A hazai vereség után második mérkőzésüket megnyerte a Miskolc a női NB I 5-8. helyéért zajló rájátszásában. A borsodiak a TF otthonában győztek 3:0-ra, így saját otthonukban zárhatják a párharcot.

A miskolciak az első szettben határozott és egységes játékkal elhúztak 12:8-ra, majd jól blokkoltak: ebben Leidgeb Noémi és Szajkó Tímea jeleskedett. A szélekre koncentrálódott a játék, a miskolciak pompás ütésekkel hozták a játszmát, amely lélektanilag nagyon fontos volt. A második etapban a TF jól mezőnyözött a nagy teremben, a borsodiak nyitásfogadásai viszont kiválóan sikerültek. Ekkor előfordultak hibák, de később higgadttá vált az MVSC. A látogatók 18:18-nál egyenlítettek, majd 23:21-re elhúztak, végül a szettet is hozták. A lányok élvezték a játékot, még a lázas Rédei Liána is nagyszerűen teljesített.

A harmadik felvonásban a TF magasítani akart, hiszen már nem volt veszítenivalója. A fővárosiak elhúztak 8:3-ra, majd hosszú labdamenetekkel tarkított pontok születtek, a miskolciak pedig felzárkóztak. 18:18-nál találkoztak a csapatok, Kovács Edina átesett a holtponton, és kiváló ütései után, majd Szajkó Tímea remek blokkjait követően jöttek a vendégpontok. A végjátékban a miskolciak ráerőltették akaratukat a hazaiakra, és izgalmas csatában nyertek.

NB I, nők, rájátszás az 5-8. helyért, 2. mérkőzés

TFSE- KRA ― Albrecht-Miskolci VSC-MISI 0:3 (―16, ―22, ―23)

Budapest, 200 néző. Játékvezetők: Szél M., Mocsnik
TFSE: Szűcs A., Jáka Zs., Fritz, Szombathelyi K., Hornok, Nyári V. Csere: Bánlaki, Jáka Sz. (liberók), Tóth Zs., Kolada, Várhegyi, Lutter E. Edző: Borkovits Zoltán
Miskolc: Oláh Cs., Leidgeb, Rédei, Kovács E., Szajkó, Szabó B. Csere: Nagy Zs. (liberó). Edző: Toma Sándor

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Borkovits Zoltán:
― Nagyon gyenge játékkal megérdemelt vereséget szenvedtünk. Szerdán megpróbálunk javítani.
Toma Sándor: ― Nagyon féltünk a mérkőzéstől, de nagyon egységesen és határozottan játszva rákényszerítettük akaratunkat a TF-re. Bízom a hasonló folytatásban.

Az egyik csapat második győzelméig tartó párharc állása: 1:1

(forrás: Borsod Online)

Címkék: bajnokság miskolc röplabda nb1 rájátszás tf mvsc

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr124327523

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása