Petra, Darinka, Rebeka, Niki, Domcsi, Szandi és Tázi, azt hiszem ismeretlenek a magyar röplabda palettáján. Csak szűkebb környezetükben ismerhetik őket. Hetente kétszer edzenek Besenyszögön, a Chiovini Ferenc Általános Iskolában, és néha részt vesznek a korosztályos versenyeken. André, az edzőjük szerint szeretnek együtt lenni, és szinte kézzel fogható közöttük a röplabdázás által teremtett öröm.

Ami igazán elismerést érdemel, hogy ez a fiatal hölgykoszorú tanári segítséggel megjelenik a Szolnoki Főiskola RK-SI női csapatának bajnoki és kupamérkőzésein, és szurkolnak! A távolság Besenyszög és Szolnok között mondhatnánk csak 20 kilométer, nem sok. Igen ám, és most tessék figyelni: ők idegenbe is elutaznak!!! És szurkolnak kedvenc csapatuknak. És hogy komolyan gondolják, bizonyítékul álljon itt az a fotókollázs, amit ők készítettek, és a csapat tagjainak adtak ajándékba.

A mérkőzések után autogramkérés, beszélgetés és a fotózás sem maradhatott el. Nem tudni, hogy közülük lesz-e majd minősített sportoló, játszik-e valamelyikük esetleg a szolnoki vagy más csapatban, de az biztos, hogy a maguk módján már tettek egy kicsit a sokak által szeretett játékért.

Mi Szolnokról a játékosok és a csapat segítői nevében egy óriási LIKE-ot küldünk Besenyszögre.

A fotókollázs eredeti méretben ide kattintva megtekinthető!

És egy megjegyzés a végére: mivel a hunvolley.blog az amatőr sport, illetve a magyar röplabda-utánpótlás elkötelezett híve, nagy örömmel adunk hírt erről a kiváló közösségről!

Címkék: szolnok röplabda utánpótlás besenyszög

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr764477520

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bernardandre 2012.05.09. 17:51:13

Köszi a cikket, már ki is tettük az osztály falára! Reméljük lesz csapat ősszel is, és akkorra talán már a lányok is hangosabbak lesznek valamivel! :)
süti beállítások módosítása