Április van, tavasz, Húsvét, az iskolások részére pedig még szünet. A diákok nem is várják a keddi matek, magyar és biológia órákat. De azt már igen, hogy folytathassák a küzdelmeket a már ezerrel beindult diákolimpiai versenyrendszerben.

Ezzel nincsenek másképpen a sümegi Ramassetter Vince Általános Iskola röplabdás lányai sem. Minden kicsi és nagy diák célja, vágya, hogy a diákolimpián bekerüljön a legjobbak közé, az országos döntőbe, és ott bizonyítsa egy jó helyezéssel ― netán éremmel ― a felkészültségét.

A sümegiek erre már szeptemberben elkezdték a felkészülést három korosztályban (gyermek, mini, szupermini).

A legnagyobbak célja idén is a nyolcas döntő Pécsett, a tavalyi, debreceni példa alapján. Ennek érdekében sok felkészülési tornán, kupán vettek részt: a Báthory-kupán Veszprémben, a Veres Pálné Kupán Ajkán, a Farsangi Kupán Tatabányán. Mindegyik „aranyos” volt, ami önbizalmat adott a diákolimpiára. A márciusban megrendezett körzeti döntő és az ajkai megyei döntő megnyerése után Sümegen fogadják három megye legjobbjait, ahonnan a győztes már Pécsett folytathatja a legjobb nyolc között.

A nagyok hozzáállása, akarása és eredményei példaként állnak a minisek előtt, akik szintén megtesznek mindent, hogy ne maradjanak le az idősebbektől. Nekik nagy motiváció a tavalyi tanévben Miskolcon, az országos döntőn elért második helyezés. Idén viszont ― a korosztályváltás miatt ― új csapatot kellett építeni, ami igazán jól sikerült. Ők is sok felkészülési tornán, kupán vettek részt, ahol mindig felértek a dobogóra. A diákolimpia keretein belül most következik a megyei döntő, amire már gőzerővel készülnek.

Ahol ilyen gyermek és mini csapat van, ott a legkisebbek, a szuperminik is szorgalmasan látogatják az edzéseket. Nekik kevés lehetőségük adódik a bemutatkozásra, de már nagyon várják május ötödikét, amikor Pakson mérik össze tudásukat a korosztály legjobbjaival. Jó főpróba volt erre a Nagybajomban rendezett Tibol László-emléktorna. A kiválóan megszervezett és lebonyolított tornán a korosztályukhoz képest magas színvonalú és izgalmas mérkőzéseket lehetett látni. A Sümeg csapata a döntő szettben két ponttal maradtunk alul a Bajával szemben, amely megérdemelten nyerte a tornát. Ám ez a második helyezés is szép siker, ami bizonyára ösztönzően hat majd a továbbiakban, például Pakson.

A fent említett eredményekért természetesen sokat, nagyon sokat, kell edzeni. Természetesen elért eredmények eléréséhez rengeteg segítségre van szükség, amiért köszönet illeti az iskolát, szülőket és csapatok minden kedves támogatóját!

A Tibol László-emléktorna fotógalériája ide kattintva megtekinthető!

Címkék: röplabda sümeg utánpótlás

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr754382406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása