A röplabda az egyetlen csapatsportág, amelyben Szerbia a londoni olimpián mindkét nem mezőnyében ott lesz. A női- és férfiválogatott jelenleg az Európa-bajnoki cím védője, a Nemzetközi Röplabda Szövetség (FIVB) szabályai szerint azonban mindkét csapatnak selejtezőmérkőzések sorozatát kellett lejátszania az olimpiára jutáshoz, ezért a hivatalos előkészületek előtt számos nehéz összecsapásuk volt.

Mindkét keretet megfiatalították, ám sérülések is nehezítették a felkészülést. A gondok mellett a sorsolás sem játszott a csapatok kezére. Zoran Terzics, a női csapat vezetőedzője, valamint Maja Ognjenovics technikai vezetője azonban szerénységről, egyben azonban nagy ambícióról tettek tanúságot.

Szerbia legjobb női röplabdázói Kínával, Dél-Koreával, Törökországgal, az Egyesült Államokkal és Brazíliával kerültek egy csoportba. Tekintettel az igen erős hatosra, Terzics vezetőedző kifejtette, hogy igen nehéz felmérni bárkinek az esélyét, az Egyesült Államokén kívül, amely a legnagyobb esélyesnek számít, mégpedig nemcsak a csoportban, hanem az egész tornán.

― Ami a többi csapatot illeti, mindegyik legyőzheti a másikat, ezért igen nehéz megjósolni, hogy ki jut be a negyeddöntőbe. Reméljük, hogy csapatunk minősége kifejezésre fog jutni a játékokon és ez elegendő lesz a negyeddöntőbe jutáshoz ― magyarázta a tréner.

Maja Ognjenovics szerint a kínai és koreai csapat ellen lenne a legnagyobb esély a továbbjutásra.

– Az olimpiai játékokon mindenki a legjobbat kívánja kihozni magából, és remélem, hogy így lesz ez esetünkben is. Nem hiszem, hogy nem szolgálhatunk meglepetéssel a brazil lányoknak, vagy a többieknek a csoportban, legfontosabb azonban, hogy a legjobb formánkat hozzuk a legfontosabb pillanatokban ― boncolgatta a csapatvezető.

A szerb női röplabdázók a pekingi játékokon debütáltak. Londonban immár másodszor lesznek a 12 kiválasztott között. Időközben három Euroligát nyertek, Európa-bajnoki címet szereztek. Szerb márkanévvé válnak a röplabdázó lányok, ahogyan a vízilabdázók, a férfi röplabdázók, és a kosárlabdázók!

Zoran Terzics szerint eredményeiket nézve a női röplabdázók nem hasonlíthatóak össze a fent említett csapatokkal, ám ők az ország legjobbjai. Maja Ognjenovics véleménye szerint a lányok már nemzeti szinten márkának számítanak, tekintettel arra, hogy 2006 óta érmeket szereznek.

― Emlékszik-e Japánra, és hogy a világbajnokságon bronzérmesek lettek? Azt követően pedig, 2007-ben a második helyen végeztek az Európa-bajnokságon? És az első olimpiai részvétel is óriási siker a női röplabda számára ― szögezte le a technikai vezető.

Ognjenovics megerősítette, hogy valamelyes nyomás nehezedik ugyan a csapatra, ám úgy véli, hogy a legreálisabb elvárás, hogy a lányok éremmel térjenek haza Londonból.

― A nyomást már megszoktuk, mivel minden érmünket akkor nyertük, amikor a legkevésbé számítottak rá. Senki sem kíván nálunk jobban érmet nyerni, és ha erre sor kerül, az nagy ösztönzés lesz a csapat számára, ha pedig nem, akkor már a Játékokra való eljutás is nagy sikernek számít ―, zárta nyilatkozatát Maja Ognjenovics.

(forrás: voiceofserbia.org)

Címkék: szerb olimpia szerbia röplabda

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr164667179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása