Szombaton a középdöntőkkel, majd az elődöntőkkel folytatódott az 1. MCM-Diamant Kupa, az NB I juniorbajnokságának döntője a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium sportcsarnokában. A nők mezőnyében két fővárosi élcsapat, a Vasas és a BSE verekedte el magát a döntőig, a fiúk között pedig a Kecskemét és a Dunaferr száll harcba az első helyért a zárónapon. A kaposváriaknak ezúttal rossz napjuk volt: a Fino és a BITT KNRC-Kaposvári Egyetem is elvesztette elődöntőjét, így a harmadik helyért léphet majd pályára vasárnap délelőtt.

A középdöntők nem hoztak túl nagy küzdelmet: mind a négy mérkőzés három szettben dőlt el. Az elődöntők viszont annál izgalmasabban alakultak. A fiúknál a Kecskemét szettet vesztett a Szolnok ellen, de végül egyenesbe jött, és biztosította 3:1-es sikerét. A másik ágon óriási csata végén dőlt el a döntőbe jutás sorsa. Az örök rivális kaposváriak és a dunaújvárosiak ezúttal is megadták módját: mindkét csapat hullámzóan teljesített, és végül az ötödik szettre maradt a döntés. A rövidített játékrészben 4:1-re, majd 8:7-re vezettek a somogyiak, 11:11 után viszont a Dunaferr bírta jobban, így bejutott a fináléba. A címvédő Fino ezúttal a bronzérmet célozhatja meg a Szolnok ellen!

A lányoknál a Budapest SE-FKF Zrt. szombaton is aranyérem-várományoshoz méltó produkciót nyújtott, amit ezúttal az Újpesti TE bánt. A másik pályán a pénteki csoportgyőztes BITT KNRC-Kaposvári Egyetem és a Vasas küzdött meg egymással. A fővárosiak magabiztosan nyerték az első és a második játszmát, majd a hazaiak következtek, és 28:26-os sikerükkel szépítettek. A negyedik játszmában elmaradt az újabb csoda, végül a Vasas fiataljai ünnepelhették a döntőbe jutást. A kaposváriak az Újpest ellen lépnek majd pályára a harmadik helyért

1. MCM-Diamant Kupa Országos Junior Bajnokság, döntő, Kaposvár.

Nők

Középdöntő
Vasas-Óbuda-Hofeka ― Budai XI SE 3:0
Újpesti TE ― Békéscsabai RSE 3:0
Elődöntő
Budapest SE-FKF Zrt. – Újpesti TE 3:0
Vasas-Óbuda-Hofeka ― BITT KNRC-Kaposvári Egyetem 3:1

Férfiak

Középdöntő

Dunaferr SE ― Vegyész RC-Kazincbarcika 3:0
Szolnoki Főiskola RK-SI ― Dági KSE 3:0
Elődöntő
Dunaferr SE ― Fino-Kaposvár 3:2
Kalo-Méh-Kecskeméti SE ― Szolnoki Főiskola RK-SI 3:1

A vasárnapi program

8.30: az 5. helyért Vegyész RC-Kazincbarcika ― Dági KSE és Békéscsabai RSE – Budai XI SE
10.30: a 3. helyért Fino-Kaposvár ― Szolnoki Főiskola RK-SI és BITT KNRC-Kaposvári Egyetem ― Újpesti TE
12.30: női döntő Budapest SE-FKF Zrt. ― Vasas-Óbuda-Hofeka
14.30: férfidöntő Kalo-Méh-Kecskeméti SE ― Dunaferr SE
Eredményhirdetés

(forrás: kapos.hu)

Címkék: kaposvár röplabda junior

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr964526744

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása