sikertelenül megvívott találkozóval nyitottak a hevesiek a szezonban, így nagy jelentőségűvé vált a vasárnap déli párharc. A teher…

Címkék: eger agria röplabda tiszavasvári nb ii

A VIKSZ-Agria RC-Eger 2:0-ra vezetett a Honvéd Zrínyi SE otthonában a női NB II Keleti-csoportjában, az alapszakasz második fordulójában, végül mégis a fővárosi együttes győzött 3:2-re! A meccs képgalériája ide kattintva megtekinthető! Az előző fordulóban a Zrínyi 3:2-re…

Címkék: eger agria röplabda zrínyi honvéd nb ii

A VIKSZ-Agria RC-Eger 3:0-ra kikapott hazai pályán a Jászberénytől a női NB II Keleti-csoportjában, az alapszakasz első fordulójában. A vendégcsapat komplett csapattal érkezett, az NB I-es Szolnok keretéhez is tartozó, kettős igazolással rendelkező játékosok is pályára…

Címkék: eger agria röplabda jászberény nb ii

Hétvégén kezdődik a női NB II, amelynek Keleti-csoportjában ott a VIKSZ-Agria RC Eger csapata is. Mint az köztudott, a hevesiek kiestek az NB I-ből. A lehetőséget ugyan megkapták a további élvonalbeli szereplésre, de a klubvezetés inkább a második vonal mellett döntött. Ennek…

Címkék: eger agria röplabda nb ii

Második helyen végzett a hagyományos Szüret Kupa női felkészülési tornán a házigazda VIKSZ-Agria RC-Eger együttese. A nyolcadik alkalommal megrendezett viadalon a Jászberényi RK végzett az első helyen. Képgaléria itt! A Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok adott otthont a tornának,…

Címkék: eger agria röplabda szüreti jászberény

Ismét megrendezik a Szüreti Kupa felkészülési női röplabdatornát Egerben. A szeptember 18-án esedékes viadal jubileumi lesz, hiszen immár tízedik alkalommal bonyolítja le az Agria RC. Az utóbbi években rendre hat csapat kapott meghívást, így két helyszínen zajlottak a…

Címkék: eger agria röplabda szüreti

Szeptember 18-án, a 10. Szüreti Kupa felkészülési torna jelenti a bajnoki főpróbát a VIKSZ-Agria RC Eger női csapata számára. A körcsarnokbeli megmérettetésen a házigazda hevesiek mellett további NB II-es csapatként pályára lép a Kalocsai SE, a Jászberényi RK és a…

Címkék: eger agria röplabda szüreti

Néhány évvel ezelőtt fantasztikus csatákat vívott egymással a Nyíregyháza és az Eger. Az akkori összecsapások bajnoki címekről döntöttek, a két város pedig minden kétséget kizárva a magyar női röplabdasport fellegvárának számított. Jó hír, hogy ismét szemtanúi…

Címkék: eger agria röplabda nb ii