A Szegedi RSE a sportág egyre nehezebb helyzete ellenére is eljutott addig, hogy több korosztályban is bajnoki hatos döntőben reménykedjen. A 2005. januári induláskor Varga Tamás és Dávid Tibor eltökélt célja volt, hogy sportolási lehetőséget és jó közösséget biztosítson a gyerekek számára. Ma már három korosztályban (mini, gyermek, serdülő) valósítják meg a tervet a 6-16 év közötti fiatalokkal, akiket tömegsportos csoportjukból emelnek ki.

A csapat stábja szeptemberben hétfősre duzzadt, hiszen a nyolcvanas évek egyik meghatározó szegedi játékosa, Arany János, illetve a 2007-ben és 2008-ban is az év utánpótlásedzőjének választott Nusser Elemér is csatlakozott a munkához.

— Másfél évig nem dolgoztam, nem is hiányzott a mókuskerék, de amikor az egyesület megkeresett, és láttam néhány edzést, azonnal elvállaltam a feladatot, hiszen a gyerek és serdülő lányok alkotta csapatban sok fantáziát látok — mesélt a visszatéréséről Nusser Elemér.

Jelenlegi struktúrájában a röplabda halálra van ítélve, jelentette ki a szövetség elnöke, arra panaszkodva, hogy a sportág nem került be a TAO-támogatást élvezők körébe, de a szegedi munka ezt megcáfolja, sőt példát mutat.

– A sportág mindenképpen életben marad. Nehéz a helyzet, de az önkormányzat, a szponzorok és a szülők támogatásával jó úton járunk. A lányok körében különösen népszerű a sportág, ezt bizonyítja, hogy a százfős létszámunk úgy alakult ki, hogy ez elmúlt hetekben negyvenen iratkoztak be hozzánk — árulta el Dávid Tibor technikai vezető.

A részsikerhez talán az is hozzájárult, hogy a londoni olimpián a röplabda több tévénézőt vonzott, mint a többi csapatsportág összesen, tehát hosszú távon optimisták lehetünk, pláne, ha az egyesület folyamatos fejlődését nézzük. Tavaly a mini korosztályosok megnyerték a 35 csapatos Szeged Kupa B-osztályát, előtte az Országos Mini Kupában másodikak lettek, az előző idényben még gyermek korosztályú lányok pedig tagjai voltak a serdülők országos döntőbe került együttesének, így a vezetők joggal reménykednek abban, hogy legkésőbb a következő szezonban minden korcsoportjuk bejut az országos hatos döntőbe.

Várják a jelentkezőket
Az egyesület továbbra is várja a röplabdázni vágyó fiatalokat, akik a József Attila Általános Iskola tornaterme mellett a Kenyérgyári úti Squash Clubban is jelentkezhetnek edzésre, további információkat pedig a szegedvolley.com honlapon és a +36 30 651 77 98-as telefonszámon kaphatnak.

(forrás: delmagyar.hu)

Címkék: szeged röplabda utánpótlás

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr924811449

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása