A jövőben ezen a néven szerepelnek a hazai élvonalban induló férfi röplabdázók, miután a kosarasokhoz hasonlóan elhagyták a tartozások terhelte Kecskeméti Sportegyesületeket Működtető Kft-t. A kosarasokkal ellentétben, a röplabdázóknak nem kell osztályt váltaniuk, az élvonalba beadott nevezésüket a szövetség örömmel elfogadta.

― Nagyon sokat dolgoztunk a nyáron azért, hogy ez a tradicionális kecskeméti sportág megmaradjon ― jelentette ki Kása Róbert, a csapat egykori feladója, aki a jövőben a csapatot működtető vállalkozás ügyvezetői feladatát látja el.

Az új együttes húsz millió forint alatti költségvetésből gazdálkodhat, s ez az összeg már most a csapat rendelkezésére áll, nem történhet meg az, hogy a játékosok és az edzők nem kapják meg időben a bérüket.

A legutóbbi keretből hatan távoztak: Tóth I Gábor és Bokor Gábor román csapathoz igazolt, Somodi István és Csala Bernát dolgozni fog a jövőben, Csoma Krisztián külföldön folytatná, míg Hatvany Zsolttal az új klub nem kötött szerződést, visszatért Dunaújvárosba. Pádár Krisztián feladóátló és Tóth András irányító viszont éppen a Dunaferrtől igazolt Kecskemétre.

― A felkészülést megkezdtük, a bajnoki cél a legjobb négy közé kerülés. A tulajdonosok szeretnék, ha három éven belül a nemzetközi porondra is kilépne a csapat ― mondta Gyurkó Sándor edző.

(forrás: baon.hu)

Címkék: kecskemét röplabda

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr794704892

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása