Nem várt Zrínyi-vereség

 2012.04.22. 22:25

A Honvéd Zrínyi SE hazai pályán 3:1-re kikapott a Hajdúböszörménytől a női NB II Keleti-csoportjában, az alapszakasz huszadik fordulójában. A mostani végeredménytől függetlenül matematikailag még mindkét együttesnek van esélye a harmadik hely megszerzésére.

Rangadóvá alakult a találkozó a bajnokság utolsóelőtti fordulójában. A meccsnek mindkét csapat szempontjából nagy tétje volt. A Zrínyi győzelme esetén megtarthatta volna a csoport második helyét, míg vendégsiker esetén esély nyílik a böszörményiek számára a harmadik hely megszerzésére.

A meccs előtti hazai eligazításon hangsúlyt kapott a bemelegítés minőségének, intenzitásának javítása, az ellenfél várható gyors támadásainak hatásos blokkolása, az egyes posztokon, különösen centerhelyen történő határozott, taktikus játék. Kitűzött cél a győzelem megszerzése volt.

A hazaiak szervájával kezdődött az első játszma, és az első két pont is a Zrínyié volt. Remek játék, óriási mezőnyözés, lüktető, élvezetes játék jellemezte a szettet. A fővárosiak kezdettől fogva a szett végéig irányították a játék menetét, és három-négypontos előnnyel végig vezetve 25:21-re hozták a játszmát (1:0).

A második szett során folytatódott a magas színvonalú küzdelmes játék. A csapatok hosszú labdameneteket követően, szinte felváltva szerezték a szebbnél szebb pontokat. A szett közepére 18:12-es hazai vezetés alakult ki. Ekkor vendég-időkérést követően megkezdte a felzárkózást a hajdúsági csapat. Az egyre szorosabbá váló, nyílt csata a végjátékban dőlt el, amikor 22:20-as hazai vezetésnél centerben ziccert hibázott Heim-Puskás Ivett, majd Fábián Viktória ütött borzalmas nagy outot. Egyenlítettek a vendégek, majd sikeres mezőnyözésük és ponterős támadásuk nyomán játszmalabdához jutottak. Ezt még kétszer hárította a Zrínyi, de végül 27:25-re nyertek a vendégek (1:1).

A harmadik játszmában egy megzavarodott, bizonytalan Honvédot láthattunk. Hajdu Anna remek szerváival szétzilálta a fővárosiakat, akiken sem a cserék, sem az időkérések nem segítettek. Már-már megalázó, 25:14-es vereséget szenvedtek a hazaiak (1:2).

A negyedik játékrészben folytatta lendületes játékát a vendégcsapat, és ennek megfelelően a szett közepéig három-négypontos vezetést szerzett. Szinte görcsös igyekezettel, 12:12-nél egyenlített a budapesti csapat. A küzdelem, a fáradság hatására egyre bizonytalanabbá váltak a mezőnyből a hálóra történő bejátszások, pontatlanná váltak a feladások, sikertelenül végződtek a rossz helyre irányított Zrínyi-támadások. Ennek hatására az amúgy is jól játszó vendégek még lelkesebben játszottak, szinte minden megmozdulásuk ponttal végződött. A végjáték kezdetére ismét négypontos előnyt szereztek. A két egymást követő hazai időkérés (16:20, 17:22) illetve csere kissé lassította a vendégek lendületét, de ekkor a Zrínyi már csak szépíteni tudott a 25:21-es vereségen (1:3).

A meccs során mindkét csapat bemutatta a látványos, szép röplabdázást, illetve ennek ellentétjét is. A Zrínyi, mint két hete Jászberényben, ismét nyerő helyzetből veszített, s 2:0-s előny helyett fellelkesítette, formába hozta ellenfelét. Ők nem sokat teketóriáztak, éltek a felkínált lehetőséggel, s meglepő, de megérdemelt győzelmet arattak. Vereségével a Zrínyi a másodikról a negyedik helyre csúszott vissza.

A Honvéd a bajnokság utolsó fordulójában Szegeden vendégszerepel. Tét, a harmadik hely megszerzése!

NB II, nők, Keleti-csoport, alapszakasz, 20. forduló

Honvéd Zrínyi SE ― Hajdúböszörményi TE 1:3 (21, ―25, ―14, ―21)

Békásmegyer, 30 néző. Játékvezetők: ifj. Szabó A., Harsághy
Zrínyi: Ehmann, Nagy Cs., Váradi, Kiss V., Heim-Puskás, Fábián V. Csere: Patócs (liberó), Szoldán A., Durst H., Leirer. Edző: Kovács István
HTE: Molnár L., Tóth K., Jenei, Harangi, Hajdu A., Stercel. Csere: Kovács É. (liberó)

A meccs képgalériája ide kattintva megtekinthető!

(forrás: zrinyivolley.shp.hu)

Címkék: röplabda zrínyi honvéd hajdúböszörmény hte

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr704467359

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása