Gasztronómia, kultúra, sport. A XII. Tarka Marhafesztivál és a XVII. Országos Röplabdás Találkozó összekapcsolásával igazán pezsgő lesz az augusztus 10-ei hétvége Bonyhádon.

A rendezvény legfőbb célja: összefogni a magyarországi amatőr röplabdás társadalmat, és az egészséges életmód mellett állást foglalni – mondta Bernhardt Róbert. Az eseményt szervező Bonyhádi Röplabda és Szabadidő Klub alelnöke kiemelte, a megszokott elemek mellett idén újdonságként a Bonyhádi Termálfürdő is bekapcsolódik a találkozóba. A jó adottságokkal rendelkező komplexumban zajlanak majd a strandröplabda-összecsapások, három pályán.

Augusztus 10-én a települések közötti mérkőzésekkel indul a hétvégi dzsembori. Szombaton a legnépszerűbb kategóriának számító 6 fős vegyessel ― három nő és három férfi alkot egy csapatot ― folytatódik, és az I. Bonyhád Beach Strandröplabda Kupa vegyes páros csoportmérkőzései is ekkor kezdődnek. Bernhardt Róbert kiemelte, a sporttalálkozóra bárki benevezhet, pénteken és szombaton reggel 9 óráig fogadják a jelentkezéseket.

A maga nemében egyedülállónak számít a közel két évtizede indult program, hiszen összesen 23 pályán zajlanak egyszerre a mérkőzések, több száz sportolót megmozgatva. Idén pedig a város legnagyobb gasztro-kulturális rendezvényével, a XII. Tarka Marhafesztivállal lesz egy időpontban.

― Meggyőződésem, hogy a két esemény kiegészíti, sőt erősíti egymást. A távolabbi helyekről érkező sportolók képet kaphatnak a Völgységben élők hagyományairól, a fesztivál közönsége pedig a Bonyhádon nagy népszerűségnek örvendő röplabdáról, s mindehhez az új termálfürdő is társul ― vélekedett Potápi Árpád János, a város polgármestere.

(forrás: teol.hu)

Címkék: röplabda bonyhád

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr34692789

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása