Magabiztos győzelemmel fejezte be a női NB I 9-13. helyéért rendezett rájátszását a BITT KNRC-Kaposvári Egyetem, amely hazai pályán úgy verte 3:0-ra az élvonalból kieső Tatabányai Volán csapatát, hogy mindhárom játszmában tíz pontnál nagyobb különbséggel nyert. A somogyiak ezzel megerősítették kilencedik helyüket a tabellán.

Pálfy Marianna fiatal tanítványai remek szezont zártak: egy hellyel előrébb léptek a tavalyihoz képest, illetve a junior- és az ifjúsági bajnokságban is bejutottak az országos hatos döntőbe.

A szezon utolsó mérkőzésén Horváth Petra és Kovács Kármen a hétfőn kezdődő érettségi miatt nem vállalta a játékot, így a BITT érdekes összeállításban lépett pályára. A felnőtt keret mindhárom feladója a kezdőhatosban szerepelt, a folytatásban pedig további tehetséges fiatalok kaptak lehetőséget a szakvezetőtől. A vendégek mindössze hat emberrel érkeztek a somogyi megyeszékhelyre, emiatt sem lehettek vérmes reményeik a kilencedik helyezett otthonában.

Jól kezdett a BITT, a Tatabánya 6:0 után szerezte első pontját, és a folytatásban sem tudta megnehezíteni ellenfele dolgát. A hazaiak szép támadások végén gyűjtögették a pontokat, és mindenki hozzátette a részét az eredményhez. Középen Harmath Zsófia és Győrbíró Kamilla jeleskedett, a széleken pedig Horváth Zsófia és Pintér Zsanett tűnt fel. A BITT részsikerét egy pillanatig sem fenyegette veszély, a lányok mindössze 14 pontot engedélyeztek a sereghajtónak (1:0).

A második szettben Horváth Klaudia és Jezeri Sarolta is bekapcsolódott a játékba, utóbbi az évad újabb újoncaként. A kaposváriak fokozatosan növelték előnyüket, és szép ásznyitásokat is láthattunk tőlük. A vége 25:13 lett. A játszma után a névadó támogató BITT Kft. ügyvezetője, Tálos Krisztián adta át azt a három díjat, amelyet a szurkolói törzskártya tulajdonosai között sorsoltak ki. A szerencsések a gyékényesi Posseidon Panzióban tölthetnek el majd néhány napot.

A térfélcsere után a tatabányaiak ügyesen dolgoztak mezőnyben, a kaposváriak pedig szerettek volna minél gyorsabban véget vetni a küzdelemnek. Harmath Zsófia fontos pontokat szerzett, a szett derekán pedig Horváth Zsófia ütései okoztak nagy gondot a vendégeknek. 19:12-nél még időt kért a tatabányaiak edzőnője, de ez már nem változott a helyzet. A BITT KNRC-Kaposvári Egyetem gyorsan eljutott a meccslabdáig, Szarka Vivien pedig megszerezte az utolsó pontot (3:0).

A somogyiak győzelemmel fejezték be a szezont. A csapat sok tekintetben előrelépett ebben az évadban, de talán a legfontosabb, hogy az elért helyezésben is.

Érdekesség, hogy ez volt a felső korhatárt elérő játékvezető, Prukner Tibor utolsó mérkőzése az élvonalban.

NB I, nők, rájátszás a 9-13. helyért, 10. (utolsó) forduló

BITT KNRC-Kaposvári Egyetem ― Tatabányai Volán SE 3:0 (14, 13, 14)

Kaposvár, 100 néző. Játékvezetők: Prukner, Farkas L.
Kaposvár: Kulcsár P. 2, Harmath Zs. 11, Pintér Zs. 8, Szarka V. 2, Győrbíró 9, Horváth Zs. 10. Csere: Schrauff (liberó), Récsei 7, Horváth K., Jezeri 2. Edző: Pálfy Marianna
Tatabánya: Koller 5, Zai 3, Kovács G. 3, Mészáros T. 5, Sinai, Lovas 1. Edző: Tálosné Rozsinszki Rita

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 6:0, 6:1, 8:2, 12:6, 18:6, 19:11, 22:12. 2. játszma: 0:1, 2:1, 5:2, 8:4, 12:5, 14:6, 16:6, 18:10, 23:12. 3. játszma: 1:2, 3:2, 4:4, 8:4, 11:7, 16:11, 18:12, 23:13, 24:13, 24:14

(forrás: kapos.hu)

Címkék: volán bajnokság tatabánya kaposvár röplabda nb1 rájátszás bitt

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr524491965

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása