Sikerrel pályázott az NB I juniordöntő, és az Országos Ifjúsági Kupa-finálé megrendezésére a Kaposvári Röplabda Akadémia Utánpótlás Műhely SE. Ez azt jelenti, hogy mindkét korosztályban a Táncsics Mihály Gimnázium sportcsarnokában lesz a leány és a fiú szakág legjobbjainak csatája a végső helyezésekért.

A nézők hat-hat együttest láthatnak majd a háromnapos tornákon. A juniorok május 18-20. között, az ifjúsági korosztály képviselői pedig június 1-3. között élvezik majd a somogyi megyeszékhely vendégszeretetét.

A kaposváriak pályázatát külön motiválta, hogy a város két élvonalbeli klubja, a Fino és a BITT KNRC-Kaposvári Egyetem junior- és ifjúsági csapatai egyaránt eljutottak a döntőig. A szervezőmunka egyébként a három egyesület összefogásával kezdődik meg, vagyis az Akadémia, a Fino és a BITT is kiveszi a részét a rendezésből. A döntőbe jutott csapatok Horváth Dániel főszervezőtől kaphatnak információkat (+36 30/ 908 59 79), illetve a három klub honlapjára is rövid időn belül felkerül minden tudnivaló.

A remények szerint Kaposvár a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is jó házigazda lesz.

NB I juniordöntő: május 18-20. Kaposvár
Országos Ifjúsági Kupa: június 1-3. Kaposvár
Országos Mini Kupa: május 11-13. Budapest
Országos Gyermek Bajnokság: június 8-10. Budapest
Országos Serdülő Bajnokság: május 25-27. Békéscsaba

(forrás: kapos.hu)

Címkék: ifjúsági kaposvár röplabda utánpótlás junior oik

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr444344768

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása