Az elmúlt hétvégén, Kalocsán, a Kertvárosi Iskola tornacsarnokában rendezték meg a III. korcsoportos amatőr diákbajnokság országos döntőjét. Már lassan hagyománnyá válik, hogy ezt a versenyt, ahol csak az egyesületi színekben még nem szerepelt fiúk és lányok játszhatnak (magyarán nem igazolt versenyzők) a Kalocsa rendezheti.

A Kalocsa és Térsége Általános Iskoláját két Kertvárosi, egy Belvárosi és egy Eperföldi iskolai csapat képviselte, de emellett itt volt Bajától Egerig összesen 12 csapat. A négy csoportba sorolt csapatok közül már a csoportmeccsek alatt látszott, hogy két együttes, az Eger és a Veszprém nemcsak magasságával, de tudásával is kiemelkedik a mezőnyből. Ők biztosan meneteltek a döntőig, ahol nagyon szoros csatában, szép játékot játszva az Eger szerezte meg a győzelmet.

A kalocsai edzők legnagyobb örömére viszont a bronzcsatában két kalocsai csapat volt érdekelt, hiszen a Kertvárosi I. és a Belvárosi Iskola együttese is a négy közé jutott. Az elődöntő elvesztése a Belvárosi csapatát viselte meg jobban, a Kertváros I. pedig nagyszerűen küzdött, hajtott, hogy sikerüljön a bronzérmet megszereznie, s ez a végén magabiztosan sikerült is. Természetesen a versenynek ezúttal is a legfontosabb eredménye, hogy éles helyzetben szereztek tapasztalatokat, amit majd a későbbi versenyeken is eredményesen kamatoztathatnak. A kalocsai csapatok edzői Kováts Ágnes, Deák Mariann, Klopcsek Nóra és Faragóné Magyar Edit voltak.

Amatőr diákbajnokság, országos döntő
Lányok
: 1. Eger 2. Veszprém 3. Kertvárosi I. 4. Belvárosi 5. Alap 6. Bonyhád 7. Kertvárosi II. 8. Baja. 9. Eperföldi 10. Paks 11. Dunakeszi I. 12. Dunakeszi II.
Fiúk: 1. Hortobágy I. 2. Dabronc 3. Hortobágy II.

Kertvárosi I. bronzérmet szerzett csapata:
Argat Cintia, Vörös Lili, Kovács Bertilla, Musza Olívia, Szili Viktória, Horváth Blanka, edző: Deák Mariann

Címkék: röplabda kalocsa diákolimpia utánpótlás

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr884344766

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása