A Honvéd Zrínyi SE 3:1-re kikapott a Jászberényi RK otthonában a női NB II Keleti-csoportjában, az alapszakasz 18. fordulójában. A rangadó tétje az volt, ki kerül jobb pozícióba a csoport második helyéért zajló küzdelemben?! Nos, a jászságiak tettek egy fontos lépést az ezüst felé.

A meccs képgalériája ide kattintva megtekinthető!

Az első szett hazai szervával, és ponttal kezdődött, majd kiegyenlített játékkal folytatódott. A játszma első harmadától a veszélyes Jászberény-szervák hatására állandósult a négy-ötpontos hazai előny, s ezzel nem tudott mit kezdeni a Zrínyi. Hiába voltak egyénileg remek megoldások, egy-egy szép labdamenetet követő vendégpont, mindez csak szépségtapaszt jelentett. Az időkérések, illetve a csere sem segített a fővárosiakon (25:22, 1:0).

A második szettben a térfélcserével együtt a játék képe is megváltozott. A Zrínyi másolta az első etap hazai játékát. Jó szervák, remekütemű blokkok, megérdemelt, és a végjátékig kiharcolt jelentős előny (24:18) következett, majd némi könnyelműség, hazai felzárkózás, de végül megérdemelt, 25:23-as vendéggyőzelem született (1:1).

A harmadik részben kimagaslóan jó színvonalú, remek játékot láthatott a mintegy százfős nézőközönség. Mindkét csapat remekül harcolt, küzdött a pontokért. A fej-fej melletti csata a végjátékra rendkívüli fordulatokat hozott. 23:20-as hazai vezetésről egyenlített, majd játszmalabdához jutott a fővárosi csapat. A többszöri oda-vissza támadásokkal tarkított hosszú labdamenet végén egy Zrínyi-ejtést követően talajt ért a labda, de a játékvezetők továbbengedték a játékot, mert úgy ítélték, hogy érvényes mentést hajtottak végre a hazaiak. A visszatámadás gyengécske ütése a megzavarodott Honvéd két egymásra váró játékosa között a padlóra került. 24:24 után még három játszmalabdát hárított a hazai csapat, majd 28:26-ra megnyerte a szettet (2:1).

A negyedik játszmában már nem volt egy súlycsoportban a két csapat. A Zrínyi négyesütőinek támadásait rendre kivédték a házigazdák, majd az azokból kezdeményezett hol ütéssel, hol ejtéssel befejezett visszatámadásokkal egyre jobban megtörték a vendégeket. 21:9-es hazai vezetést követően még sikerült egy kicsit szépítenie az eredményen a látogatónak, de a 25:20-as hazai győzelmet megakadályozni nem lehetett (3:1).

A 94 perc tiszta játékidőt hozó, jó színvonalú mérkőzésen az a csapat nyert, amelyik egy játékvezetői tévedést követően határtalan lelkesedésével szett-labdák hárításával felül tudott kerekedni önmagán. A csoportból egyedül a Jászberényt nem tudta legyőzni a Zrínyi, így továbbra is érvényes, hogy a házigazdák mumusai a fővárosiaknak. Vereségük miatt a budapestiek a harmadik helyre csúsztak vissza.

NB II, nők, Keleti-csoport, alapszakasz, 18. forduló

Jászberényi RK ― Honvéd Zrínyi SE 3:1 (22, ―23, 26, 20)
Jászberény, 100 néző. Játékvezetők: Suba, Jámbor
Jászberény: Ménkű, Kovács F., Pintér A., Gregor, Pammer N., Kuli. Csere: Palotai, Kecskés (liberók). Edző: Makai Péter
Zrínyi: Kiss V., Ehmann, Nagy Cs., Váradi, Szoldán A., Heim-Puskás. Csere: Patócs (liberó), Szoldán G., Juhász B. Edző: Kovács István

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 4:4, 11:6, 18:12, 19:17. 2. játszma: 4:5, 6:10, 12:17, 15:21, 18:24, 23:25. 3. játszma: 4:3, 9:9, 15:14, 18:15, 23:20, 23:24, 24:25, 25:26. 4. játszma: 7:4, 16:8, 19:9, 23:15

NRK-Nyíregyháza ― Hajdúböszörményi TE 3:0 (13, 7, 16)
Tiszavasvári SE ― EHÖK SE-Realio Szeged 3:2 (23, 17, ―26, ―21, 12)

Junior: Jászberényi RK ― Honvéd Zrínyi SE 3:0 (18, 12, 11)

A Zrínyi SE, és a RUNKIL SE közös juniorcsapata pontatlan nyitásfogadásával és bátortalan játékával csak késleltetni tudta a házigazdák 56 perc alatt megszerzett győzelmét.

Képgaléria megtekinthető ide kattintva!

(forrás: zrinyivolley.shp.hu)

Címkék: röplabda zrínyi honvéd jászberény nb ii

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr194359447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása