Ötödik lett az Újpest

 2012.04.25. 09:38

Zaklatott szezonon van túl az Újpesti TE, hiszen két edzőváltás is történt menetközben, de a legjobb négy közé a Magyar Kupában és a bajnokságban sem tudott bejutni a csapat. A fővárosiak a női NB I helyosztójának második mérkőzésén 3:1-re nyertek az Albrecht-Miskolci VSC-MISI otthonában, így az ötödik helyen végeztek.

A párharc első meccsét a fővárosiak nyerték, így a hazaiaknak mindenképpen győzniük kellett ahhoz, hogy reményeik életben maradjanak az Újpest ellen. Az első szettben 8:5-ös előnyt gyűjtött az MVSC. A hálónál remekeltek a hazaiak: ütéseik rendre pontokat hoztak. Az újpestiek körülményesen szőtték támadásaikat, és a blokkokkal szemben sem boldogultak (15:10). Aztán egy csapásra megváltozott a játék képe, minden bejött a látogatóknak, akik pillanatok alatt egyenlítettek. Ettől kezdve ötletes játékot produkáltak, ráadásul néhányszor szerencséjük is volt, így az övék lett az első periódus (0:1).

A második szakasz első technikai szünetéig újra a borsodiak domináltak. Kovács Edina bombája, majd Szajkó Tímea hálót érintő nyitása hozott pontot és kapott tapsot. A fővárosiak szívósan küzdöttek (14:17), de Rédei Liána cseles megoldásai és Szabó Barbara balegyenese visszahozta a hazai lányok reményeit. 19:19-nél megint találkoztak a csapatok, majd egy pazar labdamenet után állva éljenezték kedvenceiket a nézők. A szett végén Szabó Barbara tette fel az i-re a pontot (1:1).

A folytatásban rosszul alakult a mérkőzés a hazaiak szempontjából (2:6, majd 3:9 az újpestieknek). Ekkor begyújtották rakétáikat a miskolciak, és felzárkóztak (13:15), de a hajrában rátettek egy lapáttal az újpestiek, és újra előnyt szereztek (1:2). A negyedik szett is színvonalas és élvezetes játékot hozott. Hajtott mindkét együttes, az Újpest magas játékosai azonban ebben az időszakban remekül sáncoltak (9:12). Az MVSC nem adta fel és 14:14-nél ismét egalizáltak. Élvezetes labdamenetek jöttek (19:16), érett az ötödik szett is. Az Újpestnek viszont jobban sikerült mozgósítania erőtartalékait, egyenlített, majd a szettet és a mérkőzést is megnyerte (1:3).

NB I, nők, az 5. helyért, 2. mérkőzés

Albrecht-Miskolci VSC-MISI ― Újpesti TE 1:3 (―17, 21, ―19, -22)

Miskolc, 100 néző. Játékvezetők: László É., Vári
Miskolc: Csarkó, Leidgeb, Rédei, Kovács E., Szajkó, Szabó B. Csere: Nagy Zs. (liberó), Sitkei, Kiss V. Edző: Toma Sándor
Újpest: Grózer A., Kapuvári, Kovács T., Mester, Czakó, Nagyné. Csere: Balajcza (liberó), Nagy F., Runge, Bleicher, Szűcs K. Edző: Ancsin Ildikó

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Toma Sándor:
― Ez az a mérkőzéstípus, amelyből sokra van szükségünk ahhoz, hogy előrelépjünk. Ha együtt maradunk, akkor előbb, vagy utóbb megnyerjük ezeket a találkozókat. Gratulálok a csapatnak, és köszönöm mindenkinek az egész éves munkát, szurkolóinknak pedig a kitartást.
Ancsin Ildikó: ― Próbáltunk több figurával játszani. Az MVSC ezúttal sokkal jobban játszott, mint Újpesten, játékán látszott a hazai pálya előnye is. Mi hol belelkesedtünk, hol leeresztettünk, de összességében jó teljesítményt nyújtva nyertünk. Gratulálok a lányoknak a sikerhez.

Az egyik csapat második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2:0, az Újpest javára.

A mérkőzés képgalériája ide kattintva megtekinthető!

(forrás: boon.hu)

Címkék: bajnokság miskolc röplabda ute újpest nb1 rájátszás mvsc

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr584472229

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása