Szűk kerettel készül a szezonra a Kádár Kecskeméti RC. Gyurkó Sándor vezetőedző reménykedik abban, hogy a keret nem lesz még szűkebb. A válogatottnál ugyanis kényszerből szemet vetettek három játékosára is.

― Túl sok variáció lehetőségem nincs, mert jelenleg nyolc játékossal dolgozom ― válaszolta Gyurkó Sándor, a Kádár KRC férficsapatának vezetőedzője a Petőfi Népe arra a kérdésére, hogy tudná-e sorolni a kezdőhatos összetételét. ― Nagyon sokat kellene gondolkodnom, hogy kit hagyjak ki. A Dunaújvárosból érkezett Pádár Krisztián, és a juniorcsapatunkból hozzánk csatlakozó feladó, Török Roland a hét elejétől az ifjúsági-válogatottal készül. Így maradtunk nyolcan: Tóth András, a Dunaferrtől érkezett feladó, a két center, Dorcsák Lajos és Erki Milán. A négyesütő-nyitásfogadó Farkas Péter és Csányi Dániel, a feladóval átlóban játszó ütő, Szappanos Máté, valamint Szabó Tamás és Fazekas Zsolt liberó. Utóbbi a junior együttesünktől érkezett. Soványka a keretünk, nagyon szeretném, ha még egy középső játékost tudnánk igazolni. Kérdés, hogy kit. Magyarországon ugyanis nagyon nehéz manapság megfelelő centert találni. Tigyi Tamás, az ifjúsági-válogatott kezdő centere itt lenne számunkra, de ő a beteg gerince miatt novemberig nem léphet pályára.

A nyolc hadra fogható játékosból pedig lehet még kevesebb is. Az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar válogatott külföldön szereplő játékosai ugyanis sorra nemet mondanak Kelemen István szövetségi kapitány meghívására.

― Ez nagyon nagy probléma, a szövetségnek a kapitány mellé kellene állnia ebben a helyzetben. Kelemen István teljesen egyedül maradt ― mesélte Gyurkó. ― Most tőlünk akar három játékost behívni: Tóth Andrást, Dorcsák Lajost és Csányi Dánielt. Ha ők is elmennek, akkor nem tudunk alapozni. Ráadásul az Európa-bajnoki selejtező, a Hírös Kupa és a nagybányai nemzetközi torna egy időpontra esik: szeptember elejére és közepére. Kelemen Istvánnak mondtam, hogy semmiképpen nem tudom elengedni őket a selejtezőre. Tisztában vagyok azzal, hogy a válogatott mezét felhúzni nagy megtiszteltetés. De a játékosokkal együtt tudom azt is, hogy vannak előttük a sorban tizenöten, akik lemondták a válogatottságot. Tehát ha nincs ló, akkor a szamár is jó alapon kapnak meghívót. Innentől kezdve pedig nem megtiszteltetés a címeres mez, hanem inkább kicsit megalázó. A fiúk egyébként kijelentették, hogy Kecskeméten szeretnének edzeni. Ha elmennek, akkor lehúzhatjuk a rolót.

Gyurkó Sándor napi két edzést vezényel a meglehetősen megfiatalodott társaságnak.

― A fiatalokat gyorsan be kell építeni a csapatba, és rövid időn belül kell összegyúrni egy ütőképes gárdát ― magyarázta a tréner. ― A klub tulajdonosai ugyanis elvárják, hogy ott legyünk a dobogón a bajnokság végére. Ez nem lesz könnyű, de sokat segít rajtunk, hogy végre nyugodtan vághatunk neki a szezonnak. Most nem kell félnünk attól, hogy januárra elfogy a pénz. Az új klub tulajdonosai ugyanis már most biztosították az egész szezonra a pénzügyi hátteret.

(Petőfi Népe)

Címkék: magyar magyarország kecskemét válogatott gyurkó

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr804717968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása