Március 22-én rendezték Sümegen a röplabda III. és IV. korcsoportos diákolimpia körzeti döntőjét. Szomorú, hogy a megyéből csak három fiúcsapat, a Csabrendek, a Sümeg és a Dabronc nevezett a IV. korcsoportban. Abban a megyében, ahol egy NB II-es és egy NB I-es egyesület is szerepel...

Még szomorúbb, hogy a körzeti döntőn a csapatok serleget és érmeket sem vehettek át az eredményhirdetésen, egy olyan nap végén, ahol tizenegy együttes versenyzett a körzeti helyezésekért! Hogyan kellett volna megmagyaráznom azoknak a 11 éves röplabdásaimnak, akik két éve szorgalmasan látogatják az edzéseket, hogy egész éves munkájuk jutalmaként miért nem vihették haza életük első érmét a diákolimpia körzeti döntőjéről? Kit terhel a felelősség azért, hogy ennyire nem vesszük komolyan azokat a gyerekeket, akikkel egész évben dolgozunk, abban a reményben, hogy majd valamikor magasabb korcsoportos, vagy akár junior-, illetve felnőtt csapatainkban fognak röplabdázni?

A Megyei Diáksport Szövetséget, vagy a rendező körzeti DSB-t? Egyik áthárítja a felelősséget a másikra!

Miért vállalja a Sümegi DSB a körzeti diákolimpia megrendezését, ha nem tudja biztosítani annak alapvető feltételeit? Ezek után miért néztek ránk megvető tekintettel, amiért nem voltunk hajlandóak a Sümegi RE egyik főszponzorának emblémája előtt közös csapatfényképet készíteni, ami később megjelenhet a helyi médiában? Miért vonult félre különc módjára a dabronci csapat az „ünnepélyes fotózásról”? Mit gondolhat az a szülő, aki pénzt, időt és energiát nem kímélve támogatta a tanévben gyermeke csapatának utaztatását és versenyeztetését, annak érdekében, hogy tavasszal a diákolimpián minél szebb eredményeket tudjunk elérni?

Az elmúlt tíz évben még nem vettünk részt ilyen diákolimpiai röplabdatornán, ahol a legalapvetőbb feltételeket sem biztosították egy korosztály körzeti döntőjének megrendezéséhez. Minden bizonnyal most azokat az embereket sértettem vérig, akik március 22-én az egész napjukat arra áldozták, hogy megszervezzék és lebonyolítsák ezt a rendezvényt! Ezúton szeretném elnézéseteket kérni, akik végigdolgoztátok a napot, hiszen ti minden tőletek telhetőt elkövettetek, de ez a rendezvény méltatlan volt ahhoz az alkalomhoz, ahol gyerekek egész éves munkájukról adhattak tanúbizonyságot!

Ezért a Sümegi DSB a felelős!

Mit gondol az a szülő, aki végighallgatta gyermekétől a nap történéseit, csalódottan, hogy még egy éremmel sem ismerték el azt a teljesítményét, amiért ősztől mostanáig dolgozott!? Nem jutott tízezer forint gyerekeink jutalmazására, munkájuk elismerésére? Szégyelltem magam a saját tanítványaim előtt, hogy egy olyan sporteseményre vittem el őket, ahol nem azt kapták, amit ígértünk, amivel motiváltuk őket a tanév során. Elkeserítő, hogy a nemtörődömségünkkel így degradáljuk a diáksportba fektetett munkánkat, azzal a magyarázattal, hogy nehéz gazdasági helyzet van! A mai rendezvény szervezése méltatlan volt az esemény rangjához!

Badacsonyi Győző
Fekete István Általános Iskola
Gógánfa-Ukk-Dabronc

Címkék: röplabda diákolimpia utánpótlás dabronc

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr984334549

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása