A nehezebb utat választották

 2012.04.25. 09:07

Szerdán 18 órától Dágon játssza a bronzcsata harmadik meccsét a Vegyész RC a férfi NB I-ben. Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc jelenleg 1-1-re áll, miután előbb a borsodiak nyertek idegenben, majd a kistelepülés csapata győzött Kazincbarcikán.

Vasárnap olyan mérkőzést játszott a két együttes, amelyen az első játszmát leszámítva nem igazán volt sansza a Vegyésznek.

― Zavarni akkor szokott egy vereség, ha nem tudom az okát, most viszont tudom ― szögezte le Dudás András, a borsodiak edzője. ― A csapat, sajnos, előre elkönyvelte, hogy nem kell semmit sem tenni az újabb sikerért, az majd jön magától. Volt negatív előjel, például az, hogy a dági győzelmet követően nem egy játékosom arról beszélt: három-nullára hozzuk ezt a csatát! Igyekeztem tudatosítani a csapatban, hogy nem ezzel kell foglalkozni, inkább koncentráljunk a következő lépésre, és csakis arra. Mindannyian hittünk abban, hogy hozzuk az első itthoni találkozót, a fejekben ez tudatosult, viszont tettekben nem jelent meg. Amikor pedig tudatosult, törvényszerűen jött a görcs. Vártuk, hogy majd csak feladja a Dág, de ez elmaradt, ellenfelünk annál jobb, hogy egy ilyen esélyt kihasználatlanul hagyjon.

Dudás András is tisztában van azzal, hogy lehetőséget szalasztottak el, hogy 2:0 helyett gyakorlatilag a nulláról kell kezdeni mindent.

― Ezzel már nem lehet mit tenni ― hangsúlyozta a tréner. ― Azt hiszem, rendesen felkészültünk erre a bronzcsatára, és magára a Dágra is, és biztos vagyok abban, hogy egy nap alatt nem felejtettünk el röplabdázni. A nulla-kettő, és ezzel együtt egy harmadik nyert mérkőzés természetesen sokat jelentett volna, mind anyagi szempontból, mind szabadidőben, de a nehezebb utat választottuk. Ugyanakkor nem vesztettünk el semmit, a három győzelmünk továbbra is meglehet, remélem, hogy javítani tudjuk az itthoni hibát, botlást, amihez az a mentalitás kell, amely az első találkozón jellemzett bennünket.

Dudás András hozzátette, vasárnaphoz képest nem lesz változás a Vegyész keretében.

(forrás: boon.hu)

Címkék: bajnokság röplabda nb1 kazincbarcika vegyész rájátszás dág

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr734472172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása