Felkészültség, mozgékonyság, kitartás és küzdeni tudás. Utóbbi képességek birtokában bárki megállhatja a helyét a strandröplabda-pályán. Szombaton a tikkasztó hőségben a fürdőváros strandján először rendezték meg a Zala megyei amatőr bajnokságot.

A zalakarosiak idén először csatlakoztak a megyei sorozathoz, amelynek a fordulóit eddig felváltva Balatongyörök, Keszthely és Gyenesdiás rendezte meg. Éppen ezért a pontvadászat egyik szervezője, a keszthelyi Vincze Tímea kifejezetten örül az új helyszínnek, hisz ezzel tovább népszerűsíthetik a minden izmot átmozgató strandröplabdát.

― A pálya állapota kifogástalan, s mivel ilyen nagy terület állt a rendelkezésünkre, négy részre osztottuk fel ― fogalmazott Vincze Tímea. ― A szervezésnél kicsit tartottunk attól, hogy az új pálya miatt kevesebb jelentkező lesz, de végül maximálisan elégedettek lehetünk. A zalaiakon kívül somogyiak is képviseltették magukat, sőt Esztergomból is érkezett páros.

A bajnokság harmadik, zalakarosi fordulójára a női, férfi és vegyes kategóriákban, a mini, vagyis a 12 évnél fiatalabb korosztályba összesen 28 duó nevezett. A forróság eléggé megviselte az amatőr játékosokat, ám szinte minden kategóriában izgalmas küzdelmek döntöttek a helyezésekről.

A mezőny egy rövid pihenő után várhatóan a következő hétvégét is Zalakaroson tölti.

Fotógaléria ide kattintva megtekinthető!

(forrás: Zalai Hírlap)

Címkék: megye zala röplabda zalakaros strandröplabda

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr494687070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása