Negyedik lett az olaszországi Pordenonéban a magyar férfi juniorválogatott. Harmincadik alkalommal rendezték meg Itália egyik legnagyobb utánpótlás seregszemléjét. Ebben az évben az 1993. január 1. után született játékosokból álló csapatok vehettek részt a tornán.

A mieink zömében két évvel fiatalabb játékosokkal léptek pályára, mivel a szövetség úgy döntött, idén már a következő generáció tehetségeit kell menedzselni . A tizenhat csapatos viadalon együttesünk a csoportjában biztosan végzett az élen. Első mérkőzésen 2:1-re verték az olasz Agora együttesét, majd 3:0-ra a bolgár Várnát. Ezt követően 2:1-re győztek az olasz válogatott ellen!

A legjobb négy közé kerülésért az olasz Futura Cordenons gárdája ellen nyertek 3:0-ra, az elődöntőben viszont a Sísley Treviso csapatától 3:1-re kikaptak. A bronzmeccsen a hollandok 3:2-re nyertek a mieink ellen. A tornát követően Ukrajnába utazott a csapat, ahol Európa-bajnoki selejtezőtornán vesz részt. A házigazdákon és a magyarokon kívül Belgium, Horvátország, Izrael és Hollandia szerepel a csoportban.

(forrás: Dunaújvárosi Hírlap)

Címkék: magyar magyarország európa selejtező válogatott röplabda európa bajnokság junior

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr484382834

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása