Az egri Eszterházy Károly Főiskola Gyakorlóiskola fiúröplabdázóinak legutóbbi eredményei továbbra is Vincze Tamás edző munkáját dicsérik, hiszen a fiatalok szépen szerepelnek az Országos Gyermek Bajnokságban.

A 13-15 éves játékosok az alapszakasz hat mérkőzését követően veretlenül léptek tovább a szolnoki és dunaújvárosi ellenfelekkel szemben, míg a középdöntő eddigi két fordulójában megrendezett hat találkozón szintén makulátlanul teljesítettek a fővárosi, nyíregyházi és debreceni csapatok ellenében. Az eddigi 12 mérkőzés hibátlan mérlege joggal ad reményt az országos hatos döntőbe kerülésre. Az elmúlt hétvégi, Nyíregyházán megrendezett fordulóban sok esetben látványos játékot mutattak be Ráki Dániel pontosan előkészítő-, illetve leginkább Pál Dominik hatékonyan adogató- és támadást befejező játékának köszönhetően.

Az Egri Városi Sportiskola-Eszterházy Gyakorlóiskola NB II-es juniorbajnokságban szereplő csapata is ― egy kivételével ― sikerrel vette az eddigi tornákon megrendezett összecsapásokat. Csoportjának utolsó fordulója előtt vezeti a tabellát, a bajnoki címről döntő négyes fináléba való bekerülése már biztosított, bár az utolsó fordulóban a Kunhegyessel még külön csatát kell vívnia a csoport első helyének megőrzéséért. A tavalyi lebonyolításhoz hasonló kelet-nyugati négyes döntőt május elején vívják a csapatok, a bajnoki cím másodszori megszerzéséhez előreláthatóan nagyon felkészült csapattal lehet csak esély.

A második vonalban eredményesen szereplő sportiskolások az egrieken kívül kizárólag első osztályú csapatokat felvonultató Országos Ifjúsági Kupa küzdelmeiben is részt vettek, de a tavalyi évvel ellentétben nem sikerült a hatos döntőbe kerülés. A hevesiek részvételével kialakított csoportban a Szolnok és Dunaferr csapata egyértelműen nagyobb játékerőt képviselt, míg a kazincbarcikai fiatalok szoros mérkőzéseken bár, de kétszer is legyőzték az egri fiúkat, így ők léphettek tovább.

(forrás: heol.hu)

Címkék: eger röplabda utánpótlás

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr934348793

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása